Óvodáskor – az óvoda funkciója

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Általában a 3-6 éves kor közötti gyerekek járnak óvodába, ahol megtanulják, hogyan kell másokkal kommunikálni, játszani illetve megfelelően viselkedni. A gyerekeket reggel, (munka előtt) hozzák be a szülők, és délután (munka után) jönnek, jöhetnek értük. Magyarországon ez reggel 7 és délután 3 óra közötti intervallumot jelöli. Délután 3 óra után is maradhatnak még a gyerekek az un. napköziben, amíg szüleik haza nem viszik őket.

A velük foglalkozó tanár (Magyarországon „óvodapedagógus”, a köznyelvben „óvónő/óvónéni” vagy „óvóbácsi”) felügyeli a rendet és a biztonságot, miközben különféle közös foglalkozást, közös játékokat játszik a gyerekekkel, melyek révén motiválja őket szókincsük fejlesztésére, a matematika megmerésére, a tudományok és a számítógép iránti érdeklődés felkeltésére, akárcsak a zene, a művészetek (főleg rajzolás, festészet) megismerésére, illetve és a szociális viselkedési normák megértésére és azok elsajátítására. Azon gyerekek számára, akik korábban (szinte) minden idejüket otthon töltötték, az óvoda egyben megtanítja őket arra is, hogy hogyan küzdjék le szorongásukat az idegen emberek között, ha szüleik nincsenek a közelben. Ezen szorongás leküzdése után születnek rendszerint az első barátságok, általában a közös játék során sokszor együtt játszó gyerekek között. Az óvoda roppant hasznos a szülők számára is, mivel, míg gyermekük ott van, az édesanya (vagy édesapa) visszamehet dolgozni rész- vagy teljes munkaidős állásba. Az óvoda elvégzése után a gyerekek az általános iskola első osztályába kerülnek.

Az ehhez hasonló jellegű „gyermekmegőrző” sok bevásárlóközpontban, illetve más intézményben is működik, hogy amíg a szülők a dolgaikat intézik, vagy bevásárolnak, a gyereküket biztos helyen tudhassák. Ezek rendszerint némi pénzt kérnek az „őrzésért”, de van, ahol ingyenes.

Az óvodáskor minden gyermek számára nagy lépés a felnőtté válás során. Ez a periódus a három éves kortól a hat éves gyermekek koráig tart. Az óvodás évek előtti időszakban a szülők nevelése a domináns, elkezdődik a lelkiismeret kialakulása. A test és a lélek fejlődése, mely gyökeresen különbözik egymástól. A testi fejlődés egy igencsak meghatározott pályán halad. A mászásból továbbfejlődik, magtanul járni. Ez öröklődő sajátosság, és eléggé független a tanulástól. Viszont szülői bíztatás, tanítás kell ahhoz, hogy megtanuljon a gyermek uralkodni a vágyain. Ebben a korszakban nincs veleszületett ösztöne, a szülői tanítás nélkül aligha tudná hangulatát, vágyait megfékezni. Az önuralom kialakulásához és fejlődéséhez elengedhetetlen a szülői szeretet. Ha egy kedvező pillanatban képes lesz a gyermek uralkodni önmagán, akkor már győzedelmeskedik az a vágya, hogy szülei megdicsérjék. Az óvodás korban elkezd kialakulni az interiorizált anya-kép, mely azt jelenti, hogy az anya-képet a gyermek már beépítette magába. Ez azért fontos, mert a gyermek már tudja, hogy van édesanyja, még ha nem is látja, mert az óvónőre bízta az óvodában. Erre a korra tehető az én-tudat kialakulása. Ilyenkor a képzelet rendkívül élénk, de a gyermekek már megtanulták, hogy a gondolatok és cselekedetek nem azonosak és nincs varázshatásuk. Bár a képzelet varázsát teljesen sohasem felejti el a gyermek, az óvodáskorban már rendelkeznek egy bizonyos tudással, tapasztalatokkal. Átlagosan egy gyermek hat éves korára annyi ismeretet szed össze, amennyi felért egy körülbelül kétszáz évvel ezelőtti közember ismereteivel. Ilyenkor már a tudás leegyszerűsített, bár némileg pontatlan és részben torzított, de mindenképpen törekszik az objektivitás felé. Ellenben a gyermek korábbi éveiben. „Honnan tudod, hogy valami van, ha nem látod?” Ebben a korban az óvodások mindenre bizonyítékot követelnek. Amit ők maguk nem látnak, nem tapasztalnak meg, csak esetleg magyarázatot kapnak a szülőktől, akkor a jobb tudásuk ellenére visszanyúlnak a primitívebb elképzeléseikhez. Vegyük például Bruno esetét. Ahogy Selma F. Fraiberg írja a Varázsos Évek, című munkájában, mint már fentebb én is említettem; a gyermekek mindenre bizonyítékot követelnek. Bruno egyik nap megkérdezte Selmát: „Ha egy sejtet nem lehet szemmel látni, akkor valódi?” Ezután Selma egy kis mikroszkópot vett Brunonak karácsonyra, ahol megnézett rajta egy hagymalevél metszetet, és életében először látott sejtet. „El volt bűvölve, megpördült, átölelt és mély hódolattal ezt mondta: „Akkor most mikroszkópban ez valóságosabb, mint régen volt, amikor csak szemmel láthattam a hagyma héját.” Az óvodáskorúak érzékelésében a látás átveszi a vezető szerepet. A színeket meg tudják különböztetni és hat éves korukra már meg is tudják nevezni valamennyit. Szintén fejlődik a súly és a tér észlelése, ellenben az időérzékeléssel, mely ebben a korban még igen fejletlen. Az emlékezet változása is igen jellemző erre a korra. A háromtól négy éves gyermek arra emlékszik, ami gyakran ismétlődik a térben és időben egyaránt. Inkább felismer, mint felidéz. Öt éves kortól már az emlékezetben kezd kifejlődni a szándékosság, de az emlékezet még nem megbízható. Az óvoda kezdetétől megváltozik a gyermek élete. Ugyanis egy közösség, egy új tér veszi majd körül. Elkezdődnek a megmérettetések egy idegen világban. Erre a korra tehető a mozgás fejlődése is, harmonikusabbá, összehangoltabbá válik az. A periódus elejére még jellemző lehet a dackorszak, de ez az évek során csökken. Ebben az időszakban nagy teret nyer a játék öröme. A játszás kifejlődése több szakaszra oszlik, alapvetően a szerepjátékok válnak uralkodóvá. A fejlődés főleg a játék témájában, formájában, időtartamában figyelhető meg.

A gyermek családi és társadalmi helyzetétől nagyban függ a témafejlődés is. A mozgás dominál a leginkább a játék során. A gyermek eleinte leutánoz mozgásokat, attól válik valakivé, mert úgy viselkedik, úgy csinál, mint a képzelt szerep. Itt még nem fejlődött ki az a szocializálódásra való törekvés, hogy a gyermekek egymással játszanak, csupán egymás mellett. Ezután a dominancia szerepét a tárgy veszi át. Attól lesz valaki, mert arra a valakire jellemző tárgyat használ. (Például attól lesz egy gyermek szakács, mert egy fakanalat tart a kezében.) Tehát a foglalkozásokat tárgyak jelképezik. Végül maguk a személyek válnak fontossá. Például csak akkor lehet egy gyermek fodrász, ha valaki mást fésülhet egy fésűvel, stb. Ilyenkor kezdődik el az együttjátszás. A finommozgások kialakulása is erre a korra tehető, az óvodások egyik kifejező eszköze a rajzolás, illetve a gyurmázás, gyöngyfűzés. Az óvoda nagyban elősegíti a szociális érzés kifejlődését. Kezdetben a gyermekek önszeretete kifejezését az ábrándozás szolgálta. Később tudatosul bennük a más emberekhez való viszony, méltányolják a többiek érzéseit és jogait. Ez nem csak az emberekkel szemben jellemző, hanem jellemző az állatokkal szemben is.

Ahogy Erik H. Erikson mondta Az ember nyolc korszaka című írásában: „Minden gyermek esetében minden szakasz során az eleven kibontakozás új csodája jelenik meg, amely mindenkinek új reményt és új felelőséget hoz. Ilyen a kezdeményezés érzése és mindent átható jellege is. Mindezeknek az érzéseknek és jellegeknek azonosak az ismérvei: a több-kevesebb félelemmel és ügyetlenkedéssel terhelt válság megoldódása után hirtelen úgy tűnik, mintha a gyermek személyében és testében egyaránt “összenőne”,  Még inkább önmaga lesz, szeretettelibbé, elengedettebbé és okosabbá ítéleteiben, tevékenyebb és tevékenységre indítóbb. Szabadon rendelkezik azzal az energiatöbblettel, amely lehetővé teszi, hogy kudarcait gyorsan elfelejthesse, és hogy azt, ami kívánatosnak –még ha egyúttal bizonytalanabbnak, sőt veszélyesebbnek is- látszik, töretlenül és helyesebb irányból közelítse meg.” A beszéd kifejlődésében is figyelemmel kísérhetünk bizonyos változásokat. Háromtól hat éves korig kialakul a gyermekeknél a második kérdező korszak. Ahogy Selma H. Fraiberg is írta, „A gyermek bizonyítékokat követel.” E követelés megnyilvánulása a kérdezés. Motivációjuk a nagy fokú kíváncsiság és a felnőttel való kapcsolattartás. A beszéd és a gondolkodás ebben a korban szoros kapcsolatban áll egymással, együtt fejlődik. Erre a korszakra jellemző az egocentrikus beszéd: nem kommunikációs szándékkal beszél, hanem saját cselekvéseit kíséri beszéddel. A gyermekek érzelmei ebben a korban gyors lefolyásúak és változékonyak. Átmennek egyik végletből a másikba. Ebben a korban még nehezen leplezik, és fékezik érzelmeiket. Öt éves kortól válnak az érzelmek differenciáltabbá, tartósabbá, majd hat évesen lesznek képesek fegyelmezni önmagukat. Erre az időszakra tehető ugyanis az úgynevezett serkentő és gátló mechanizmusoknál az egyensúly kialakulása. Az óvodáskorban a serkentő mechanizmusok uralkodnak.

Az iskolaérettség vizsgálatánál, ezt is vizsgálják. Ahhoz, hogy egy gyermek átlépje az óvodáskor küszöbét, rengeteg mindennek kell megfelelnie. Erre számos vizsgálat van, ami általában óvodákban végeznek el az iskola előtti év végén. Az iskolaérettség vizsgálatában (melyet a széldíszpróba, a babaöltöztetés, az úgynevezett postajáték, vagy a tájékozottság, stb. felmérésével vizsgálnak) főleg azt nézik, hogy mennyire alakult ki a feladattudat, a szabály- és mintakövetés. Az iskolakezdet törvényben meghatározott életkorától függetlenül egy gyermek testi, lelki és szellemi fejlettségének állapotára is vonatkozik, amely az iskolai munka elvégzéséhez elengedhetetlen. Ennek ellenére az életkorra is vonatkoznak törvények, melyek eltérőek lehetnek országszerte. Németországban és Magyarországon is a hatodik életévüket betöltött gyermekekre, míg Svájcban ez a hetedik életévét betöltő gyermekekre is vonatkozhat.

Forrás. www.ovoda.blogspot.com

 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?