Főoldal » Csakrák – Bevezetés

Csakrák – Bevezetés

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az előző, Test és lélek című bejegyzésemben előkerült két olyan fogalom is, melyekről lehetséges, hogy többen nem is hallottak, vagy ha mégis, nem pontosan tudják, hogy miről van szó. Ahogy azt a címe is mutatja, a mai bejegyzésben a csakrákról fogok írni egy kis összefoglalót, melynek alapjául Dr. Doreen Virtue Csakra Tisztítás című könyve szolgál.

Annak ellenére, hogy a minket körülvevő energiákból ’’táplálkozunk” , illetve merítünk erőt, előfordul, hogy annak teljes hiányát észleljük. Rá kell ébredni arra a különös tényre, hogy gondolatainkkal és tetteinkkel kontrolláljuk a bennünk levő és a minket körülvevő energiákat is. Energiaközpontjainkra nagy hatást gyakorol gondolkodásmódunk. Ezek a központok olyanok, mint a legyezők, lapjaik fedik egymást. Csakráknak nevezzük őket, mely ősi szanszkirt nyelven „kereket” jelent.

Testünkben rengeteg csakra található, a médiumok és gyógyítók mégis csak a nagyobbakra koncentrálnak. Ezek a csakrák életerőt (nevezik „ki”-nek, „chi”-nek vagy „prana”-nak is) áramoltatnak a testben, hogy biztosítsák annak tökéletes működését. Bizonyos továbbító szerepet játszanak, melyek a külső energiákat áramoltatják be a testünket körülvevő energiamezőbe, illetve a testünkbe.  Megállás nélkül fogadják, illetve sugározzák az energiát.

Ha negatív gondolatokat táplálunk, ezek a központok sötét és sűrű energiával telnek meg. Így nem tudják továbbítani a szükséges energiát, melynek következtében tétlennek és kiegyensúlyozatlannak érezhetjük magunkat.

Minden egyes dolognak, ami foglalkoztat bennünket, meg van a megfelelő csakrája.  Az egyes csakrák a pénzzel és a karrierrel, a kapcsolatokkal, a jövőnkkel, étvágyunkkal, életstílusunkkal, vágyainkkal és céljainkkal állnak összefüggésben. Ha gondolatainkban a szeretet és a hűség kapja a legnagyobb szerepet, akkor ezek a csakrák tökéletesen egészségesen működnek. Ekkor az energia egyenletesen áramlik, mi pedig harmóniát és boldogságot tapasztalunk.

Azonban szinte mindegyikünk hajlamos arra, hogy rendszeresen aggódjon, vagy gyötrődjön az élet dolgaival kapcsolatban. A félelemmel telt gondolatok hatnak arra a csakrára, mely megfelel annak a témának, mely éppen foglalkoztat minket.  Aztán ez a bizonyos csakra beszennyeződik, összezsugorodik, vagy megdagad. Következésképpen, anélkül, hogy tisztában lennénk vele, miért, fáradtnak és egykedvűnek érezzük magunkat.  

7 fő csakrát emelhetünk ki a több száz közül, melyek lehetnek párosak(5db), illetve páratlanok(2db), s ezek azok, melyekkel a gyógyítók is leginkább dolgoznak, azonban ezek részletes leírásáról a későbbiekben lesz szó.

Írta: Kalóz Csaba

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?