Galamb invázió

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Megszállták a kertünket a galambok. Ezek az igazi rusnya, szürke, Moszkva téri galambok. Már a nevükből is kiderül, hogy a mezozoikus-cocialista korban még Moszkva térnek nevezett földrajzi helyről származnak, valamikor időszámításunk előttről (hiszen a régi-új kormány óta Magyarországon új időszámítás van, de ezt persze én valójában le se írtam, hiszen ez a blog nem foglalkozik ilyen undok témával). Az azonban teljesen ködbe vész, hogy pontosan mikor települtek ide. Egyes régészeti feltárások alapján a kutatók azt feltételezik, hogy egy Nagymama nevű személy – aki a szűk közösség gyógyító sámánja és hadtápos tisztje volt – hozta be az első egyedeket, szárított zsemlemorzsát alkalmazva. Így az eleinte csekély létszámban jelen levő szárnyasok tömegesen kezdtek el szaporodni a Kerekes utca huszonötös számában, ami egészen odáig fajult, hogy felborult a régióra jellemző fajok populációja, és a galambok kezdik kiszorítani őket természetes élőhelyükről. A helyi élőlényekre jellemző, hogy nem mutatnak semmiféle agressziót a területszerzésbe fogott új faj ellen, így a galambok gyakorlatilag mindenféle ellenállás nélkül építhetik fel egyre növekvő kolóniáikat.

Nekem alapjáraton semmi bajom a galambokkal. Azon kívül, hogy rondák, koszosak, mindenhová odapottyantanak, összepiszkítják Mása vizét és elképesztően zajosak, különösen, ha tízen szállnak fel egyszerre. Mindezek ellenére azonban igen érdekes megfigyelni a galamb-kultúrát. Először is megállapíthatom, hogy a galambok rendkívül buták, így nagyon vicces elnézegetni őket, ahogy tömegesen rárongyolnak a két szem rizsre, ahogy két alfa-hím kidüllesztett mellel verekszik a nőstényért, aki rájuk sem bagózik, ahogy szteppelnek a palatetőn, valamint, amikor megpróbálnak leszállni a szárítókötélre. Párszor háromszázhatvan fokosan átbillennek rajta, majd egyensúlyoznak, végül a sok forgásban leszédülnek és a fűben landolnak.

Mi már kezdettől fogva nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget a galamboknak. Egyedül Mása próbálkozott néha rendet teremteni, de hamar megunta. A maga tizenegy évével már nem ugrál úgy, mint egy bakkecske. Valamikor még a verebet és a rigót is megfogta. Én ugyan gondolkoztam azon, hogy kihozom nagypapám szobájából a légpuskát és galamblövészetbe kezdek, de én túl nyápic vagyok ahhoz, hogy hidegvérű mészárlásba kezdjek. Egyszer ugyan Mása valahogy mégis elkapott egy óvatlan zöldfűlű galambot, és jól meg is cincálta. Csak úgy röpködtek a tollak minden felé, és belső szervekben sem volt hiány. Horror a Kerekes utcában. A galambok ezután megszeppenve üldögéltek az ereszcsatornán, néha jó nagyokat pottyantva a félelemtől. Ezzel véget is ért a galambok zsarnoki elnyomása: kemény három órára.

Gyurka guru soha nem tanúsított semmilyen érdeklődést a galambok iránt. Sem pozitívat, sem negatívat. Ő az “élni és élni hagyni” elv híve, tehát amíg a galambok nem ütik bele a csőrüket az Ő érdekeibe, addig Ő sem avatkozik bele a galambok életébe. Viselkedése olyannyira nemtörődöm, hogy már az kétséges, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy nálunk vannak galambok. (Persze, hogy tudja, hiszen egy autista attól még tisztában van a környezetével, hogy látszólag nem vesz róla tudomást)

Ez a békés egymás mellett élés azonban némileg felborult. Hiszen ahol egy új domináns, uralkodó faj jelenik meg, ott felbukkannak az ellenlábasok is. Mivel pedig a galambok csupán létszámbeli, nem pedig evolúciós fölényben vannak, a táplálékláncban nem ők foglalják el az első helyet.

Hanem a macskák.

Környékünkön pedig macskában sincsen hiány. Egyik csöndes vasárnap délutánunkat az zavarta meg, hogy egy kóbor(?) macska mászott be hozzánk a meggyfa segítségével és puha léptekkel készült becserkészni az egyik szürke rondaságot. Vadászata nem járt sikerrel, mert mi magunk is annyira meglepődtünk ezen a partizánakción, hogy valószínüleg ez buktatta le szegény jószágot. A kudarcot követően sebesen visszamászott a fára, onnan fel a műhely tetejére, hogy onnan kísérelje meg a következő csapást. Ekkor Gyurka jelent meg a színen. Ő, aki eddig ügyet sem vetett a kertben zajló eseményekre, a macskát meglátva egyből felélénkült. A cica legnagyobb bánatára, mert ezzel a közjátékkal Gyurkának sikerült megint elzavarnia a galambokat, a kis bajszos pedig hoppon maradt.

Minden bizonnyal Gyurka is látta, hogy a szerencsétlen macskusznak ezúttal nem jut galambhusi, mert megpróbálta jóvá tenni bűnét. Körbenézett, majd odakiabált a kert másik végében álldogáló nagymamánknak:

– Mama! Most akkor mit csináljak? Hozzak neki sonkát?

Nagymamám alól majdnem kibicsaklott a bot, amin támaszkodott, annyira nevetett. A macska viszont, köszönte szépen nem kért a sonkából, bármennyire is csábító volt a Mester ajánlata, hanem másik préda után nézett.

Mert ugyan lehet egy macska is megalkuvó.

De ez nem volt az.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?