Nőnap az iskolában

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nőnap – a vélemények megoszlanak. Kik és miért ünnepelték régen, és kell-e ünnepelni most.

Mikor alsós tanítónéni voltam, mi mindig megünnepeltük.

Hogyan? A fiúk (illetve a fiús apukák közül valaki) kora reggel megvette a piacon a lányoknak a virágot. Aztán fél 8-kor gyülekeztünk, és nem engedtük be a lányokat az osztályba.

Mi történt bent az osztályteremben? Kiosztottuk, hogy melyik fiú melyik lánynak adja oda a virágot. Volt, amelyik kislányra többen is pályáztak, volt aki nehezen kelt el, de mindig megegyeztünk.

Mi történt kint a folyosón? A lányok izgatottan várakoztak, susmorogtak, tudták, hogy valami készül…

Aztán a fiúk felálltak szép sorban, és a lányok bejöhettek a terembe. Volt egy kis köszöntő, és a fiúk a megbeszéltek szerint kiválasztott kislánynak átadták a virágot. A lányok pironkodtak, vízbe tették a virágokat és nagyon büszkék voltak arra, hogy nőnek születtek.

Volt olyan kisfiú, aki még külön is hozott ajándékot valamelyik kislánynak, sőt olyan is, aki az összes lányt megörvendeztette valami aprósággal.

Ezt a kedves kis ünneplést,  amikor a kislányok nőnek, a kisfiúk férfinak érezhették magukat, kár lett volna kihagyni.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?