Formula 1: Domenicali távozott, Mattiacci az utódja

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nagyon ott volt a levegőben, hogy Stefano Domenicali hamarosan távozhat a Formula 1-es Ferrari csapatvezetői posztjáról. Az olaszról ma reggel már megkezdődtek a pletykák miszerint beadta lemondását, ezt pedig ma hivatalosan is bejelentették, akárcsak utódját az istállónál. A maranellóiak új csapatvezetője Marco Mattiacci lesz, aki eddig az észak-amerikai részleget irányította. 

Jean Todt távozása óta valahogy nem megy a Ferrrarinak, kivéve persze a 2008-as év, amikor gyakorlatilag az első futamtól kezdve ott voltak az élmezőnyben és végig ők, valamint a Mclarenek voltak a VB esélyesei. Ennek megfelelően a konstruktőri címet, sőt kis híján az egyéni világbajnokságot is megszerezték a szezon végén, viszont azóta egyszer sem tudtak az élen zárni a pontversenyben. Fernando Alonso szerződtetésével úgy tűnt valami változhat, hiszen 2010-ben és 2012-ben is az utolsó futamig esély volt a VB címre, ám mindkét esetben alulmaradtak, mi több a köztes években szinte esélyük sem volt. 

Ezek után nem egyszer felvetődött Domenicali leváltása, de most, hogy a csapatnál két világbajnok is versenyez és ennek ellenére nem jönnek az eredmények (ami főként az autó teljesítményének tudható be), még Luca di Montezemolo sem nagyon titkolta mennyire csalódott a dolog miatt. A szakember aki 1991-ben a bolognai egyetem elvégzése után csatlakozott a Ferrarihoz és 2008-tól már vezető szerepet töltött be, ma reggel távozott posztjáról, s az ő helyét egy másik olasz, nevezetesen Marco Mattiacci veszi át, azonnali hatállyal. 

Amit Mattiacciről mindenképpen érdemes tudni, hogy 1999-ig a Jaguárnál, majd később a Ferrari ázsiai és csendes óceáni, valamint egészen idáig a márka észak-amerikai részlegénél dolgozott. Utóbbinál ügyvezető-igazgatóként. Montezemolo megköszönte Domenicali munkáját és egyben minden jót kívánt az új sportvezetőnek aki azonnal munkához is lát. 

“Stefano Domenicalinak szeretném megköszönni a folyamatos elkötelezettségét és hozzájárulását, valamint a nagyvonalú felelősségérzetét, amit azzal demonstrált ma, hogy a Ferrari érdekeit tartja szem előtt. Nagyra tartom, s tisztelem őt, az elmúlt 20-23 év során láthattam, ahogy egyre profibbá vált a közös munka alatt. Nagyon sok sikert kívánok neki a jövőben. Egyben jó munkát kívánok Marco Mattiaccinak, annak a menedzsernek aki jól ismeri a cég értékeit és lelkesen vállalta a kihívást.”

Képforrás: DPPI/

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?