Anorexia és bulimia- röviden

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Összefoglalás

Az evészavarok két alapvetô típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Jellegzetesen pszichoszomatikus zavarok, amelyek kialakulásában biológiai, pszichológiai (egyéni és családi), valamint társadalmi-kulturális tényezôk egyaránt helyet kapnak. Elôtérbe kerülésüket a magas morbiditási mutatók és a magas anorexiás mortalitás indokolja. Gyakoriságuk fiatal nôk között 1-4%, ezt hazai adatok is megerôsítik. A tünetek gyakran rejtettek, különösen a bulimia esetén. Terápiájukban a gyógyszeres kezelésnek kisebb a szerepe. A pszichoterápiák (egyéni, akár csoport- vagy családterápia) jó hatékonysággal alkalmazhatók. Igen elônyösek lehetnek a különbözô terápiás módszereket integráló speciális programok, az enyhébb esetekben az önsegítés különbözô formái és a pszichoedukáció.
Az alapellátás szempontjából lényegesnek tűnik a zavarok felismerése, a pszichoterápiák fontosságának hangsúlyos volta, és a súlyosabb jegyekkel rendelkezô betegek továbbirányítása.

Bevezetés
A táplálékfelvételi magatartás, az evés zavarai között az anorexia nervosa (AN) régóta ismert kórkép, a bulimia nervosa (BN) viszont mindössze két évtizede vált hivatalos betegségegységgé1,2 . A következôkben az evés kifejezést használjuk a táplálékfelvétel pszichológiai értelemben vett viselkedésének jelölésére; az étkezés inkább a társadalmi szokások, rítusok értelmében használatos, a táplálkozás pedig túlságosan tág kategória.
Az evés zavarainak elôtérbe kerülését az utóbbi 2-3 évtized pszichiátriai gyakorlatában elsôsorban a morbiditási adatok (különösképpen a szubklinikai zavarok tekintetében), valamint az AN súlyos volta és magas mortalitási mutatói magyarázhatják. A jelen rövid áttekintés a háziorvosi gyakorlat szempontjából fontos ismereteket kísérli meg összefoglalni. A fent említett két alapvetô típuson kívül érintjük még az obezitást is, annak részletesebb tárgyalása nélkül.

Milyen gyakoriak az evés zavarai?
Az obezitás prevalenciája az átlagnépességben 30% körüli, egyes nyugati adatok szerint az 50%-ot is eléri. Az AN és BN együttes elôfordulása fiatal nôk között 1-4% körüli, ma már a BN számít gyakoribb zavarnak3. Az evészavarok jellegzetesen nôi betegségek, fiatal lányokra jellemzôek; nôkben 10-50-szer gyakoribbak, mint férfiakban. Az AN általában 12-18 éves korban, a BN néhány évvel késôbb kezdôdik. A magyarországi prevalenciaadatok megfelelnek a nyugati államokban észlelteknek4,5,6. Korábban azt hitték, hogy kultúrspecifikus, csak a nyugati civilizáció országaira jellemzô zavarokról van szó, s ezért használták az elôfordulás leírására a „3 W” megjelölést (white Western women = fehér nyugati nôk). Igen gyakoriak a szubklinikai zavarok, egyes tünetek (például falásrohamok, koplalások) fokozott kockázatú csoportokban, így egyetemisták között a 60%-ot is elérik.
Az evészavarok elôfordulása jellegzetes szelekcióval jellemezhetô a társadalmi osztályok vonatkozásában. A felsô és középsô társadalmi osztályokban gyakoriak, bár az utóbbi években terjednek alacsonyabb osztályokban, idôsebbekben és férfiakban is. Vannak fokozott kockázattal rendelkezô csoportok: a diákok, a karcsúság nyomásának kitett táncosok, manökenek, egyes sportolók, de a diabetes mellitusban szenvedôk, férfiakban a homoszexuálisok említendôk itt. A társadalmi tényezôkre utalnak az etnikai különbségek is: fehérek között gyakoribbak, mint feketék között (lásd a „3 W”-t).

Az evészavarok etiopatogenetikai tényezői
A pszichoszomatikus zavarokra a komplex, multidimenzionális betegségfelfogás a legcélravezetôbb elméleti keret. Nem egyetlen okkal magyarázható zavarokról van szó, hanem különbözô tényezôk adott konstellációjáról. Biológiai, pszichológiai és társadalmi-kulturális faktorok egyaránt szerepet játszanak az evés zavaraiban1. Ezek továbbá feloszthatók prediszponáló, precipitáló és fenntartó tényezôkre.
A prediszponáló tényezôk lehetnek egyéniek, ezen belül biológiai (például genetikai), pszichológiai (például személyiségbeli) összetevôk. Családi és szociokulturális kockázati tényezôk is vannak. Ez utóbbiak között a jellegzetes nemi különbség, a kormegoszlás, a társadalmi rétegbeli különbségek, egyes foglalkozási csoportok (manökenek, táncosok) fokozott kockázata, a mai korra jellemzô és nagy kulturális nyomást jelentô karcsúságideál említendô.
A precipitáló tényezôk olyan stresszorok, amelyek diétázáshoz és fogyókúrához vezetnek. A betegséget fenntartó tényezôk lehetnek biológiaiak: a malnutritio következményei, vagy a környezetbôl származó különbözô megerôsítések, a betegség másodlagos elônyei.
Vannak olyan elképzelések is, amelyek nem magyarázzák az evészavarok komplexitását, hanem egy-egy területre koncentráló részelméletek. Az evészavarok betegségmodelljei valamilyen betegséghez hasonlítják az evészavarokat. Ilyen elképzelés az evészavarok depresszió-modellje, amely a depressziós tünetek, az önvád, a szuicidiumok gyakori elôfordulása, az antidepreszszívumok néha elônyös hatásai alapján azt tételezi fel, hogy az evészavarok a depresszió formakörébe tartoznak. Hasonló teória a kényszerbetegség-modell, amely a gyakori kényszeres tünetek és a kényszerbetegséggel (obsessiv-compulsiv zavarral) való magas komorbiditási arány alapján tételez fel szoros rokonságot a két zavartípus között. Említendô továbbá az addikciós hipotézis: ez az evészavarokat addikcióknak fogja fel, ami a BN esetében nyilvánvalónak tűnik, de az AN is felfogható szenvedélynek, mégpedig soványság-szenvedélynek (ezt fejezi az AN német neve is: Magersucht)7. Az evészavarok disszociációs hipotézise a betegek egy alcsoportjában észlelhetô diszszociatív tünetek alapján tételez fel ilyen mechanizmust az etiopatogenezisben: egyes betegek zavara megfelel a többszörös személyiség (azaz: disszociatív identitászavar) képének. Ismert még a feszültségredukciós modell is, ez a szorongásszabályozást állítja a középpontba. A BN-sok egy része a hányás elôidézése, a hányás okozta katartikus megkönnyebbülés, feszültségcsökkentés érdekében eszi túl magát.
Vannak további, szűk keresztmetszetű elméletek, amelyek részben biológiai vizsgálatokon, részben klinikai vagy pszichoterápiás tapasztalatokon nyugszanak. A biológiai elméletek az étvágy, éhség és telítettség bonyolult szabályozásában szereplô idegrendszeri struktúrákban, biokémiai tényezôkben talált elváltozások szerepét emelik ki. A pszichoanalitikus elméletek a mélylélektani tényezôk szerepét hangsúlyozzák. A kognitív-viselkedéslélektani teóriák a kognitív deficitek, a testképzavar jelentôségét, a családdinamikai modell a tünetek családi jelentését (az evés megtagadása igen gyakran a családon belüli dac megnyilvánulása lehet), a feminista modell a nôi szerepsajátosságok megváltozását, a szociokulturális modellek a karcsúságideált, az evészavarok társadalmi metaforikus jelentését emelik ki.
Ezek a részelméletek egy-egy beteg jobb megismerésében jó kapaszkodót nyújthatnak, inspirálhatják a terápiát, de természetszerűen nem képesek az evészavarok komplex képét magyarázni.

Klinikai tünetek
Az AN alaptünete a súlyhiány, a súlyfóbia, a testképzavar és az amenorrhoea1,8. A súlyfóbia (más néven: obezitofóbia) az elhízástól való félelmet jelenti súlyos soványság esetén is. Az AN-s testképzavart az jellemzi, hogy a betegek kövérnek tartják magukat soványan is, nem tudják reálisan észlelni testüket. Mások alakját azonban jól meg tudják ítélni, a testképzavar csak a saját testre vonatkozik. A súlyhiánynak legalább 15%-osnak kell lennie. A normális testsúlytartomány gyakran használt mutatója a testtömeg-index: a testsúly (kg) osztva a testmagasság négyzetével (tm2), ennek normális tartománya 18,5-25 kg/tm2, illetve férfiakban 20-25 kg/tm2 közötti. Az amenorrhoea bizonyos testsúlyhiány mellett szinte automatikusan jelentkezik.
Az AN-sok bôre száraz, lanugóval fedett, hajuk hullik, bradycardiások, vérnyomásuk alacsony, vitális funkcióik lelassultak. Osteoporosis, hormonzavarok, emésztési zavarok, obstipatio lép fel. A vitális funkciók lassulása ellenére mozgásos hiperaktivitás gyakori. A betegek személyiségére a perfekcionizmus, teljesítmény-orientáció, túlkontrolláltság, kényszeresség jellemzô. Kerülik az érzelmeket, a szexualitást is. Személyiségük részben meg is változik, visszahúzódó, dacos, gyakran depressziós lesz a beteg, betegségbelátása nincs.
A BN tünetei sokban hasonlítanak az AN tüneteihez, a két kórkép gyakran kevert formában is észlelhetô (bulimarexia). Ezt az AN bulimiás altípusának tartja a legújabb betegségosztályozási rendszer. Alaptünetek a falásrohamok, amelyekre a kontrollvesztés érzése jellemzô, továbbá testsúlycsökkentô manipulációk (önhánytatás, hashajtózás, vízhajtózás, koplalás, testedzés), a testképzavarnak megfelelô állandó aggodalmaskodás a testsúly és alak miatt, valamint a tünetek bizonyos gyakorisága (legalább heti két falásroham). A BN minden tápláltsági állapotban megjelenhet, általában normális testsúllyal jár.
A BN-s tünetek gyakran rejtettek maradnak. Az epizódokat szénhidrát-preferencia jellemzi, néha éjszaka jelentkeznek: ekkor félálomszerű, disszociatív állapot lehet jellemzô. Az epizód akár naponta többször is felléphet, többezer kalória elfogyasztásával járhat, rövid ideig tart. A hányás során a gyomorsav a fogak belsô felszínén zománceróziót okoz, ezért a rejtett zavar felismerésében a fogorvosok szerepe jelentôs9. A hányások vagy a vízhajtózás miatti kálium- és egyéb ionvesztés életveszélyes szívritmuszavarok vagy görcsös rosszullétek forrása lehet. A testi szövôdmények között még a ritka, de életveszélyes gyomor-ruptura emelendô ki. Fatális szövôdményt okozhat a hányás során jelentkezô aspiráció is10.
A BN-nak az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban jelenik meg egy altípusa, a multiimpulzív, vagy multiszimptomatikus BN. Ebben egyéb impulzuskontroll-zavarok is észlelhetôk: alkohol-, drogfogyasztás, öngyilkossági kísérletek, önsebzések, kleptománia, promiszkuitás. Ez a forma borderline személyiségzavarral jár _ minél több ilyen impulzuskontroll-zavarra utaló tünet áll fenn, annál rosszabb a prognózis.
Meg kell említeni még egy új keletű zavart is, a férfiakra jellemzô inverz anorexiát, vagy újabb nevén izomdiszmorfiát11. Erre az AN-ban észlelhetô tünetek fordítottja jellemzô: testépítô férfiakban jelentkezik, akik igen izmos testük ellenére soványnak tartják magukat (fordított testképzavar), szteroidokat használnak, szégyellik vélt soványságukat. A kényszeres testedzés kitölti életüket, a szteroid-abúzus komoly szövôdményekhez vezethet. Ezt a zavart mindössze 1993-ban írták le, ma még rejtett zavar, várhatóan egyre inkább elôtérbe kerül.
Az evészavar-spektrum
Az evészavarok ma leginkább használatos diagnosztikai kritériumait a DSM-IV rendszere alapján mutatjuk be(1. és 2. táblázat) 12.

1. táblázat: Az anorexia nervosa kritériumai a DSM-IV (1994) szerint:

• A. A korhoz és testmagassághoz viszonyított minimális testsúly tartásának visszautasítása, például súlyvesztés, mely a testsúlynak az elvártnál legalább 15%-kal alacsonyabb szinten való fenntartásához vezet; vagy az elvárt súlynövekedés elmaradása a testi fejlôdés idôszaka alatt, ez az elvártnál legalább 15%-kal alacsonyabb testsúlyhoz vezet.
• B. Intenzív félelem a súlygyarapodástól vagy az elhízástól még soványság esetén is.
• C. A saját testsúly vagy alak észlelésének zavara, a testsúly vagy alak túlzott befolyása az önértékelésre, vagy a jelenlegi alacsony testsúly veszélyességének tagadása.
• D. Nôknél legalább három egymást követô menstruációs ciklus hiánya, ha az egyébként elvárható lenne (primer vagy szekunder amenorrhoea). (Egy nô amenorrhoeásnak tekinthetô akkor is, ha menzesze csak hormon, például ösztrogén adása után van.)
Jelölendô a típus:
• Restriktív típus: az AN epizódja alatt a személynek nincsenek ismétlôdô falásrohamai és purgáló viselkedésformái (önhánytatás, hashajtók, diuretikumok használata, beöntés).
• Purgáló (bulimiás) típus: az AN epizódja alatt a személynek ismétlôdô falásrohamai vannak és purgálja magát.

2. táblázat: A bulimia nervosa kritériumai a DSM-IV (1994) szerint

A. Visszatérô falási epizódok. A falási epizódra mindkét alábbi pont jellemzô:
• (1) Adott (például kétórányi) idôtartam alatt olyan mennyiségű étel elfogyasztása, amely biztosan nagyobb, mint amennyit a legtöbb ember megenne hasonló idôtartam alatt és hasonló körülmények között.
• (2) Az epizód alatt jellemzô az étkezés feletti kontrollvesztés (pl. olyan érzés, hogy nem tudja abbahagyni az evést, vagy nem tudja kontrollálni, hogy mit és mennyit eszik).
• B. A súlygyarapodás megakadályozása érdekében ismétlôdôen alkalmazott kompenzáló viselkedésformák, mint önhánytatás, hashajtók és vizelethajtók használata, beöntés, vagy más módszerekkel való visszaélés, koplalás, vagy túlzott testgyakorlás.
• C. Mind a falás, mind a kompenzáló viselkedésformák hetente legalább kétszer és legalább három hónapon át jelentkeznek.
• D. Az önértékelést túlzottan befolyásolja a test alakja és súlya.
• E. A zavar nem kizárólag az anorexia nervosa epizódja alatt jelentkezik.
Jelölendô a típus:
• Purgáló típus: a bulimia nervosa aktuális epizódja alatt a beteg rendszeresen foglalkozik önhánytatással, hashajtók és vizelethajtók használatával vagy beöntéssel.
• Nem purgáló típus: a bulimia nervosa aktuális epizódja alatt a beteg nem foglalkozik purgáló viselkedésformákkal (önhánytatással, hashajtók és vizelethajtók használatával, beöntéssel), hanem a kompenzáló viselkedés egyéb formáit (például koplalás vagy túlzott mértékű testgyakorlás)

Az evészavarok kapcsolatainak megértését segíti elô a kontinuumhipotézis, mely a pszichiátriában egyre terjedô spektrumszemlélet alapján áll. Az evészavar-kontinuum több szempontból értelmezhetô. A statikus kontinuum azt jelenti, hogy az egyes körülírt betegségkategóriák érintkeznek egymással, részben fedhetik egymást. A dinamikus kontinuum az idôbeli változásokra utal, mivel az egyes formák idôvel átmehetnek egymásba. Gyakori, hogy a kisgyermekkori obezitás után a pubertásban AN jelentkezik, majd BN alakul ki. A súlyosság szerint is van kontinuum: ez a szubklinikai és klinikai súlyosságú formák átmenetét jelenti. A komorbiditási kontinuum pedig a más pszichiátriai kórképek felé mutatott fokozatos átmeneteket takarja (lásd a betegségmodelleknél).

Az evészavarok kezelése
Az AN kezelésében súlyos lefogyás esetében a testsúly helyreállítása a terápia kezdeti célja. A kórházi felvétel eldöntésekor a súlyvesztés mértékét, a család kooperációját, a betegség tartamát és a beteg motiváltságát kell figyelembe vennünk.
A testsúly helyreállításában extrém fogyás esetén szerepe lehet a parenterális vagy szondával történô táplálásnak, melynek a lehetô legrövidebb ideig kell tartania. A gyógyszeres kezelésnek specifikus, testsúlynövelô hatása általában nincs, de a gyakori komorbid állapotok a megfelelô pszichofarmakonok adását indokolják. Ezek között az antidepresszívumok emelhetôk ki a gyakran észlelhetô depresszió miatt. A régebben gyakran alkalmazott antipszichotikumokra csak pszichotikus tünetek esetén van szükség. Krónikus AN-ban az ösztrogénpótlás is ajánlható az osteoporosis kockázatának csökkentésére. Étvágyfokozó gyógyszerek (például inzulin) hatástalanok, csak a beteg ellenállását fokozzák.
A pszichoterápiát tekintve: különbözô módszereket alkalmaznak eredményesen az AN kezelésében. A családterápia 18 éves kor alatti betegek számára hatékonyabb, mint az egyéni pszichoterápia, mely idôsebb, krónikus betegek számára elônyösebb. A családterápia a tünetek kialakulásában szereplô családi diszfunkciók korrekciójában, a szeparáció-individuáció elôsegítésében nyújt segítséget. Az egyéni pszichoterápiában a legnagyobb szerepe a pszichodinamikusan orientált terápiáknak és a tüneti viselkedés korrekcióját célzó viselkedés- és kognitív terápiáknak van. Emellett az érzelmi kifejezést és a testképzavar oldását elôsegítô nonverbális terápiák, testorientált terápiák (például a mozgásterápia) a hatékony megküzdô viselkedés elsajátítását szolgáló csoportterápiás eljárások értéke említendô.
A BN kezelésében az enyhébb esetekben a táplálkozási szokásokat célzó pszichoedukáció, vagy az önsegítô kalauzok és csoportok is eredményt hozhatnak13. Az alkalmazott farmako- és pszichoterápiás módszerek hasonlóak az AN-ban leírtakhoz. A kórházi felvétel szükségességét a tünetek súlyossága és a családi diszharmónia mértéke határozza meg. Szomatikus veszélyeztetés, öngyilkossági veszély, az impulzuskontroll társuló súlyosabb zavarai (alkohol- vagy drogabúzus), teljesen kontrollvesztett táplálékfelvétel, vagy ambuláns kezelésre nem javuló makacs tünetek indokolják általában a felvételt. A kezelôkkel való együttműködést leginkább az impulzus-kontroll zavarai nehezítik. BN-ban meglehetôsen nagy (10% körüli) a terápiából való lemorzsolódás.
A szomatikus terápiában a testi szövôdmények (alultápláltság, káliumvesztés) korrekciója az elsô lépések közé tartozik. A farmakoterápiában az antidepresszívumoknak igazoltan jó hatásuk van függetlenül a depresszió egyidejű jelenlététôl. Egyéb pszichofarmakonokra csak tüneti kezelés céljából van szükség. Leginkább a szelektív szerotonin-reuptake-inhibitorok (SSRI) ajánlottak, gyakran a depresszióban megszokottnál nagyobb adagban. Ezek közül fluoxetinnel végezték a legmegbízhatóbb tanulmányt. A klasszikus triciklusos szerek és MAO-bénítók (RIMA-szerek) is alkalmazhatók. Az antidepresszív kezelés kétségtelen jó hatásával kapcsolatban meg kell említeni, hogy tüneti absztinencia ritkán következik be, másrészt a gyógyszerek kihagyása visszaesést provokálhat. Mindez pszichoterápia egyidejű alkalmazásának szükségességére hívja fel a figyelmet. Több vizsgálat szerint a farmako- és pszichoterápiák kombinációja elônyösebb, mint az egy módszerrel történô kezelés.
A pszichoterápiát tekintve a BN kezelésében többféle terápiás megközelítésnek van értéke. A viselkedés- és kognitív terápiák igen hasznosak lehetnek a jelentôsen megváltozott táplálkozási szokások korrekciójában. Közöttük különösen fontos az expozíció és válaszmegelôzés módszere: a beteg túlevését nem akadályozzák meg, de a következményes hányást igen. A személyes kapcsolatok átértékelését fókuszba állító interperszonális terápia hatékonysága szintén jó. A pszichodinamikus terápiák szerepe is nagy, különösen a traumatikus élmények feldolgozásában, melyek között a szexuális abúzus gyakori, különösen multiimpulzív BN-ban. A szexualitással kapcsolatos egyéb problémák is gyakoriak, például nemkívánatos terhesség megszakítását követôen kezdôdnek a tünetek. A családterápia itt is hasznos, a fiatalabb, 18 éves kor alatti betegek esetében gyakorlatilag megkerülhetetlen. A hipnózis szerepe a disszociatív altípusban nagy, ezek a betegek kifejezetten fogékonyak is a hipnotikus tudatállapot-módosulásra. A csoportterápiák különbözô orientációval működnek, itt a terápiás gazdaságosság is fontos tényezô. A táplálkozási tanácsadás bevezetése a terápiás programba javíthatja a felépülés esélyeit.
Az evészavarok komplex volta az egyes terápiás módszerek kombinálását is szükségessé teheti, ezért a speciális evészavar-klinikákon ma döntôen integratív szemlélettel folyik a kezelés. Ebben a farmakoterápia mellett az egyéni dinamikus terápiának, a családterápiának, a kognitív-viselkedésterápiának, a csoportterápiáknak van leginkább szerepük.

Az evészavarok prognózisa
Az evészavarok lefolyása általában krónikus, nem ritkán évekig, évtizedekig is húzódhatnak. A krónikus lefolyás az életminôséget súlyosan rontja. Spontán javulás fôleg az enyhe kórképekben fordul elô.
Az AN mortalitása magas, a betegség kezdetét követô tíz éven belül 8% körüli a legjobb evészavar-klinikákon is: súlyos kórformáról van szó. 20 éves követés után a mortalitás a 20%-ot is eléri. Ennek oka a súlyos alultápláltság, interkurrens fertôzések, öngyilkosság, szívmegállás. BN-ban a tünetek jelentôs csökkenése a kezelt betegek kétharmadában észlelhetô. A teljes tünetmentesség azonban ritka, jóval gyakoribb, hogy egyes tünetek évekig fennállnak. Az enyhébb tünetekkel járó, ambulánsan is kezelhetô formák prognózisa jobb.
Az alapellátás sokat tehet a rejtett zavarok felismerése ügyében. Ha fiatal lány kóros soványsággal, amenorrhoeával, vagy erôsen romló fogzománccal jelentkezik, fel kell merülnie az evészavarok gyanújának. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek terápiájában a pszichoterápiák lényegesebbek, mint a farmakoterápia, a komplex betegségmegközelítés _ mint általában a pszichoszomatikus zavarokban _ itt is a szemlélet alapját jelenti. Ki kell emelnünk még a jól működô háziorvos-pszichiáter liaison kívánalmát, hogy a súlyosabb betegek könnyen el tudjanak kerülni a megfelelô szakellátáshoz.

Irodalomjegyzék:
1. Túry F., Szabó P.: A táplálkozási magatartás zavarai: az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Medicina, Budapest, 2000.
2. Túry F.: A táplálkozási magatartás zavarai (evészavarok). In: A pszichiátria magyar kézikönyve (szerk.: Füredi J.). 2., átdolgozott kiadás. Medicina, Budapest, 2001, 439-446. old.
3. APA: Gyakorlati útmutató evési zavarok kezeléséhez. VIKOTE füzetek, Budapest, 1997.
4. Túry F., Rathner, G., Szabó P., Forgács A.: A táplálkozási magatartás zavarainak hazai epidemiológiai adatai: újabb eredmények. Orvosi Hetilap 135:787-791, 1994.
5. Rathner, G., Túry F., Szabó P.: Evészavarok a rendszerváltás utáni, az ún. keleti blokk országaiban. Orvosi Hetilap 142:1331-1333, 2001.
6. Szumska I., Túry F., Hajnal Á., Csoboth Cs., Purebl Gy., Réthelyi J.: Evészavarok prevalenciája fiatal nôk hazai reprezentatív mintájában. Psychiatria Hungarica 16:374-383, 2001.
7. Túry F., Szabó P.: Bulimia: az addikciók speciális formája? In: Addikciók. Szerk.: Németh A., Gerevich J. Medicina, Budapest, 2000, 185-206. old.
8. Riskó Á. (szerk.): Étkezési zavarok. Magyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 1993.
9. Szabó P., Túry F., Madléna M.: A bulimia nervosa sztomatológiai vonatkozásai. Fogorvosi Szemle 84:301-305, 1991.
10. Szabó P., Túry F.: A pszichoszomatikus táplálkozászavarok szövôdményei. Orvosi Hetilap 135:1067-1072, 1994.
11. Túry F., Kovács Sz., Gyenis M.: Az izomdiszmorfia (inverz anorexia) hazai gyakorisága testépítôk között. Szenvedélybetegségek 9:326-330, 2001.
12. American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders,
Fourth Edition. APA, Washington, D.C., 1994.
13. Cooper, P.J.: Farkaséhség (bulimia). Springer, Budapest, 1994.

Dr. Túry Ferenc
Semmelweis Egyetem
Magatartástudományi Intézet
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.

Forrás: Túry F.: Anorexia és bulimia: az evés zavarai a mindennapos gyakorlat szemszögéből. Hippocrates 4:110-114, 2002.

http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/IV/2/110.htm

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?