Az egészségügyi oktatás kihívásai

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 

 

2010. február 1.-én tartotta meg a Nemzeti Egészségügyi Tanács a soron következő ülését, melyre én is hivatalos voltam a következő napirendi pontra:


 

Az egészségtudományi szakterület oktatási kihívásai

(Prof. Dr. Boncz Imre, Nemzeti Egészségügyi Tanács)

 

Előadók:

Dr. Betlehem József, dékán, Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar

Dr. Balogh Zoltán, elnök, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, NET tag

 

Felkért hozzászólók:

Prof. Dr. Barkai László, dékán, Miskolci Egyetem, Egészségügyi Kar, NET tag

Lengyel Attila, Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat

 

A bejegyzésemben nem taglaltam az előadók hozzászólását, csak azt, amit én magam is hozzátettem a tanácson. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy hallgatóként a leendő egészségügyi kollégáim jövőéért tehettem meg véleménynyilvánításom.

Aktualitását nem az idei évben és nem is a tavalyiban szerezte meg, ugyanis a kezdő orvosi hiány mellett még drasztikusabban csökken a paramedikális szakmák képviselőinek száma is. A rendszerváltás idején szinte egy időben indult el a középfokú és felsőfokú ápolóképzés fejlesztése. Sarkalatos eleme az volt, hogy a tanulóknak már 14 éves korban dönteniük kellett a pályájukkal kapcsolatban, és nem voltak elég érettek a kérdés eldöntésére. Azonban akkor ez a döntés egy biztos megélhetési pontnak számított, a közalkalmazotti bértábla és a szakmai előremenetel se volt annyira eltérő, mint napjainkban.

Mindezekre hozott változást az érettségi után választható emeltszintű OKJ (54) ápoló és a főiskolai diplomás ápoló képzés, amik nagyobb bértáblába való besorolást, és elvileg szélesebb kompetenciával ruházta fel a szakembereket.

Az ezredfordulóra az ágazat pénzügyi nehézségei csak elmélyítették a fizetési gondokat, mely leginkább az ápolók, szakápolók, szakasszisztensek körében volt tapasztalható. Megindult a külföldi migráció, megnövekedett a pályaelhagyók száma. Molnár Lajos megszorító intézkedéseinek következményeként csökkentek a státuszok, a kifizetett juttatások. A fizetéseket pedig a közalkalmazotti bértábla minimálisan adható részéhez illesztették. A helyzetet tovább rontották az újonnan megjelenő elszívó szférák a gyógyszergyárak, az ápolási és gyógyászati eszközöket forgalmazó cégek, valamint a külföldi munkavállalás is.

A tendenciát tovább növelte hazánk Uniós csatlakozása, amikor megnyíltak a hazai munkavállalók előtt a külföldi határok. Külföldi országokban kedvezőbb munkafeltételek mellett, megfelelő fizetésért, végzettségnek megfelelő kompetenciákkal vállalhattak munkát a paramedikális szakma képviselői. Az orvosok ezen országokban elismerően nyilatkoztak a paramedicina munkájáról, méltó partnernek tekintik őket.

Az itthoni helyzet tovább romlott az oktatás viszonylatában is, ugyanis fokozatosan megszűntek a gyakorló helyek, leépítették a szaktanárok rétegét, ugyanakkor a Bologna rendszernek köszönhetően számos ellentmondás alakult ki a főiskolai képzésekben. A hallgatók 2006-2009 között nem szakokra, hanem alapképzési programokra jelentkeztek, majd a szakirány-választást csak a második évben tették meg, kiszámíthatatlanná vált a munkaerő piaci utánpótlás tervezhetősége, valamint a felvételi eljárások mindenféle változatát megszűntették, ezáltal kontraszelektálttá vált a jelentkezők összetétele.

A legfontosabb problémát azonban a hazai egészségügyi BSc képzésben a munkaerő piaci elhelyezkedés hazai helyzete jelenti. A jelenleg hatályban lévő minimum rendelet nem ad megfogható támpontot az intézményi menedzsmentnek, ugyanis néhány példával élve: nem határozza meg pontosan, hogy egy osztályra/betegre hány diplomás ápolót vagy gyógytornászt kell alkalmazni, milyen időbeosztásban. A rendelet leginkább a gyógytornász és dietetikus kollégák elhelyezkedését teszi nehezebbé, ugyanis nem ritka, hogy egy-egy meghirdetett állásra 40-45 pályázat érkezik be.

 

Hozzászólásom

Jelenleg a legnagyobb problémát a hallgatók és a frissen végzett szakemberek számára az alternatívák hiánya okozza. Az első kérdésem az lenne a tisztelt Tanácshoz, hogy van-e a teremben olyan személy aki meg tudna győzni egy leendő pályaválasztást előtt álló diákot, hogy ezt a szakmát válassza? Én magam se tudok/tudtam választ adni azokra  a kérdésekre, hogy mennyit fogok keresni, megbecsült-e a hivatás, milyen lehetőségeim lesznek a szakmai karrierépítésre? A mai fiatalokat már nem a régi demagóg megfogalmazások érdeklik és már bőven kevés az a tudat, hogy kevés, de biztos megélhetésed lesz a választott szakmáddal, a fiataloknak fejlődési, előre jutási lehetőség kell az önmegvalósítás korában.

Mint hallgató leginkább azt hiányolom, hogy senki és semmi nem tudja vonzóvá tenni ezt a nemes pályát, mert rendkívül szép dolog az embertársainkon való segítés szándéka, de ebből a szeretetből én mint leendő családfenntartó férfi nem fogok boldogulni, gyermekeimnek biztos jövőt biztosítani.

Tovább megyek, miért nincsenek olyan ösztöndíjrendszerek, melyek arra sarkalnák a hallgatókat, hogy a tanulmányaik mellett ne egy gyorsétterembe, plázába menjenek el pénzt keresni – ugyanis a hallgatóknak élniük is kell valamiből – hanem egy kórházba segédápolói munkakörbe, ahol kapnának fizetést és a szakmájukban, abban a környezetben szocializálódhatnának, amibe belépésre jogosít majd a leendő diplomájuk.

Végezetül csak egy példát szeretnék hozni a mindennapi életből: az elmúlt hetekben történt velem, hogy munkaközben – nem egészségügyi munka – betért hozzám három külföldi úriember, akikről a későbbi beszélgetésünkben kiderült, hogy egy német magánklinikai orvosai voltak. Szóba jött, hogy én a munka mellett tanulok, mégpedig diplomás ápolónak. A doktoroknak felcsillant a szeme és azt kérdezték, hogy van-e kedvem náluk dolgozni, illetve itt nálunk mennyit keres egy ápoló. (kb. 400EUR) Kezdésnek OKJ ápolónak 1500EUR-t ajánlottak, de ha elvégzem a főiskolát, akkor már 2500EUR fizetés is dukál. Luxemburgban ez a fizetés 4000EUR-t is elérheti. Semmit nem kértem, mégis maguktól adták meg az email címűket, telefonszámukat!

Azt hiszem a tanúságot le lehet vonni, de nem gondolnám, hogy hallgatóink nagy része örömmel hagyná el az országot, a családot, az anyanyelvi biztonságot, viszont nem biztos, hogy marad más alternatíva. 

 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?