Konföderációs Kupa: Jöttek az esélyesek, spanyol és olasz győzelem

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A tegnapi nap illetve már mára virradóra (hiszen magyar idő szerint a másik találkozó éjféltől indult) két meccset rendeztek. Előbbin Mexikó próbálta Olaszország dolgát megnehezíteni, míg a B csoport nyitó mérkőzésén Spanyolország gyakorlatilag még meg sem erőltette magát ezért is lehetett csak 2-1 a végeredmény hiszen az európai gárda végig azt csinált amit akart és egy pontrúgásból szépített csak Uruguay. Lássuk mi történt.

Mexikó-Olaszország:

Ez volt az a találkozó melyre a fogadóirodák úgy találták jobbnak hogy ha az olaszok győzelmére 2-szeres szorzó felett adnak. Ám aki azt hinné hogy azért mert a dél-amerikai együttes esélyesebb volt akkor az téved hiszen ott olyan 3-szoros szorzó volt melyet az ember nyerhetett amennyiben Mexikó nyert volna. 

Arra hogy Mexikó itt győzelemmel mutatkozzon nem lett volna így utólag sok esély maximum akkor hogy ha az olaszok még ennél is jobban visszavesznek a tempóból és a lassabb iramban még hibáznak is. Tekintve hogy ez az olasz válogatott ismét nagyon szép eredményekre lehet képes (ennek egyik jele a tavalyi Eb ezüst) és hogy egy masszívabb védelemmel egy variálhatóbb kreatívabb középpályával és olyan jó csatárokkal rendelkezik mint mondjuk az ezen a meccsen megint a bulvár témának írásokhoz bőven alapot adó Mario Balotelli, addig nem lehetett nagyon arra alapozni hogy itt az ellenfél nyerni fog.

Nos nem azért nem lehetett mert nekik nem voltak erényeik hiszen a kontra játék amire alapoztak jó volt miután tudtak néhány jobb helyzetet kialakítani ám ahhoz hogy komolyabban neki mehessen az olaszoknak középpályán erősödni kellet volna. Ez viszont nem lett meg így maradt az az egy gól amelyet 11-esből szereztek meg Javier Hernandez becenevén Chicarito révén egy buta olasz szabálytalanság révén.

Összeségében a meccs képe a következő volt: Balotelli és Pirlo nagyon sokat dolgozott, utóbbi pedig nagy tiszteletet érdemel mert 100.válogatott meccsét játszotta és egy bombasztikus szabadrúgás góllal azt meg is ünnepelte, míg előbbi örömében a találatnál levette a mezét így máris van egy sárga lapja ami nem jó jel ha továbbra is ilyen hirtelen lesz a focista. Olaszország támadt és szinte végig jóval nagyobb fölénybe volt amit csak egy-egy mexikói kontra tudott megszakítani esetleg veszélybe sodorni. Mexikó másik érdeme az volt hogy védekezésben sokat dolgoztak és a széleken a második félidőre már oda figyelték és ahogy tudták kiszorították az ellenfelet.

A találkozó összefoglalója: http://ultimate-sport.hu/konfoderacios-kupa-ismet-az-eselyes-gyozott-az-olaszok-nyertek/

Spanyolország-Uruguay:

Ez egy olyan mérkőzés volt melyen két nagyobb nevű gárda csapott össze ám akármilyen neve volt és akármilyen erős kerettel rendelkezett Uruguay nem volt sok esélye. A spanyolok mindenkit megszégyenítően mutatták be, még mindig ők a legjobbak. 

Folymatosan mikor az Uruguayiak labdához jutottak akkor egyből már a második-harmadik labdaérintésnél visszaszerezték azt és így nem volt véletlen az sem hogy hozva ezzel a kötelezőt gyakorlatilag lefutballozva a pályáról a dél-amerikai ellenfelét, Spanyolország már (és ez már akkor hosszú időnek tűnt) a 20.percben megszerezték a vezetést Pedro szemet gyönyörködtető lövésé után. Nem kelett sok mindössze 12 perc és Soldado begyötörte magát a 16-oson belülre majd a kapussal szembe gólt lőtt. Muslera ezeknél a lövéseknél szinte tehetetlen volt.

Ez ment végig és az uruguayi válogatott bár eléggé elnyomott helyzetben volt, amikor labdához jutottak akkor az első félidő vége felé majd a folytatásban már eljutottak egy olyan szintre hogy ha nem is minden alkalommal de azért veszélyeztetni tudtak. A második játékrészben így harcoltak ki egy szabadrúgást melynek következtében Suárez úgy lőtte be a bal oldalába a kapuba a lasztit hogy az senkivel megingás nélkül jutott a helyére és bár Iker Casillas érezte hova tart az nem tudott mit tenni ellene. 

A végén így feszültebb de nem szorosabb lett a hangulat, Spanyolország pedig úgy ahogy van simán begyűjtötte a három pontot. Lesz még bőven találkozó hátra, ám ezen a tornán abszolút számolni kell velük, némi túlzással azt lehet mondani hogy még jobban mint bármikor. Persze az is igaz hogy itt csak 8 csapat vesz részt, bár ez 8 válogatott nagyrészben azért felmutatott valamit az utóbbi években.
Folyt. köv. 
Szikora Tamás – Ultimate-sport.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?


Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client0/web5/tmp) in Unknown on line 0