A kortárs magyar irodalom ünnepe

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A könyves szakma központi eseményeinek egyike – a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és a Karácsonyi Könyvvásár mellett – az Ünnepi Könyvhét, mely 2013. június 6–10. között kerül megrendezésre. Az Ünnepi Könyvhét keretében számos kortárs irodalmi mű jelenik meg, többek között olyan közismert szerzők tollából is, mint Eszterházy Péter, Tóth Krisztina. Könyvvásár, dedikálások, könyvbemutatók, író-olvasótalálkozók és egyéb programok várják az érdeklődőket.[2.] Az Ünnepi Könyvhéthez a könyvtárak is csatlakoztak: részt vesznek a Könyvhét szervezésében és lebonyolításában, a 84. Ünnepi Könyvhét számos hivatalos programja könyvtárakban kerül megrendezésre vagy könyvtárosok közreműködésével és a Könyvhét kapcsán sok könyvtár – köztük olyan települések könyvtárai is, amelyek nem vesznek részt a Könyvhéten – rendez programokat.

Az Ünnepi Könyvhetet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése rendezi meg évről évre. Első ízben 1929 májusában rendezték meg az Ünnepi Könyvhetet, melynek ötletadója Supka Géza, a kor neves újságírója volt: „Az évnek egyik napján […] könyvnap rendeztessék, amely […] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.”[5.] Idén immár a 84. Ünnepi Könyvhét kerül megrendezésre, melynek szerves része a 12. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozata. A központi rendezvények a budapesti Vörösmarty téren lesznek, a könyvhetet megrendezik Székesfehérváron, Balatonfüreden, Békéscsabán, Debrecenben, Dunaújvárosban, Győrben, Gyulán, Jászberényben, Kaposváron, Kazincbarcikán, Nagykőrösön, Pécsen, Sátoraljaújhelyen, Szekszárdon, Szegeden, Szombathelyen és további településeken.[1.] Közel 70 év után újra van magyar ünnepi könyvhét a határon túl is: Kolozsváron és Aradon. A 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét 2013. június 5-9. között kerül megrendezésre a mátyás szülőháza előtti téren. [4.]

A 84. Ünnepi Könyvét és 12. Gyermekkönyvnapok országos megnyitóját 2013. június 6-án tartják Székesfehérvár főterén 11 órakor. A megnyitón köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, Szentmártoni János író, az Írószövetség elnöke, Kocsis András Sándor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, az Ünnepi Könyvhetet Csukás István Kossuth-díjas író nyitja meg. Az Ünnepi Könyvhét központi rendezvényei Budapesten, a Vörösmarty téren ugyancsak 2013. június 6-án, 16 órakor a József Attila- és Márai-díjas író, Háy János megnyitójával veszik kezdetüket. A 84. Ünnepi Könyvhét keretében 2013. június 6-án 18 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében (Budapest, V. ker. Károlyi Mihály u. 6.) adják át a Szép Magyar Könyv 2012 Verseny és az IBBY az Év Gyermekkönyve díjait.[6.]

Az Ünnepi Könyvhét során a könyvtárakban főleg könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat tartanak. A rendezvények ideje alatt a könyvtárak többsége ingyenes beiratkozási lehetőséget kínál, van, ahol ingyenes az internethasználat is. Szegeden a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár koordinálja az Ünnepi Könyvhét rendezvényeit. Pécsen a Csorba Győző Könyvtár a szervező, a II. Ünnepi Könyvudvar a Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Könyvtár udvara. Szombathelyen 2013. június 6-án a NYME SEK Könyvtára Ünnepi Könyvheti Felolvashow-t szervez, több olvasóponttal, melyek között könyvtárak, könyvesbolt és egyéb helyszínek találhatók. Az Egyetemi Könyvtárban (Szombathely) papírszínház, verses-játékos foglalkozás várja a gyerekeket. Jászberényben a Városi Könyvtár szervezésében Titkok könyvtára címmel játékos akadályversenyt rendeznek felső tagozatos tanulók számára, akik közül a legügyesebb egy mp4 lejátszót nyer. A 14 éven felüliek a Titkok könyvtára 14 címmel játékos küldetésen vehetnek részt az irodalom, a betűk világában egy e-book olvasóért. Szekszárdon, a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtárban június 8-án 10-22 óráig kínálnak programokat kicsiknek és nagyoknak: kézműveskedés, középkori játszóház és néptáncóra gyerekeknek, irodalmi zenés est és szabadtéri filmvetítés a felnőtteknek. Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében június 6-án 15-17 óráig „Az interaktív könyv” címmel tartanak bemutatót a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatói és hallgatói, a könyvtár Felnőtt Könyvkölcsönző részlegében június 8-án 18-24 óráig Könyvtári Éjszaka lesz.[1.][6.]

A teljes programkínálat leírása sokáig tartana, bővebb információt az Ünnepi Könyvhét honlapján találhat, ahonnan pdf fájlban letölthető a programok részletes ismertetője:
http://www.unnepikonyvhet.hu

A port.hu oldalán szintén részletezik a Könyvhét programjait:
http://www.port.hu/unnepi_konyvhet_2013/pls/w/festival.festival_page?i_festival_id=12149

Az egyes könyvtárak programjairól részletes tájékoztatást a honlapjukon talál.

Felhasznált források:

  1. A 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok honlapja
    http://www.unnepikonyvhet.hu
  2. A Könyvhét című magazin 2013/2. számáról
    http://www.konyv7.hu/magyar/egyeb-menupontok/kiemelt-hirek/a-konyvhet-20132-szama
  3. Jelentkezés a 2013. évi Ünnnepi Könyvhét hivatalos listájára
    http://www.konyv7.hu/magyar/menupontok/felso-menusor/online/jlentkezes-a-2013-evi-unnepi-konyvhet-hivatalos-listajara
  4. A 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét honlapja
    http://unnepikonyvhet.ro
  5. A 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét honlapja – A kezdet
    http://unnepikonyvhet.ro/?page_id=221
  6. Az Ünnepi Könyvétről a Port.hu oldalán
    http://www.port.hu/unnepi_konyvhet_2013/pls/w/festival.festival_page?i_festival_id=12149

A kép forrása: http://tiszatajonline.hu/wp-content/uploads/2013/05/84unnepikonyvhet.jpg

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?