A futóverseny

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Szóval az úgy volt, hogy már megint előtört belőlem a javíthatatlan gyógytornász énem.

Ugyanis, amikor először bemutatkoztunk a Flóra Alapítványnál a kedves gyógypedagógus hölgyeknek halkan megemlítettem – amikor Gyurka nem volt ott – hogy szeretném, ha úgy oldanák meg ezeket a délutánokat, hogy Gyurkának is jusson a napi mozgásadagból.

Szakmai szemmel rossz ránézni: 25 éves, 170 cm magas és 50 kiló! Ha legalább csaj lenne, még azt mondom, hogy oké (sőt, Ő magát még kövérnek is tartaná ugyebár), de így! Ránézésre van vagy tizennégy éves, mindenki azt hiszi, hogy az öcsém, pedig én sem vagyok egy szép szál dalia. Az autizmussal pedig nem jár együtt következetesen a testi alulfejlettség.

A szimpatikus gyógypedagógus hölgy pedig megígérte, hogy megpróbálják úgy megoldani a napirendet, hogy Gyurkához igazítják a mozgékonyabb programokat.

Ebből lettek a futások.

Örültem neki, mert az alkatának megfelelő mozgásforma, véréből pedig ledolgozza a kólának és az energiaitaloknak köszönhető cukor-és koffeinmennyiséget.

Gyurka már nem örült annyira: minden alkalommal úgy jött haza, hogy elhadarta, hogy mennyire elfáradt, dobogott a szíve, kapkodta a levegőt. Már alapból a hétfői foglalkozásokat nem szívlelte, a futást pedig a háta közepére kívánta.

De azért futott Ő. No nem mintha az iram benne lett volna a lábaiban, hanem pusztán azért, mert ezt kérték tőle. Ez az engedelmesség persze csak a külső tevékenységekre korlátozódik. Amikor idegen környezetben van, idegen emberekkel akkor sokkal inkább hajlandóságot mutat arra, hogy megtegyen valamit, mint amikor itthon van. Itthon már kitapasztalta, hogy mik a korlátai, hogy kivel mit lehet megtenni. Ezáltal sokkal könnyebben mond nemet. Nemet? Óriási tiltakozások, olykor hisztiroham, manipulációs eszközök tárháza. Azonban ne hidd, Kedves Olvasó, hogy ettől csökkenne a Mester szellemi nagysága. Hőn szeretett aikidomról is kiderült, hogy mást se csinálunk, mint embereket manipulálunk.

Itt a Flóra Alapítványnál szokás, hogy minden évben házi futóversenyt rendeznek.

A résztvevők természetesen a foglalkozáson jelen levő fiatalok, akik év közben készülnek fel a nagy megmérettetésre. Gyurka tehát eleve hátrányból indult, mert jóval később csatlakozott be a csoportba (vannak akik már évek óta oda járnak). Ennek az eseménynek is kellő izgatottsággal nézett elébe. Együttes családi erővel bíztattuk, hogy nem kell izgulni, nem lesz olyan vészes.

Az lényeg: úgy kell csinálni, hogy futsz egy kicsit, aztán ha már nagyon elfáradtál akkor megállsz és pihensz.

Felmenőim tehát komoly edzői tapasztalattal a hátuk mögött megbeszélték Gyurkával a győztes taktikát, amit Gyurka alázatos sportember révén mélyen rögzített a tudatában.

A következő probléma amivel szembe kellett nézni, hogy ezúttal nem az alapítvány helyszínére, hanem a Szentlélektérre kellett elkísérnem. Onnan indultak tovább a Margitszigetre. Új helyszín, új időpont, minden olyan bizonytalan. És még futni is kell, hát ez már azért több a soknál.

Eljött a hétfő, Gyurka a munkából jövet szépen megebédelt, én pedig ráhagytam, hogy vegye fel az odakészített tréningruhát, majd nyakunkba vettük csülkeinket és irány az 1-es jelzésű villamos megállója. Olyan szél volt, hogy gondolatban még meg is dicsértem magam, amiért Gyurka a melegebb ruházatot vette fel. Más kérdés, hogy nem telt bele tíz percbe és három megállóba és úgy sütött a nap, hogy hétágra. Szegény Gyurka guru. Viszont a gyógypedagógus hölgyektől már meg is kapta a különdíjat: az övé volt a legtutibb futóöltözet az összes versenyző közül.

A többit már csak hallomásból tudom, mert nem kísértem el őket a Margitszigetre. Mindenek előtt lefektették a szabályokat, kisebb bemelegítés, majd mehet a verseny.

Gyurka guru pedig hűen követte az edzői utasítást, a maga autistás elképzelésével.

Már a rajtnál elsprintelt, mintha ágyúból lőtték volna ki. Úgy futott, mint a mérgezett egér. Aztán amikor elfáradt megállt és pihent. Amikor a többiek utolérték, Ő megint elsprintelt, majd amikor elfáradt megint megállt és pihent. Futott és pihent, futott és pihent, egészen addig, míg a cél közelébe nem értek, amikor is egy utolsó nagy rohammal elsőként szakította át a képzeletbeli szalagot és megnyerte a versenyt.

Azaz hogy megnyerte volna, ha az elején nem kötötték volna ki, hogy a verseny alatt nem szabad megállni. Így a szabályok értelmében az utána következő lett a győztes.

Füstbe ment terv. Pedig a stratégia tökéletes volt.

Vigaszdíjként megvendégelték Őt (jó, és persze mindenki mást is) egy jó adag fagylaltra, ahol a felszolgálónő (néni) meglehetősen süket volt:

         Tessék parancsolni! Milyen fagylaltot adhatok? – kérdezte hangosan a fagylaltos néni.

         Epreset. – mormogta a bajsza alatt Gyurka guru a maga visszafogott stílusában.

         Hogy milyet?

         Epreset.

         Nem értem.

         EPRESET!!!

 

Így esett meg a nagy eset, hogy – tapsvihar és üdvrivalgás kíséretében – a nap győztese mégis Gyurka guru lett, akinek a Flóránál töltött idő alatt először lehetett hallani a hangját.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?