Főoldal » Átigazolási díjak a vízilabdában

Átigazolási díjak a vízilabdában

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy klub bevételi forrásaihoz szorosan kapcsolódik a játékosok játékjogainak értékesítése. Természetesen ez csak addig a pillanatig érvényes, amíg a klub és a játékos között szerződéses viszony áll fenn.

Mint tudjuk a Bosman ügy óta az a játékos, aki nem rendelkezik élő szerződéssel, szabadon igazolható (hazai sporttörvényben megállapítva 2011. évi CLXXII. törvény 9. §. Hatályos 2012.01.01-től).  Jelen esetben csak a szerződéses kötötségen kívüli versenyzőkről beszélünk. Azért is csak ezzel foglalkozunk , mert a vízilabdában csak egy átigazolási időszak létezik (nyáron) és a szerződéses viszonyban álló játékosokért a klub az általa meghatározott összegre tarthat igényt. Mellesleg én még nem hallottam nagyobb összegű kivásárlásról ebben a sportágban. Tehát az e fajta profitszerzés nem jellemző.

Hozzáteszem, hogy az, hogy csak egyszer van átigazolási időszak nem is erősíti ezt. Esetleg ha lenne téli és nyári átigazolási lehetőség, akkor talán elindulhatna az e fajta keresekedés is. Több okból is szerencsésnek tartanám ennek bevezetését. Lehtőséget adna azon csapatoknak az erősítésre, akik szezon közben jutottak plusz forráshoz és menekülő utat azon játékosok számára akik amúgy egy időközben fizetésképtelenné vált klubnál kéne, hogy lejátsszák az egész bajnoki szezont. Ha egy klub fizetésképtelenné válik, igazából semmi sem történik. A játékos eldöntheti folytatja-e a napi két edzést a hétvégi mérkőzésekkel, vagy inkább abbahagyja. De mi van akkor, ha ez ép egy potenciális válogatott játékossal történik meg? Máshol nem játszhat, viszont edzenie meg kell, hogy bekerülhessen a nemzeti válogatottba. A játékos így kialakult anyagi problémáiról nem is beszélve. Ennek kiküszöbölése érdekében teljesen ésszerű lenne a két átigazolási időszak bevezetése és amennyiben a klub fizetésképtelenségéről lenne szó az átigazolás természetesen ingyenessé válna.

 

Az új sporttörvény alapján a versenyző (2011. Évi CLXXII. törvény 8. § (3). hatályos 2012.01.01-től) azonnal igazolhatóvá válik abban az esetben, amennyiben a sportszervezet nem indulhat (köztartozás vagy más okból kifolyólag) a versenyrendszerben (bajnokságban), illetve abból utólag kizárják. Ez a munkáltató vagy a megbízó súlyos szerződésszegésének minősül, és ezért a sportoló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással, a megbízási jogviszonyt pedig azonnali hatályú felmondással megszüntetheti. Tehát csak akkor igazolható szabadon, akár év közben is a játékos, amennyiben a sportklubot kizárják a versenyrendszerből és ez csak az adott nemzeti bajnokságra vonatkozik. Ezt véleményem szerint a játékosok is kezdeményezhetik, amennyiben a sportklub a fizetésképtelenné válik, és ezt jelzik a szakszövetség felé, kérelmezve a sportklub kizárását ezen okból kifolyólág. Magyarországon erre még nem volt példa. Más kérdés, hogy lenne e olyan klub aki  leszerződtetné ezen játékosokat úgy, hogy neki továbbra is teljesítenie kéne a szerződésben vállaltakat a többi játékosa felé is, annak ellenére, hogy így lenne olyan játékos, aki a nevezhető létszá miatt kiszorulna a csapatból. Vagyis lenne olyan játékos, aki nem játszhatna, de a klubnak fizetnie kéne őt is.

 

Egy kis kitérőt azért megérne az a kérdés is, hogy a szabad munkavállalás lehetőségét miért is korlátozzák az egyes nemzeti bajnokságokban Ezrópa szerte. Mert ugye a sport mint kifejezés csak a tevékenységre vonatkozik de ez munkaviszonnyal jár. Természetesen érthető az egyes nemzetek hozzáállása, hogy védik a saját játékosaik érdekeit, vagyis hogy legyen számukra is biztosított játéklehetőség. Ezért maximalizálták a légiósok számát három főre az egyes nemzeti bajnokságokban. A nemzetköziben az európai játékosok számára szabad a vásár. Ennek természetesen vannak előnyei és hátrányai is. Jó játékosokkal látványosabb a sportesemény, legyen az külföldi vagy hazai. Viszont a külföldi játékosok létszámbeli túlsúlyánál, háttérbe szorul az ország saját játékosainak fejlődése, ezáltal a nemzeti válogatott is gyengülhet. Mint minden más területen itt is a megfelelő arányosságra való törekvés a cél.

De kinek van arra ideje, hogy kineveljen játékosokat, mikor szinte mindenhol az azonnali eredménykényszer dominál?

 

Térjünk vissza az igazolásokhoz, mint bevételi forráshoz. Átigazoláskor és leigazoláskor három fél profitálhat. A MVLSZ (Magyar Vízilabda Szövetség) a klubok és a LEN (Európai Úszószövetség).

A LEN felé megfizetendő 150 euró csak a légiósokra vonatkozik. Vagyis ha egy adott nemzetiségű játékos más nemzeti bajnokságba igazol. Ez az összeg akkor is megfizetendő, ha ugyanaz a játékos, ugyanazon nemzeti bajnokságon belül, más csapatba igazol át.

Az MVLSZ minden hazai játékos átigazolásért 4.500 Ft+ÁFA, míg a sportolók éves nyilvántartásba vételéért 1.920 forintban részesül.

Külföldi játékos játékengedélye 15.000 forint plusz a leigazolási díj 25.000 forintba kerül. Továbbá mindkét esetben egyenlően megfizetendő a regisztrációs kártya díja, amely 1.150 forintot tesz ki.

 

Magyar játékos külföldre igazolása esetén 100.000 forint kell a szakszövetség felé megfizetni, amelyet vagy a leigazoló klub vagy pedig a játékos maga teljesít.

 

A klubok tekintetében egészen más a helyzet. Itt csak nevelési hozzájárulásról beszélhetünk, amelyre a klub a játékos 21 éves koráig tarthat igényt. Ennek összege viszont korosztálytól, válogatottságtól és a nemzeti bajnokságban való szerepléstől függően változik a következő képen:

 

18. életévüket betöltött sportolók esetén 600.000 Ft+ÁFA

14-18. eves sportolók esetén 500.000 Ft+ÁFA

14. életévüket be nem töltött sportolók esetén 400.000 Ft+ÁFA

 

Azon sportolóért, aki olyan egyesületből kíván átigazolni, amelynek felnőtt csapata nem az OB. I. bajnokságban szerepel, a fent említett összegek felét kell megfizetni. Azon sportolók átigazolása esetén, akik korosztályos vagy felnőtt válogatott tagjaként világversenyen vet részt, a fent említett összegek kétszeresét kell megfizetni.

 

Az utánpótlás nevelési díjak kötelező megfizetése a klubok érdekeinek védelmét hivatott szolgálni. Vagyis, hogy a fiatal tehetségeket ne lehessen térítésmentesen átigazolni.

A klubok viszont e díjaktól eltérően is megegyezhetnek. Amennyiben a két klubnak ez nem sikerül, abban az esetben a szakszövetség szabja ki a fizetendő összeget a fent említett kritériumok alapján.

 

 

Véleményem szerint a nevelési díjak bevezetése jó ötlet, de az összegeket kevésnek tartom, különösen annak tudatában, hogy egy utánpótlás csapat fenntartása évente mintegy 18-22 millió forintba kerül. Jelen esetben nagy könnyebbséget jelent a TAO adta lehetőségek kihasználása (1 millió/utánpótlás játékos) de ez inkább a létszámnövekedésre mintsem a minőségre van kedvező hatással. Való igaz, hogy nagyobb bázisból nagyobb az esélye annak is, hogy több tehetséges játékos tűnik fel, de mi lesz, ha egyszer véget ér a TAO program? Miből fogják eltartani a megnövekedett létszámot?

Siralmas lenne, ha a TAO végeztével olyan rohamos lenne a létszám leépítés, mint amilyen a létszámnövekedés volt a megjelenésekor.

 

A játékosok játékjogainak értékesítése és az abból befolyó összegek csak egy része az egésznek. De ha azt szeretnénk, hogy a vízilabda világviszonylatban is egy mérvadó sportág legyen, akkor az üzleti alapú gondolkodásnak kell hogy egyre jobban domináljon.

Mint az az utóbbi években kiderült, egy sportág tradíciója sokat segíthet, de nem garantálja a sportág halhatatlanságát.

A mai világban vagy el lehet adni egy terméket vagy szolgáltatást, vagy nem. Ha el szeretnénk adnia a vízilabdát, akkor ennek a folyamatnak minden részletére oda kell figyelni. Mert sok kicsi sokra megy.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?