Autizmus és viselkedésproblémák 3. rész

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

         Mit tehetünk mi, ha autista van a környezetünkben?

 Amikor előadást tartok egy középiskolás osztálynak az autizmusról, szinte mindig el szoktam sütni azt a remek kis játékot, amit az animátor képzésen tanultam.

 A játék arról szól, hogy kiválasztok két diákot – mivel nem szokott lenni önként jelentkező – és megkérem őket, hogy fáradjanak ki a teremből, amíg én előkészítem nekik a terepet. Ezután választok szintén két tanulót, akiknek az lesz a feladatuk, hogy mindenféle matematikai, vagy történelmi szöveggel zaklassák a „kiválasztottakat”. Egyik az egyiket, a másik a másikat. A lényeg, hogy folyamatosan menjen a szövegelés, megállás nélkül. Kiválasztok továbbá még néhány embert, akik a mobiljukkal villognak, zenélnek, zajt keltenek, valamint olyanokat, akik fizikailag zavarják a két szerencsés delikvenst. Például finoman nekik mennek, vagy megpöckölik a fülüket. A társaság fennmaradó részét arra kérem, hogy kezükkel-lábukkal doboljanak a földön/asztalokon.

 Mikor minden készen áll, akkor jöhetnek a „bátor vállalkozók”. Ha sikerül úgy csinálni, ahogy megbeszéltük, akkor az eredmény fenomenális. Olyan zűrzavart lehet előidézni, hogy ember legyen a talpán, aki képes fenntartani magában az egyensúlyt, nem hogy még oda is figyeljen a matematikai szövegre, vagy a történelmi kiselőadásra.

 A káosz tetőpontján megszakítom a játékot és megkérdezem a két résztvevőt, hogyan érezték magukat ebben a szituációban. Eddig mindenkiben diszkomfort érzést keltett, valakiben nagyobb, valakiben kisebb mértékben. A szövegre senki sem tudott odafigyelni. Volt akinek a zene volt a legidegesítőbb, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy legszívesebben a földhöz vágta volna a villogó mobiltelefont.

 A faggatózás végeztével pedig, mintegy csattanóként azt mondom:

          Na ilyen autistának lenni!

 Döbbent csend lesz úrrá a teremben. Nekem mégis az egyik srác reakciója volt a kedvencem, aki felkiáltott:

          Úristen!

 Akkor biztosan tudtam, hogy elértem valamit.

 

Miután ilyen jól megtudtuk, hogy milyen is autistának lenni, belefogok a mondókámba:

 – Mit tehetünk mi, ha autista van a környezetünkben?

 

1. Vigyázz! Egy autista mindent szó szerint értelmez!

          Tudnál adni nekem egy tollat?

         Persze… tessék!

         Remek! Mit kérdeztem tőled?

         Hogy, tudnék-e adni neked egy tollat!

         Biztos vagy Te ebben?

         Hát… igen.

         Pedig én azt kérdeztem tőled, hogy képes vagy-e arra, hogy adjál nekem egy tollat! Erre Te mit csinálsz? Adsz nekem egy tollat! Most mi a fenét kezdjek ezzel a tollal? A kérdésre válaszolj légy szíves! Tehát: tudnál adni nekem egy tollat?

         Igen!

         Köszönöm! Erre voltam kíváncsi!

 Ez is egy olyan kis közjáték, amit mindig előhúzok a tarsolyomból. Jól szemlélteti a diákoknak, hogy miről is van szó.

 Tehát az első szabály: ne használjunk hasonlatokat, metaforákat, amikor egy autistával beszélgetünk! Ugyan a magyar nyelv előszeretettel alkalmazza a különféle szójátékokat, egy autista jelenlétében tartózkodjunk az ilyen fajta megnyilvánulásoktól! Nagyon alattomosak a szóviccek, a hétköznapi beszédben észre se vesszük őket. Gyurka guru egyszer megkérdezte tőlem:

         Krisztiánka! Mi az az Üvegtigris?

         Az a filmben, a büfékocsi neve.

         Ja! Akkor nincs is a filmben, ilyen üveg, meg ilyen tigris?


2. Egyszerű, pontos, érthető utasítások!

Az első szabályt továbbgondolva: nem kell hatszáz kört futnunk, mire előadjuk a mondanivalónkat! Pl.: „Szívecském, volnál olyan kedves, és ide adnád nekem a sót, ha szépen megkérlek?” Helyett: „Add ide a sót!”

Ne zavarjon minket, ha ennek túlságosan parancsolgatós szaga van. Egy autista ennek sokkal jobban örül, mert megérti.

 

3. Hagyj neki időt!

Miután elhangzik a kérés, ne sürgesd! Az csak frusztrálja. Előfordulhat, hogy kell neki néhány másodperc, mire rendezi magában, hogy mi is a feladat és csak utána lát hozzá megcsinálni. Valamint a feladat elvégzése közben is légy vele türelmes. Általában több időt jelent nekik megoldani egy-egy feladatot.

 

4. Ne felejtsd el, hogy nem igazodik az általános normákhoz!

Nem figyel rád? Másfelé néz? Nem jelez vissza, ha kérdezel, vagy kérsz tőle valamit? Attól még lehet, hogy érti! Nehéz túltenni magunkat ezen, de hozzá kell szokni, hogy akkor is figyel ránk, ha látszólag nem figyel ránk. Nyugodtan közöljük kérésünket, ha pedig úgy látjuk, hogy nem érti, akkor ismételjük meg. Akár meg is lehet mutatni neki, hogy mit szeretnénk!

 

5. Nyugodtan használd a jutalmazást!

Minden autistához van egy kulcs, amivel megfelelően lehet motiválni. Ha erre ráleltünk – ami sajnos nem olyan könnyű, mint azt hinnénk – akkor varázslatosan megnyílnak a lehetőségeink. Ne fukarkodjunk a dicséretekkel, de fordulhatunk a „lefizetéshez” is. A jutalom legyen egyszerű, olcsó, könnyen hozzáférhető. A lényeg, hogy mindig közvetlenül a sikeresen elvégzett tevékenység után adjuk! Nem előbb, nem később! Ha pl. a sikeres bilizést követően (szobatisztasági probléma) szaladunk a csaphoz, hogy a gyerek megmossa a kezét, és utána kap jutalmul egy darab csokit, akkor a gyerek minden bizonnyal a kézmosáshoz fogja kapcsolni a jutalmat.

 

6. Vigyél rendszert a mindennapokba!

Az autisták nagy része imádja a rendet. Alakítsunk ki olyan napirendet, ami megfelelő a számára, és még valamilyen szinten rugalmas is. Ebben sokat segíthet a TEACCH program. Ha valamilyen programra invitáljuk, mondjuk el neki részletesen, hogy hová megyünk, mit csinálunk, ott mennyi ideig leszünk, mikorra érünk haza. A „Gyere, ugorjunk le egy fagyira!” verzió szinte mindig ellenkezést vált ki, ugyanis túl kevés benne az információ.

 

7. Végezetül: vedd figyelembe, hogy az autista elsősorban ember, nem pedig autista!

Az autisták imádnak bizonyos tevékenységeket órákon át végezni. Egész délután a hintaágyban ülni, könyvet pörgetni az ujjukon, betanulni a vonat menetrendeket. Ezek számunkra értelmetlen időpocsékolások. Viszont őket ezek teszik boldoggá. Gondoljunk bele mi miket szoktunk csinálni: hazajövünk a munkából és órákig képesek vagyunk a TV-t bámulni, szörfölni az interneten, újságot olvasni, zenét hallgatni, vagy csak kiülni a kempingszékbe és relaxálni egy üveg sörrel a kezünkben. Erősen kétlem, hogy a Kedves Olvasó örülne, ha valaki elvenné ezeket a strukturálatlan időket, és a helyükbe olyan programokat raknának, amivel fejleszthetnék a Kedves Olvasó kommunikációját, szociális érzékenységét, memóriáját, problémamegoldó képességét, kézügyességét és testtudatát.

Nem kell annyit nyüzsögni! Hagyjuk meg neki ezeket a hóbortokat. Nem dől össze a világ, ha a napból egy vagy két óra nem lett betáblázva valamilyen fejlesztő foglalkozással. Legalább addig mi is lazíthatunk egy kicsit.

 

Ezek csupán apróságok, a teljesség igénye nélkül. Azért írtam le, hogy ne csak a szülők és hozzátartozók járuljanak hozzá az autista életének megkönnyítéséhez.

Azonban, azt is mindig elmondom a diákoknak, hogy elsősorban nem egy laikus feladata és felelőssége, hogy egy autistával foglalkozzon és segítse őt. Ezek az egyszerű tippek azért vannak, hogy megkönnyítsék az egymás mellett élést! Nem csak az autistának jó, hanem nekünk is, ha elkerüljük a fölösleges konfliktusokkal járó stresszt. Csupán egy kis odafigyelést igényel.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?