A MAG és a TEGYE felnőttképzést indít

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A MAG és a TEGYE felnőttképzést indít

„Magyar Népi Gyógyászat – Magyar Népi Műveltség”
   
A program akkreditált képzés 2011. februárban Budapesten indul
„Az ember három világban él egyszerre (test, lélek, szellem), minden gyógyító hagyomány célja, hogy békévé oldja e világok harcát. Belesimulni a tájba melyben élek, a sorsba melyet élek, és a népbe melyért élek, ez maga a béke,  az Egész-ség”
 
A képzés célja:
Célunk nem a megszokott  természetgyógyász képzés, hanem hogy a “hajdani nagymamák” mintájára családon belül, vagy kisebb közösségekben gyógyítani tudó, biztos tapasztalati tudással rendelkező, teljességben gondolkodó magyar embereket neveljünk.
A képzésben hangsúlyt kap az egészség megőrzése, a hagyományos táplálkozás, a gyógyszermentes gyógyítás és az életmódon alapuló betegségmegelőzés (pl. néptánc, kerti munka). Képzésünk abban is eltér a megszokottól, hogy a “padban ülős” ismeretszerzést nagyon sok gyakorlat, egymáson végzett tapasztalatszerzés egészíti ki, hiszen csak így vihető át mindennapjainkba a megszerzett tudásunk. A hallgatókat szeretnénk a kutatásokba és gyűjtő munkába is bevonni, mert a hatalmas és mindmáig csak részleteiben feldogozott magyar népi gyógyító hagyomány még hihetetlen kincseket rejteget az emberiség számára.
Fontosnak tartjuk a magyar népi kultúra, mint egységes világszemléleti rendszer (egész-ség) megismerését és alkalmazását. Hallgatóink belekóstolnak a hagyományos magyar népi játékokba és küzdősportokba, a néptáncba, megtanuljuk népművészetünk, népmeséink értelmezését.
Jelentkezési határidő: 2011. január 22-ig. (felvételi: január 28. 17.00)

A képzés díja: 110.000.- Ft szemeszterenként.

Képzési idő: 1év, amely 2 szemeszterből áll, szemeszterenként 10 oktatási hétvége és egy terepi gyűjtés, ahol a hallgatók a gyakorlati tudásukat elmélyítik. A képzés 400 óra elméleti és gyakorlati oktatásból áll.
Képzés végén a hallgatók * Magyar Népi Gyógyító* oklevelet kapnak.

Jelentkezés: feltétele a 18. életév betöltése. Jelentkezés a tegye.com honlapunkról letölthető jelentkezési lapon e-mailen, vagy postán: Természetes Gyógymódok Egyesülete, 1192. Budapest, Pannónia út 42.

Oktatás helyszíne Budapesten: Károlyi Mihály Gimnázium
1191. Budapest, Simonyi Zsigmond u. 33. (Kőbánya-Kispest metró állomástól gyalog)

Információ:    www.tegye.com, www.magtar.hu
Bokrossy Zoltán +36 20 581 4 281
Bokrossyné P. Zsuzsa +36 20 581 4 218
Dr. Greskó Mariann +36 20 582 8 942

 

Forrás:  http://magtar.hu/blog/ngyula/a-mag-es-a-tegye-felnottkepzest-indit   2011.02.16.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?