Ufó kontra tanár

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Pár évvel ezelőtt, amikor napköziben dolgoztam, bejött hozzám a húgom az iskolába, hogy megnézze a munkahelyemet. A tanteremben, a gyerekek csodálkozva fogadták, hű, meg ha, a tanár néninek van testvére? Nem is a kérdés volt furcsa, hanem ahogyan azt feltették, mintha én, minimum a Marsról csöppentem volna közéjük. Érdekes a gyermeki gondolkodás, valamifajta csodabogárnak képzelnek bennünket, tanárokat. Az előző osztályom váltig meg volt győződve arról, hogy én otthon sem csinálok mást, mint matekfeladatokat oldok meg, és engemet ezen kívül más nem is érdekel. Csalódást kellett okoznom nekik, illetve elkezdtem egy kicsit megmutatni nekik az én világomat. (Sose felejtem el lánykorom ifjúsági regényét, ahol hasonlóan gondolkodtak a gyerekek. Fehér Klára: Bezzeg az én időmben) Én nem szeretném, ha ufónak néznének engem a gyerekek, ezért igyekszem sok közös programon részt venni. Szeretek az iskola életében pezsegni és nem csak a tanítási órákon. Az ilyen legjobb közös program, a nyári tábor. Az idén megkaptam a legszebb bókot, amit csak egy tanár kaphat a diákjától: „Nem is gondoltam, hogy az Edit néni ilyen jó fej, mert a suliban, matekórán mindig olyan szigorú.” Egy null nekem, az ufókkal szemben vívott csatában. A hétvégén, pedig elvittük a gyerekeket futni a testnevelő kollégákkal együtt. Egy új kezdeményezésképpen, immáron második éve rendezi meg a Hauni Hungária Gépgyártó Kft. a városi futóversenyt. Az idén az az iskola, aki a legtöbb gyerekkel nevezett, koripálya belépőt nyert. Ezen felbuzdulva, mi is aktivizáltuk a gyerekeket. Az osztályomból is sokan eljöttek. Amikor elindultunk, feltűztük a rajtszámokat. A gyerekek látták, hogy én is kaptam számot, erre rögtön megkérdezték, én is futok??? Mondtam, megpróbálom, hisz van két lábam. Rögtön kaptam az elismerő és a kételkedő pillantásokat. Az elismerőt azért, mert futni fogok, a kétkedőt pedig azért, mert szegény, úgysem bírja majd! Jelentem, némely gyermeket megszégyenítettem, mert előbb értem célba, mint ő. (persze hozzáteszem, rendszeresen futok, nem volt nehéz) Már kettő null az ufókkal szemben. Persze van másik példa is. Nyolcadikosoknál szoktam mondani egy-egy nehezebb feladat megoldása után, hogy gyerekek, hát nem gyönyörű ez a feladat? Nos, azokat a pillantásokat látni kellene; szegény, normális vajon? No, itt most az ufók nyertek, tehát 2:1, de még mindig én vezetek! Aztán nézzük, amikor én adok ötletet a rosszalkodásra: a táborban kifestettük a napon elalvó kolléga lábkörmét, persze a gyerekek segítségével, vagy a kiránduláson, ki tudja a nagyobb árkot átugrani, persze velem együtt, vagy az iszapbajnokság a táborban, vagy az iskolai tanár-diák meccsek. És máris az állás 6:1 a javamra. Persze, akkor lenne ez igaz, ha mellette nem kellene órákat tartanom. Inkább nem is számolom. A lényeg és ezt teljes szívemből állítom, hogy a mai gyermekeknél már teljesen más taktikát kell alkalmaznunk. Nincs már eleve kijáró tekintély. Ki kell érdemelni, és ezt csak úgy lehet, ha megmutatjuk az emberi arcunkat is, sőt, abból is a lehető legtöbbet. Ezek a gyerekek azt szeretik, ha a pedagógus tud gyerek is lenni, ha néha leveszi a szigorúság maszkját, amit fel kell tennünk a tanításhoz, és ha tudunk velük együtt nevetni is. Ezektől függetlenül úgy érzem, hogy ez az ufó dolog sosem fog változni, mert, ahogy a fiam mondaná; Anya, mit vársz, hisz tanár vagy, nem?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?