Főoldal » Alekosz és a fiatalok depressziója – avagy egy új életstratégia 7 lépése

Alekosz és a fiatalok depressziója – avagy egy új életstratégia 7 lépése

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.
Olvasom egy másik blogban, hogy felmérést készítettek Angliában, ahol is a vizsgálat tárgya nem volt más, mint az, hogy a 16-24 éves fiatalok hogy érzik magukat a bőrükben attól, hogy arrafelé is megvannak az Alekosz-féle celebecskék. Most idézet következik az eredeti cikkből, csak erős idegzetűek olvassák:
A valóságshow-k, a celebműsorok aláásták a 16-24 éves korosztály önbizalmát – derült ki a Teesside University felméréséből, melyben 1500 fiatalt kérdeztek meg. Az eredmények szerint a brit fiatalok 82%-a gondolja úgy, hogy a brit celebkultúra „utolérhetetlen példaképeket” termel ki, és ezek rombolják az önbecsülésüket.

A Teesside szakértője, Tony Chapman szerint ezek a fiatalok két tűz közé szorultak: a sikerért mindent kockáztató celebkultúra és a tradicionális elképzelés (kemény munka a biztonságért, de kisebb célokért) között őrlődnek. A valóságshow-k azt hirdetik, korlátozott képességekkel is megszerezhető bármi – ez pedig élesen ellentmond annak, amit valójában tapasztalhatnak a fiatalok. A médiában látottak és a saját tapasztalatok feszültsége pedig frusztrálttá teszi őket, elvesztik optimizmusokat – ezzel pedig fennáll a veszélye annak, hogy úgy érezzék, nincs esélyük és feladják.
Eddig még nincs nagy érdekesség, valami hasonlót már írtak a kapunyitási pánik kapcsán az Y-generációról is (ld. Tari Annamária könyvét.) Ami az igazán érdekes volt nekem mint pénzügyi nevelőnek, az ezután jött. Először a cikkben:
Chapman ugyanakkor úgy látja, a médiában látottak ellenére a fiatalok életcéljai továbbra is a klasszikusak közül kerülnek ki: nyugodt, rendezett környezetben akarnak élni, biztos megélhetésre, jó kapcsolatokra vágynak, és ha lesznek gyerekeik, a legjobb lehetőségeket akarják nekik biztosítani. Chapman azonban megjegyzi azt is, hogy a szülők generációjának a ’60-as, ’70-es években – amikor a középosztályi és diplomás állások száma megugrott – több lehetősége volt a társadalmi mozgásra. Ma azonban a fiatalok tudják, hogy ezek az állások nem érhetők el olyan egyszerűen, és így a klasszikus célok is egyre nehezebben lesznek teljesíthetők a következő évtizedekben.
Aztán pedig az egyik kommentben:

Én (még) a jelzett korosztály vagyok. Néztük az egyik Alekosz műsort, két okból: egyrészt az egész napos meló (szoftver-fejlesztés) után jól esett valami olyat nézni, ahol egy kicsit nem kell gondolkodni, másrészt pedig kíváncsi voltam, hogy miféle ember kap havi egymillió forintot.

…aztán elég dühös lettem. Egy modoros senki, akinek még az alapvető műveltségben is súlyos hiányosságai vannak, aki soha egy fűszálat nem tett keresztbe kap nagyjából 12 millió forintot, és hívják “fellépni”. Kap egy szépen berendezett, igényes lakást a Corvin sétányon, és lefikázza…

Persze hogy frusztráltak a fiatalok, frusztrált vagyok én is, amikor ezt látom: hogy semmiért lehet kapni milliókat, de a kemény munkáért csak a töredékét. Persze hogy elkeseredem, mert mi a töredékéért küzdünk, hogy végre lehessen venni ezt meg azt. Sokan vannak fiatalok így a világban. Vannak ambícióik, sikeresek akarnak lenni, és vagy próbálkoznak, mert a saját generációjuk áldozatai, vagy próbálnak dolgozni, csak vagy egyáltalán nem találnak munkát, vagy ha találnak is, szembesülniük kell a pótolhatóságukkal.

Persze lehet nem foglalkozni az alekosz-jelenséggel, én ezt teszem. Tudom ugyanis, hogy akárhova is jutok életem végére, elértem valamit, és amit kaptam a jogos munkámért kaptam.

(Ami nekem lényeges volt, vagy éppen kiverte nálam a biztosítékot, azt vastag és dőlt betűkkel szedtem.)
A cikkben végre kimondatott, hogy az Alekosz-félék nem lehetnek követendők, mert nagy tömegek számára ez nem lehet a felemelkedés útja, de ezt eddig is tudtuk. (Mi. A gyerekeink még nem biztos.) Ellenben azt is kimondták, hogy a régi ideálok is kis híján megvalósíthatatlanok. Tehát a “Te csak tanulj, fiam, legyen egy jó állásod, keress jól, akkor meg van oldva az életed!” c. szülői jótanács – sajna idejét múlt. Ezzel majdhogynem annyira lehetetlen nagy tömegeket felemelni – legalábbis az elkövetkezendő néhány évtizedben -, mint abból, hogy celebnek áll a gyerek.
A kommentben pedig az volt a lényeg, hogy a mai fiatalok akkora értékválsággal küzdenek, ami nem csoda, hogy frusztrálja őket. A kommentelő éppen a hagyományos “tanulni-diplomázni-gályázni-jól keresni” stratégia csődjét írja le azzal, hogy nem kapnak melót, ha igen, akkor bizony csak egy alkatrésznek számítanak, amit bármikor le lehet cserélni – ez pedig éles ellentétben áll azzal, hogy “Valósítsd meg Önmagad!” ill. “Bármit elérhetsz!”, pedig folyamatosan ezt kapjuk a szánkba reklámból, celebshow-ból, női magazinból, stb.
Ehhez képest azt is írja a kommentelő, hogy nem foglalkozik ezzel a jelenséggel, mert ő tudja, hogy mindenért megdolgozott, és így az élete végére elér majd valamit… Na, ez komoly ellentmondás azzal, amit mindenddig írt. Nekem inkább csak egy elfojtásnak, tagadásnak tűnik: ha nem veszek tudomást a problémáról, akkor nem is létezik. És tudja, mert előzőleg leírta, hogy a hagyományos modell nem működik, mégis a végén azt mondja, hogy élete végére ezzel fog elérni valami olyat, amitől nyugodtan fog tudni aludni.
Nekem meg az jött le az egészből, hogy a fiataloknak mennyire nincs stratégiájuk a jövőjükre nézve. Hogy továbbra is csak a hagyományos sémákban tudnak gondolkodni, utána meg csodálkoznak, ha nem működik, vagy csak nagy áldozatok árán.
Pedig erre is van megoldás. Egyéni életekre egyéni startégiákkal. És mi az, amit ehhez mi szülők adni tudunk a gyerekeinknek? Többet, mint hinnénk, még akkor is, ha még mi is abban hiszünk, hogy a megváltás a tanuláson-jó álláson keresztül érkezik.
  1. szilárd értékrend: egy másik kommentelő büszkén írta, hogy az ő fiai az ilyen Alekosz-féléket csak leköpik. Ez valahol jó, mert azt jelenti, hogy a fiúk otthon kaptak egy szilárd értékrendet, aminek mentén értékelik a világot. A másik része a dolognak, hogy a szilárd értékrend nem csak az Alekosz-félék ellen jó, hanem arra is, hogy a gyereknek erős identitása, és ezzel erős önbizalma legyen. (Bár nem ez az egyedüli tényező.)
  2. önálló tanulásra való képesség: na, ez már bajosabb manapság, tekintve az iskolarendszerünk állapotát, és csak remélni tudom, hogy a bloggertársadalom kitermeli azon hétköznapi sztárpedagógusokat is, akik igenis elkötelezetten művelik a hivatásukat, hajlandóak még ezek között a most létező keretek között is valami újat hozni, és keményen megdolgoznak azért, hogy ezt a gyakorlatba is át tudják ültetni. (Én személy szerint sokat írtam már itt játék alapú oktatási formákról, de bármelyik alternatív pedagógiát is írhattam volna, amelyik már bizonyított.) Az önálló tanulásra való képesség szintén jól alapozza az önbizalmat, ugyanis ez az ún. sokat emlegetett LLL, vagyis a life long learning (élethosszig tartó tanulás). Ma már alapvető elvárás. Enélkül nincs előre jutás. Akár alkalmazott valaki, akár vállalkozó. Aki dolgozni akar, annak muszáj. Viszont ha már kisgyerekként megutálta a tanulást, akkor egy fontos stratégiai elemet nyírtunk ki a számára.
  3. nyitottság: tanulni sem képes folyamatosan az ember fia/lánya, ha nem érdeklődik a világ iránt, ami körül veszi. Ugyanis a LLL nem csak azt követeli meg, hogy tanuljak, hanem azt is, hogy egészen más területektől is tanuljak, és aztán ezeket ültessem át a saját szakterületemre, vagy az életemre. És még egy dologra nagyon jó a nyitottság: arra, hogy a gyerek hozzászokjon ahhoz, hogy el kell hagyni a komfort-zóna kényelmes, langyos állóvizét, és néha kicsit fejest kell ugrani az ismeretlenebb dolgokba is. A személyes fejlődésnek ez az egyik legfontosabb eleme. (Hogyan haladna bármerre is, ha mindig a megszokott keretek között marad?)
  4. kreativitás: ez a fajta nyitottság pedig nem kevés kreativitást is igényel ám. Nem (csak) a kézművesség, hanem sokkal inkább a kreatív gondolkodás itt a lényeg. Hogy szokatlan dolgokat is össze merjünk kapcsolni, és legfőképpen szokatlan szemszögből is rá tudjunk nézni a valóságra.
  5. problémamegoldás képessége: bármelyik cégnél nézed az álláshirdetéseket, az tutti, hogy szinte mindben szerepel a követelmények között, hogy jó problémamegoldónak kell lennie a jelöltnek. És ez tökmindegy, hogy szakmai probléma (ez lesz az, ami kreativitás nélkül nem fog menni), vagy emberi kapcsolatokban előforduló probléma: mindkettőben ott lesz az ember. Ki tanította meg a gyerekének, hogy hogyan kezeljen konfliktust, hogyan legyen asszertív (önérvényesítő anélkül, hogy a másik félnek ezzel problémát, sérülést, pozícióvesztést okozna)?
  6. célkitűzés és megvalósítás: őszintén meg kell kérdezzem, hány olyan felnőtt van ma Magyarországon, aki képes reális célokat kitűzni maga elé, és azt kitartóan, következetesen meg is valósítani? Mármint önállóan, önerőből. Vagy képes-e felismerni, hogy ez most olyan cél, ami meghaladja az erejét, ezért segítséget kér? És könyörgöm, a hitelfelvételt ne soroljuk ide! Ha nincs arra pénzem, hogy megvegyem magamnak a vágyott TV-t, hűtőt, motort, autót, lakást, mert nem elég hozzá az anyagi teherbíró képességem, akkor miért hiszem azt, hogy a következő hónapban ki tudom fizetni a törlesztő részletet? Az is anyagi teher, csak máshogy hívják… (Bocs, kitört belőlem a pénzügyi nevelő.)
  7. pénzügyi intelligencia: igen, igen, lehet mondani, hogy hazabeszélek, pedig nem. Ha az életben nem kezdtem volna el foglalkozni a pénzügyi neveléssel, ezt most akkor is ide kellett volna írnom! Ha élete végéig elsősorban alkalmazott is marad a gyereked, akkor is kell, hogy legyen valami alternatívája az anyagi boldogulására. Éppen a mostani válság bizonyította, hogy akármilyen jó diplomája van valakinek, akármilyen jó munkaerő is, az sem menti meg feltétlenül egy válságot követő leépítéstől és utána a hónapokig tartó álláskereséstől. És még egy: a pénzügyi intelligencia nem azonos a pénzügyi műveltséggel. (Ezért nem is alkalmas rá az iskola, hogy ezt megtanítsa a gyereknek, mondjon bárki bármit. A semmitől persze ez is jobb lenne, de csak látszatmegoldás lehetne.) Attól, hogy megtanulja a pénzügyi alapfogalmakat, tudja mire jó és hogyan működik pl. a tőzsde, vagy az ingatlanpiac, még egyáltalán nem biztos, hogy fog tudni bánni a pénzzel, és vele együtt az életével! Ráadásul a pénzügyi intelligencia ettől azért többet tud. Nem egyszerűen a személyes pénzmenedzsmentre tanítja meg a gyerekedet, hanem arra is, hogy más szemlélettel lássa az anyagi lehetőségeit, egyáltalán: lássa azt, hogy a hagyományos stratégiákon kívül egyéb lehetőségei is vannak. (Na, ezt hiányoltam a legjobban a kommentelő írásából.)
Szóval van kiút, de ez kemény meló egy szülőnek. Ellenben nem lehetetlen. Ha segítség kell, akkor majd nézz szét itt a következő hetekben, mert mindegyik stratégiai elemet részletesen végignézem, kitárgyalom, hogy melyiket hogyan tudjátok átültetni a gyakorlatba, és hogyan tudod a gyereknek átadni.
Mert melyik szülő ne akarná, hogy az ő gyerekének jobb legyen, mint neki…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?