Formula 1 USA Nagydíj: Sisakmustra

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Sebastian Vetteltől már megszokhattuk, hogy minden alkalomból, minden egyes új helyszínre egy vadonatúj sisakfestést hoz, ami persze kapcsolódik valamihez. Ez most is így van, de nincsen ezzel egyedül. A leg figyelemre méltóbb abszolút Lewis Hamilton dizájnja, melyen a pop királya (nem nehéz kitalálni) Michael Jackson szerepel. 

Esteban Gutierrez: 

A Sauber mexikói pilótája nem különcködik, pontosan ugyanolyan mint Vettel. A négyszeres világbajnok a legutóbbi versenyre két sisakfestéssel lepte meg a rajongókat, minek után az elsőt amit pénteken meg szombaton használt az Infiniti felhívására egy pályázaton terveztek meg, s nyerte meg azt egy mexikói fiatal,  akinek a dizájnját így Vettel a fejére húzta, míg a másikkal, amin római számmal volt kiírva egy négyes, arany és kék festés borított, ezzel ünnepelve a negyedik VB címet. Gutierrez ilyet még nem tud tenni, mert egyenlőre futamgyőzelme sincs a fiatal mexikóinak, de ettől még két nagyszerű sisakja van erre a hétvégére. Az egyik arany, a másik pedig kék-sárga színben pompázik, azonban itt nem a szín a lényeg, hanem hogy a kék részen belül motívumok találhatóak. 


Sebastian Vettel:

Vettel egy új sisakfestéssel érkezett. Nem nagy kunszt, mert megszoktuk, de attól még nagyon látványos és valljuk be jól néz ki. Az USA zászlaja található a rajta a Red Bull dizájn mellett, plusz a zászló részeként van rajta egy gitár. Ezt egy Rolf Carsjens nevű úriember tervezte, akinek terve 500 beküldött pályamunkából lett a legjobb. Pontosabban Vettel szemében, hiszen a címvédő és ismételten világbajnok német választotta ki ezt. :) Főszerepben Amerika és a zene!


Lewis Hamilton:

Na erre mindenki felkapja a fejét! Hamilton piros sisakban még nem nagyon volt, de ez eltörpül mindamellett, hogy Jacko van rajta! Michael Jackson, – ki már sajnos nem lehet velünk – a Smoot Criminal klipje ihlette Hamiltonékat. A britek 2008-as világbajnoka egyébként elképesztő nagy rajongója volt és mai napig a pop királyának, így ezzel tiszteleg előtte. 


Heikki Kovalainen:

Hogy most ez mennyire különleges egy sisakfestés, azt nem lehet pontosan megmondani, de mindenképpen ide vehetjük, mert a finn versenyző egy év után ismét versenyezni fog, méghozzá annál a csapatnál melynél már egyszer versenyzett. Érdekes a dolog, mert Kovalainen volt már a Lotus-nál, de a csapatot akkor még Renault-nak hívták, illetve volt már egyszer a Lotusnál, de annak a csapatnak a neve ma már Caterham. Na ezt valószínűleg mindenki értette, úgy hogy lépjünk is tovább. A színek abszolút a Lotus F1 Team-hez kapcsolódnak, de ezt csak egy rajongó készítette az Autosport forumán.  Ha egyáltalán ebben gurul pályára, akkor el lehet mondani, hogy a csapathoz igazodott a pilóta. Az első szabadedzésen nem ez volt rajta, ennyit elárulhatunk.  


Egyébként kövezzenek meg, nekem a tejeskávé jut róla eszembe, de ez csak az én véleményem. Azt viszont érdemes megfigyelni, hogy Abu-Dhabiban, mikor még a Caterhamben ült, akkor ugyanezzel a festéssel ment. Ám van egy különbség: a színezet! Múltkor még lila volt, ez meg már inkább kávés. Pardon, amolyan Lotus-os! Egyenlőre azonban még maradt a lila, vagy ha úgy tetszik pink. 

Sergio Perez:

Pereznek még van két futama a Mclarennél, ebből pedig az egyiket biztosan nem a szokványos kis citromsárga bukóban fogja teljesíteni. Ezúttal a mexikói zászló színeit ragasztották fel, miután Mexikói Nagydíj egyenlőre nincs a versenynaptárban, így pedig az Amerikai Nagydíj valamelyest a hazai futamának tekinthető. Ez van ugyanis a legközelebb hazájához, ami azzal jár, hogy rengeteg honfitársa jön ki ilyenkor a lelátókra Austinba. Szép gesztus ez szurkolói, meg hát a saját országa felé is.

Képforrás: Sergiopereznews, Jmd, Motorsportmagazin.com/Lewishamilton

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?