Főoldal » Keletiboszy nyugaton…

Keletiboszy nyugaton…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Keletiboszy nyugaton…

A Keletiboszy seprűt vált… című interjú folytatása, azaz 2. rész

 

Majdnem napra pontosan három hónappal ezelőtt jelent meg az első interjú. 

Ígértem, újra megkeresem, ha elkezdődött az új élete. Íme!


Keletiboszy egy régi ismerősöm, akivel egy blogportálon ismerkedtem meg évekkel ezelőtt. A hölgy alig túl a negyvenen, diplomás szociális munkás, aki imádta a munkáját, de több ok miatt most kamion sofőr lett. Irigylésre méltó energia, kitartás és erős jellem kellett a döntéshez. Ezekről faggatom Keletiboszyt.

Egy dolognak nagyon örülök, mégpedig, hogy elkezdett a rábeszélésemre újra blogot írni. Na jó,nem csak én hatottam rá szerintem, mert más ismerős is erre biztatta. Itt olvashatja mindenki Keletiboszy új blogját, egy hölgy kamionos kalandjairól: http://keletiboszy.blogspot.hu/

 

Varga Ervin, Fűnyíró

Megnéztem a látogatási adatokat, rengetegen olvasták itt a Fűnyírón is és a saját blogomban is az interjút, ami veled készült. Sok komment is érkezett mindkét helyre, de sajnos egy része eltűnt egy technikai baki miatt. Mindenesetre sok-sok ember volt büszke rád, amikor olvasta a sztoridat. Röviden elmondod mi történt az első interjú óta?

Keletiboszy

Az élet úgy hozta, hogy élnem kell a lehetőséggel, amit tulajdonképpen magamnak teremtettem. Ott hagytam a korábbi munkám, kamionsofőr lettem. Ebben az előrehozott „világgá menésemnek” van némi kényszerítő oka is. Ezt viszont most nem részletezem.  Tudod ez olyan keserédes érzéssel tölt el. Nagyon nehéz volt ott hagyni azt a társaságot, azt a munkát, amit eddig csináltam. Meséltem neked mennyire szerettem a kollégáim, a tevékenységet, azokat az idős embereket, akikkel kapcsolatban voltam. Viszont most a párommal élhetek, jóval többet kereshetek, „világot” láthatok és van kiút a gondjainkból.

Úgy tíz éve lehetett, amikor már jócskán felnőtt fejjel, rácsodálkoztam a számítógépes játékokra. Emlékszem hónapokig töltöttem az időmet egy kamionos platformmal, (Élet 18 keréken, szerintem sokan ismerik, remek játék). Szállítottam megrendelésre, időre, pénzt kaptam érte, fejlesztettem a kamiont, stb., isteni volt a virtuális világban az utakon a különböző időjárási viszonyok között, betartva vagy éppen nem betartva a szabályokat hatalmas járműveken furikázni. De az csak virtuális játék volt, sokszor buktam bele virtuálisan. Neked, nektek, nincs lehetőségetek resetelni, mint nekem a játékban. Milyen törékeny nőként az „Utak királyának” lenni?

Még nagyon „zöldfülű” vagyok ebben a foglalkozásban. (Szándékosan nem írok szakmát, mert úgy tudom még nincs „szakmásítva”). Nekem ezt még meg kell TANULNOM, vezetni is meg kell tanulnom. Nem olyan könnyű ezt csinálni, közel sem olyan könnyű, mint amilyennek kívülről látszik. Ugyanakkor nagyon érdekes. „Nagy vagyok, erős vagyok”! Olyan képességeket kell előszednem melyeket eddig nem nagyon kellett használnom, legalább is nem ilyen intenzíven. Egy időben kell 100 felé figyelnem – sokkal nagyobb,  hosszabb,  magasabb,  nehezebb, sokkal lassabban gyorsul,  nehezebben áll meg mint egy személyautó. Itt egyszerűen nem lehet elbambulni, nem lehet elábrándozni. Míg a volán a kezemben van, addig topon kell lenni, teljesen mindegy, hogy hajnal kettő, vagy délután három óra van.

Hogyan viselkednek veled a kollégák, vagy akikkel találkoztok útközben? Milyen a reakció, vagy ez már nem is annyira unikum a „szakmában”?

A felrakón és lerakón mosolyognak, kedvesek. Előzékenyebbek, is mint a férfi kollégákkal. Már nem vagyok annyira fehér holló, de azért még mindig sokan rám csodálkoznak, ez is inkább Magyarországon jellemző. A kollégák nagyon vegyesen fogadnak. Ennek ellenére mégis azt mondhatom nem nő vagy férfiként kezelnek, hanem kollégakéntA tiszteletlen embert is tudni kell kezelni. Akikkel eddig találkoztam kolléganők, eléggé el vannak férfiasodva, pláne a beszédükben. Nos, ezt teljességgel ki akarom kerülni. Mindenképpen meg szeretném őrizni a nőiségem. Azt azért meg kell jegyeznem így négy kézben elég keveset találkozunk álló helyzetben kollégákkal. Rengeteget vezetünk, rengeteget vagyunk úton.

Írod a történeted, (http://keletiboszy.blogspot.hu/) vagy olyan bátor, hogy leírod a tökéletlent, a haragot, a tehetetlenséget is a munka szépsége mellett? Másként kérdezem! Tudsz őszinte lenni egy blogban? Vagy le kell írni szerinted mindent? Én egy év alatt összehoznék belőle egy könyvet. Te?

Szerintem fogok tudni őszinte is lenni. Még most annyira újak az élmények. A nehézségeit később fogom a saját bőrömön igazán megtapasztalni. Jelen pillanatban a tanulásra koncentrálok leginkább. Már írtam egy újabb bejegyzést, ami nem kifejezetten élmény, hanem az, ahogyan a kívülálló áll egy kamionsofőrhöz, de még nem volt időm befejezni.

Egyéne válogatja, hogy a haragját ki hogyan vezeti le, nekem ki kell mondanom mindent, ami bánt. Ezért több mint valószínű le is fogom írni. Látom én rendesen ennek a munkának az árnyoldalait is. Nyilván vannak esetek mikor úgy kell leírnom, hogy ne a munkahelyem szidjam. Nem lenne korrekt.

Ketten összehozunk belőle egy könyvet, én mesélek – írom, te meg szerkeszted, javítod, mert nekem nincs olyan írói vénám, mint neked. J

Köszönöm a megtiszteltetést és mielőtt elkezdenék szabadkozni, gyorsan el is fogadom az ajánlatot! J Sokat kell dolgoznod az elkövetkezendő időben, mert kemény szerkesztő vagyok! Ezt akkor meg is beszéltük. J

Mesélj a hétköznapokról. Egyszerű dolgok, kaja, mosakodás, alvás, stb. Egy „háziasszony” aki munka mellett voltál eddig, hogyan érzi magát?

Olyan mintha minden nap „piknikeznénk, vagy kempingeznénk”. :D Hétköznapok: rengeteget vezetünk, keveset alszunk. J  A felkelő nap már az úton talál. Kaja is többé-kevésbé megoldott. Egy „keleti” kamionsofőr, gondolok itt a magyar, cseh, szlovák, lengyel, román… stb. fel van szerelve egy egyszerű „mini konyhával”. Kempingpalack, edények, hűtő, tartós, féltartós élelmiszerek… stb. Tudunk főzni, melegíteni. Az a cég ahol mi dolgozunk a párommal, ott a telephelyen van mosógép, szárítógép, ha nem tudunk időben hazamenni, ott ki lehet mosni a ruhákat, feltéve, ha bekeveredünk a telephelyre. A fürdés az egy kicsit nehézkesebb. Nagyon sok helyen a felrakókon van zuhanyzó és megengedik, hogy megfürödjünk. Ausztriában rengeteg Asfinagos parkoló van, ott 1 EUR-ért meglehet fürödni. Aztán Németben benzinkúton van zuhanyzó ott 2-3-4 EUR a fürdő… Nekem, ami a legnehezebb az a WC használat. Az is megérne egy misét.

A munkaidő lejártával eszünk, megmosdunk, és szinte beájulunk az ágyba és alvás…

Egy biztos, nagyon sokat mondtam már előbb is, de most ráadásul még meg is erősödött bennem: fuvarszervezőnek csak olyan embert vennék fel, aki legalább egy évet kamionozott.

Ha megunod a vezetést, már látom mi lesz a következő munkád. Fuvarszervező leszel?

Nem tudom még. Ki tudja még mi lesz?  Az sem elképzelhetetlen, hogy visszamegyek a korábbi szakmámba.  Ezen még egyáltalán nem gondolkodtam. Leszoktam már arról, hogy nagy terveket szőjek. Mindig csak kis lépéseket tervezek, tervezünk előre. Ez az utóbbi zűrös időszakokban egész jól bevált nálunk.

Az állandó összezártság, hogyan hat a kapcsolatotokra a férjeddel? Nem megy az intimitás kárára például?

Erről még nem tudok objektíven nyilatkozni, mert annyit voltunk már egymás nélkül, hogy most élvezem a vele való együtt létet. Később valószínű ez egy feladat lesz. Meg kell oldanunk, ki kell alakítani egy olyan egyensúlyt, hogy mindenkinek meglegyen a saját kis világa, ahol elvonulunk, ne fojtsuk meg egymást. Erről beszélgettünk már többször is. Én nem is páromtól félek, ő tényleg egy angyal. Nem tudom, hányszor kellene születnem, hogy olyan kiegyensúlyozott, higgadt legyek, mint Ő. Magamtól tartok egy picit, nekem néha kell az egyedüllét. No, és nem beszélve arról, hogy én egy kicsit türelmetlen alkat vagyok. Mindent rögtön máris azonnal, lehetőleg tegnapra. Nos, ez ebben a foglalkozásban nem mindig jó.

Nekem inkább olyan elvonulós típusnak tűntél, imádod az embereket és legszívesebben mindenkit megmentenél és szívedre ölelnél, de összefér azzal, hogy időnként bizony a sarkadra kell állnod az utakon? Vagy azt rábízod a férjedre?

Valóba hajlamos vagyok a konfliktusokat kerülni, hamarabb engedek én. Igazad van abban is, hajlamos vagyok „mindenkit megmenteni akarni”, ezzel szemben gyakran kellett korábban is a sarkamra állni. Bizonytalanul nem lehet gyerekeket nevelni sem. Sőt az idősgondozásban is kellett a határozottság.

Itt még nem kerültem olyan helyzetbe, amikor erőszakosnak kellett volna lennem. A közlekedésben, ha én ülök a kormány mellett, mindenekelőtt a biztonságra törekszem. Ha valaki hülye, hát legyen, menjen, ha menni akar, sok esetben nincs előrébb. Sosem viaskodom az elsőbbségemért, még akkor sem, ha nekem lenne. Zöldfülűként pláne, de úgy gondolom később sem lesz másként. Az életünk sokkal fontosabb… Itt egy rossz döntés akár az életünkbe kerülhet. Régen hallottam egy mondást egy hivatásos sofőrnek (legyen az kamion, vagy busz) egyik lába állandóan félig a börtönben, a másik félig a koporsóban van.

A gyerekek? Bocsánat, hivatalosan már felnőttek, de gondolom, ezer szállal kötődsz hozzájuk, legalábbis én úgy emlékszem a beszélgetéseinkből.

A gyerekek valóban felnőttek. Az első benyomásaim alapján, felnőttek a feladathoz ők is. Ügyesen helyt állnak.  Neten elég gyakran beszélünk velük. Bármilyen nagyok, hiányoznak. Furcsa paradox helyzet, azért is csináljuk ezt az egészet, hogy nekik is tudjunk segíteni, szó szerint a térképről lemegyünk, DE így nem lehetek minden nap velük. Viszont, ha haza megyünk még tartalmasabb, intenzívebb az együtt töltött idő.  Egy anyának nem könnyű elengedni a gyerekeit. Azt gondolom, ez is egy jó tanuló út az önállósodáshoz… nekem meg az elengedéshez.

Még rövid az idő, most kezdted, de hogy érzed, ilyennek képzelted? 

Nem vettem zsákba macskát. Valamiféle rálátásom az már volt korábban is. Már évek óta úgy voltam szabin, hogy beültem a párom mellé a kamionba és mentünk. Szóval én már valamennyire tudtam mire vállalkozom.

Nekem, és ahogy ezt beszélgetések közben megtudtam, másnak is rendkívül kellemes perceket okoztál a történeteddel. Nagyon jó tudni, a példádon keresztül, hogy sok mindenre képesek vagyunk. Milyen érzés?

Eszméletlen jó. Nem rég tudtam, meg, hogy a fiam is olvasta, írt egy hozzászólást is. Könnybe lábadt a szemem, mikor elolvastam. Tudod, úgy vagyok ezzel, ha egy embernek tudok – tudunk erőt adni a tovább lépéshez, már nem beszélgettük hiába. Ha a gyerekeimnek ilyen formán is követendő – követhető példák lehetünk az apjukkal, akkor már megérte. Hinnünk kell, mindig van értelmes használható kiút a gondjainkból, persze tapasztalatból tudom nem mindig könnyű ez.

Szédületes évek állnak előtted a mindennapok taposómalma ellenére. Én mást nem tudok mondani, mint Isten vezessen utadon! Ha ez nem túl patetikus, vagy nem hangzik ócska hatásvadász szövegnek. Mindenesetre szívemből mondtam. A könyvet pedig megírjuk, addig írd a blogodat! J

Köszönöm neked. Hiszem, hogy velünk van, vezet minket.

 

Nos, eddig tartott az interjú és tudom, hogy az utolsó mondatok után nem kellene az interjú klasszikus szabályai szerint még magyarázó szöveget írnom. Mégis hozzá kell tennem valamit,mert szükségét érzem.

Szerettem volna feltenni egy kérdést, de valami visszatartott, és most jöttem rá, hogy mi. A kérdés valami olyasmire vonatkozott volna, hogy mitől jó ez a házasság annyira, hogy húsz év után is lehet így és ennyire szeretni a házastársat, ahogyan ezt Boszy és az ő párja ezt „művelik”. Rájöttem, hogy erre valószínűleg nem nagyon lehet válaszolni. Illetve biztos mondott volna valamit erre Boszy is és mondana erre valamit bárki, akinek hasonló kérdéseket tennénk fel. Hiszem azonban, hogy a szerelemre nem nagyon van magyarázat, és ha empirikusan próbálnánk rájönni a titokra valószínűleg nem sikerülne receptet alkotni rá.

Ráadásul, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerült, valószínűleg engem minősít, az én érzelmi intelligenciahányadosommal lehet gond…J

 

A cikk eredeti megjelenési helye: Fűnyíró, Független Ifjúsági Lapok

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?