Főoldal » Izgalmak, többfordulós kihívás, profizmus a 18. Diák Menedzsment Bajnokság döntőben

Izgalmak, többfordulós kihívás, profizmus a 18. Diák Menedzsment Bajnokság döntőben

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Diák Menedzsment Bajnokságra (DMB) 2014-ben  összesen 26 felsőoktatási intézmény 738 diákja jelentkezett, hogy ezen a rangos éves megmérettetésen  próbáljon megoldani vállalatvezetői kihívásokat.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több héten keresztül kellett bizonyítania a versenyzőknek: a regionális élő selejtezőkből tovább jutott piacgyőztesek egy online középdöntőben mérkőztek meg, s a legjobb tíz került be a május 9-i döntőbe.

A 236 másik legyőző 10 döntős csapat a verseny egyik támogatója, a Tata Consultancy Services (TCS) budapesti központjában bizonyíthatta idén a felkészültségét és a rátermettségét. Itt az infokommunikációs iparági szimuláció egy nehezített változata után egy munkáltatói márkaépítésről szóló esettanulmány kidolgozása várt rájuk. A téma választása sem véletlen: a verseny  két támogatójának, az FHB Banknak és a TCS-nek egyaránt kiemelt célja ugyanis a tehetséges leendő munkavállalók felkutatása és számukra vonzó gyakornoki, illetve egyéb álláslehetőségek nyújtása.

A döntőben bemutatott színvonalas megoldások között megvillant számos újító és kreatív ötlet is, mint például a bankszakmai Erasmus csereprogram, a vezetői felkészítő tréningsorozat nőknek, valamint a TalenTor nevezetű mentor és tehetségprogram elképzelése.

A zsűritagok, Stadler Beáta (TCS), Tósoki Fanni Mirtill (FHB), Koncsek Gergő (FHB) és Lőrincz Áron (Red Bull) kiemelték a megoldások eredetiségét és a diákok felkészültségét.

Az üzleti szimuláció magas színvonalát és a kiélezett versenyt jól szemlélteti, hogy ebben a versenyszámban az 1. és a 10. helyezett csapat között  mindössze 10% volt a különbség. A végső sorrendet a prezentáció és a szimuláció során szerzett pontok összértéke határozta meg. Csaknem maximális, az elérhető 100-ból 99,8 pontos teljesítménnyel az Equilibrium csapat (Pécsi Tudományegyetem) végzett az első helyen. A pécsiek már 2012-ben is nyertek, így  a verseny 18 éves történetének az első duplázójaként ünnepelhettek.

A dobogó második fokát idén a FAQ (Budapesti Gazdasági Főiskola, 97 pont) szerezte meg, a bronzos helyezésnek pedig az Epicrew (Budapesti Corvinus Egyetem, 90,3 pont) csapata örvendhetett.

A verseny támogatóinak jóvoltából, a szakértő véleményeken túl értékes díjakban is részesültek a dobogós csapatok: az első helyezettek jutalma az FHB Bank által felajánlott négy napos, négycsillagos siófoki nyaralás és karrierlehetőség, illetve a Tata Consultancy Services által biztosított 450 000 Ft értékű tréningcsomag volt. A második és harmadik helyezettek a tréningcsomag mellé Shopline és Extreme Digital ajándékutalványt kaptak. Természetesen senki sem távozott üres kézzel, hiszen minden döntős a HVG ajándékcsomagját vihette haza, a 4. helyezett Argon csapat pedig elnyerte a Red Bull különdíját, a Formula 1 Magyar Nagydíjra szóló belépőket is.

Profikhoz méltóan az eredményhirdetést interjúk követték, majd kötetlenebb formában zárhatták a versenyzők, támogatók és szervezők a napot. Végül sokan így búcsúztak: „Találkozzunk jövőre is!”

 

Ezúton is gratulálunk a győzteseknek, és természetesen minden idei DMB résztvevőnek az elért eredményekért!

A legjobb csapatok és tagjaik :

  1. helyezett: Equilibrium, Derdák Péter, Makk Dániel, Ronta Ákos,  Pécsi Tudományegyetem (99,8 pont)
  2. helyezett: FAQ, Fehér Krisztián, Pálmai Bence, Vass Szilvia, Budapesti Gazdasági Főiskola (97 pont)
  3. helyezett: Epicrew, Hausenblasz Kristóf, Rozs Zoltán, Chu Huy Tang, Budapesti Corvinus Egyetem (90,3 pont)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?