A magányos cirok

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Délután kettő óra.

Az ebéd utáni szunyókálást követően rituálészerűen végigropogtattam a gerincemet, majd levánszorogtam a lépcsőn és kimostam a csipát a szememből. Ránéztem az órára. Még van bő három órám, míg találkozom a barátaimmal. Mit csináljak addig? Oroszlánhoz méltóan sóhajtottam egyet és megállapítottam: tanulni kéne.

Az alapvető fizikai szükségletek kielégítése után visszabaktattam az emeletre a szobámba, lekaptam a polcról azt a bizonyos könyvet (amit ETK-s körökben csak a hírhedt “Zöld Könyvként” emlegetnek és mindenki félve ejti ki a száján). Leültem, felkapcsoltam az olvasólámpát és megpróbáltam elmélyedni a tartalmában.

“…a stabilitást a trabekuláris szerkezet biztosítja, mely részben vertikális, részben pedig a csigolyatest felső és alsó…”

Hú, de rohadt unalmas! Rápillantottam az órára. Még csak öt perce tanulok! Nem szabad elkalandozni, koncentrálj!

“…felszínéről indulva ívelt alakban húzódik a processus spinosusok és a processus articularisok felé…”
Ez az, kezdek belejönni.

“…Ennek értelmében a csigolyatest…”

Ekkor nyílik az ajtó. Szokás szerint. Kezdett felállni a nem létező szőr a hátamon. Persze Gyurka volt az. Macskaléptekkel közelített felém, hiszen tudta, hogy tanulok, nem akart megzavarni azzal, hogy zajong. Megállt a szoba közepén. A tarkómban érzem ilyenkor a tekintetét. Tudtam, hogy addig nem megy el, amíg hátra nem fordulok és meg nem kérdem, hogy mi a helyzet. Ismét egy nagymacska sóhaj, majd hátrafordultam és megkérdeztem:

– Na mi a helyzet Gyurka? – kérdeztem, majd visszahajoltam a könyv fölé.

Gyurka guru odalépett hozzám, a vállamnál fogva átkarolt és a szemembe nézett. Hajaj, gondoltam, Gyurka guru akar valamit. Mindig így csinál, amikor akar valamit.

– Krisztiánka!

– Na mondjad! – adtam engedélyt a szóláshoz, közben reménykedtem, hogy az ETK-n a csajoktól sikerült eltanulnom az egyszerre több dologra való odafigyelés művészetét, és nem csak az ragadt rám, hogy milyen farmer illik a testalkatomhoz, hogy mit tegyek a jójóeffektus kivédése érdekében, és hogy mit mond a heti horoszkópom.

– Krisztiánka! Amíg te aludtál én kimentem az udvarra, összesöpörtem a leveleket, aztán a seprűvel lesöpörtem a levelet onnan a csatornáról, tudod, a garázstetőről, szóval lesöpörtem a levelet, a seprű meg o-o-ottragadt! – Eközben: “Na szóval ott tartottam, hogy ennek értelmében a csigolyatest. Igen, tehát a csigolyatest elülső háromszöge az úgynevezett statikai gyenge pont.”

Mire ezt elolvastam Gyurka már végzett is a mondandójával, így kérdőn nézett rám, hogy csináljak már valamit. Az egész monológból három szó maradt meg: garázs, seprű és ottragadt.
Ez már elegendő információnak bizonyult. Három a magyar igazság, így hát sóhajtottam egy harmadikat is, majd egy hetvenéves öregembert megszégyenítő módon feltápászkodtam a székből, nyögtem, szuszogtam és egy kicsit még panaszkodtam is, hogy az embert nem hagyják nyugodtan tanulni.

Lementem a lépcsőn, majd ki az udvarra. Közvetlen azután, hogy kiléptem, de még a garázs irányába való pillantás előtt, a lelki szemeim előtt egy kikúrt nagy seprű jelent meg, ami beleragadt az ereszcsatorna egy kiálló szegmensébe és a szél ide-oda lengeti, mint egy akasztott embernek a három napos tetemét. Tekintetem balra rotációs irányba való mozdítását követően, azonban nem láttam semmiféle hosszúnak akár csak kicsit is mondható seprűt, így a következő kép, ami megjelent előttem egy körülbelül húsz centiméter hosszú seprűcske, ami magas fejhangon kajabál, hogy “mentsenek meg! mentsenek meg! beszorultam!”.
Fejem elérte a fiziológiás rotációs mozgáshatárt és megdöbbenésemre egy darab seprűt nem láttam, nem hogy az ereszcsatornába ragadva, de még a garázs közelében sem. Ránéztem Gyurkára, aki már ott állt a tragédia színhelyén, és ujjával mutatta a baleset bekövetkeztének pontos helyét. Mivel nem láttam tisztán, közelebb mentem, odaálltam mellé, majd követtem ujjának irányát. Fölpillantva pedig mit látok?

Egy szál cirok a seprű fejéből, mely magányosan fityegett az ereszcsatorna oldalán.

Visszanéztem Gyurkára:

– Tudod kivel szórakozzál! – mondtam, majd faképnél hagytam szegényt. Nem volt szép tőlem, elismerem.

Egy óra múlva  a bűntudattól vezérelve lementem, hogy megnézzem, hátha ott van még a vesszőcske, mert akkor leszedem.

De már nem volt ott.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?