Túlélők és csomagjaik

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Divat a túlélőcsomag. A frappáns elnevezésből kiviláglik, hogy tulajdonosát e helytakarékos, masszív holmikat tartalmazó együttes minden körülmények között túl kell, hogy vészelje.

Fontos, hogy a túlélőcsomagnak szívósabbnak kell lennie gazdájánál. (A tárgyak tartósság és hasznosság szempontjából egyébként is nagy előnnyel bírnak az élőlényekkel szemben, lévén például az emberi test 75%-a víz.)

A túlélőcsomag tartalmát a már említett két fő praktikus szempont alapján kell jegyezni: a legszükségesebb, illetve a legkisebb tárgyakat, eszközöket, esetleg értékesnek hitt papírokat továbbbá ezt-azt lényeges magunkkal vinni. Mondjuk a túlvilágra. (Nézzük csak meg, mi mindent cuccolnak a fáraók mellé a piramisokban meg a sziklasírokban.)

A túlélőcsomag örök életre szól.

Elképesztő-e az elképzelés a világomlást követő első „Pokolbár” pultjánál piáló postarabló és a hozzálépő kórboncnok találkozásáról? Az orvos egy friss, még porzó vesét ajánl fel egyéb létfontosságú cikkekért cserébe a brigantinak. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a doktor tizenkét pár pótvesét magába fogadó túlélőpakkja, valamint a gazfickó álkulcs- és szúrófegyverkészlete az egynegyed halottal, mint konzerv. Végülis, ki mihez jutott hozzá az utolsó pillanatban…

Mindenesetre a túlélőcsomag birtoklása két lábbal kötődve, erősen tapaszt bennünket a röghöz, mint az besatuzott betony. A túlélő maszek nem ismer lehetetlent, s ha az a föld inog, mozog, talán felszívódik, kvázi elvész a lába alól, akkor sem esik pánikba.

Forró háztetőn táncolva bugyogó slagot, sivatagban Mózest vizet fakadó kősziklával, vagy bármi más bibliait ránt elő tarsolyából, s ím láss csodát, megmenekül.

Akad olyan is, akinek a káosz ideje alatt csak világi rokonai jutnak eszébe, perverz pózban pedigrétlen ebekkel.

Ki-ki ízlése szerint.

Körültekintően, látnoki módon, idejekorán el kell tehát elkészítenünk saját szükségcsomagunkat, gondosan bepakolva, aztán mindössze pillekönnyedén felkapjuk őtet, és repesztünk vele az életbe, bele neki ő.

Kisiskolások ennél lényegesen nehezebb terheket hordoznak abba az intézménybe, ahonnan beláthatatlan hosszúságú évek elteltével majd saját túlélőcsomagjuk társaságában léphetnek ki a nagybetűs tengerbe. Egyénileg szerkesztett naiv, nyitott dobozaikkal, plusz a nehezen megszerzett hasznavehetetlen ismeretekkel felvértezve vakon belevágnak és az első kihegyezett manővernél zátonyra futnak. A csomagot ekkor ijedtségtől pattogó mellkasukra szorítják, és a további viszontagságok elől gyorsan hazaszaladnak a mamához.

A mamának nagy, családi túlélődoboza van, összkomfortos és biztonságos. Itt a mama érzéssel a vitrinbe helyezi a póruljárt poronty pakkját, a két idősebbik testvér ládikója közé. Megérinti, majd kezébe veszi leánykori törött túlélő-emlékszelencéje egy megmaradt kis darabkáját, merengve elmesél egy idillikus, romantikus adomát múltból, mely homályosan a rejtélyes pici objektum túlélő-jellegű eredetére utal. A mama letörli az ereklyéről a port, orcájáról a könnyeit és csinál egy kiadós rántottát a kezdő hajótöröttnek.

Legjellegzetesebb talán az írók túlélőcsomagja. Ez egy,azaz egy darab kulcsra zárható aktatáska, mely összes kiadatlan műveiket fogadja magába. A kulcs kis szerencsével elvész, a „túlélt” világ ugyanis soha nem fog kellő türelmet mutatni ama szerzők irányába, akik nem bírnak egy Tropauer Hümér[1] erőteljes fizikumával. E másik világ az a hely, ahol ereji fogyatékosságuk révén legfeljebb sült formájában kerülhetnek a terítékre; ez az a hely, ahol műveiket szalvéta gyanánt hasznosítják majd. Tisztán látom magam előtt a Pokolbár étlapját lengető pincért: „Parancsol a kedves vendég egy kis felsült-költő-felsált? Író-zsíron, netalán dráma-szerző-rámán futtatva?” „Savanyúság?” „Egy perce még itt volt egy bukott vidéki könyvkiadó igazgatója és vele egy avantgard lapszerkesztőnő…ha szereti a kedves vendég…”

A betérő falatozni vágyó így alakul át betevő falattá, á la carte, frissen elkészítve, abszolút emészthető formában, garantáltan nem fekszi meg a gyomrot.

Itt, ebben a másik világban minden a túlélőcsomag körül forog. Zajlik a műhelymunka, a temetkezési vállalkozó békésen uzsonnázik a koporsókészítővel egyik közös túlélőládájuk tetején. Felülről, madártávlatból látom őket – a láda még üres, kongása felerősíti a párbeszédüket:

– Azt mondták, kettőre itt vannak vele. Állítólag ez a nő még hóttában sem nyugszik, megtalálták mellette az emlékiratait. Azt írja, hibás a Teremtés-csomag. Isten tévedett. Na, most aztán megbeszélheti a Jó Öreggel a problémáit – mondja a temetkezési vállalkozó.

– Miért lenne hibás a Teremtés-csomag?

– Ez a nő azt írja, hogy Ádám és Éva csonka családban élt.

– Az Írás szerint Isten teremtette őket, nem? Az Ő csomagja teljes, mindörökké, Ámen – vet keresztet a vallásos koporsókészítő.

– A nő szerint az a difi, hogy ebből az első mintacsaládból nagyon hiányzott valaki.

– Kicsoda?

– Ádám anyósa.

A koporsókészítő enerváltan rágcsálja a maradék szalonnát.

– Bárcsak nekem se lett volna.

Megtörli a bicskáját, komótosan összecsattintja.

– Mi lett vele? – kérdi a temetkezési vállalkozó, száját törölgetve.

– Annak idején nem fért bele a családi túlélő-koporsónkba, kilógott belőle.

– És?

– Levágtam a felesleget.


[1] lássad: Relytő Lyenő

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?