Főoldal » Tour de France: Cavendish vitte el az ötödiket

Tour de France: Cavendish vitte el az ötödiket

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Mark Cavendish volt a legjobb a Tour de France ötödik szakaszát. Az etapot Cagnes-sur-Mer és Marseille között rendezték, melynek hossza 228.5 kilométer volt. A fantasztikusan gyors sprinter mögött  Edvald Boasson Hagen és Peter Sagan ért célba. 


Ahogy mindig, így ma is voltak szökési kísérletek. Ám ahogy eddig legtöbbször, ma sem jöttek be ezek a próbálkozások.

Már két kilométer után jött egy kis csipet csapat, mely meglógott a többiektől, és ez a szakasz nagy részét meghatározta. Itt összesen 6-an jöttek el a mezőnytől. Thomas De Gendt, Alexey Lutsenko, Anthony Delaplace, Romain Sicard, Kévin Reza és Yukija Arashiro voltak ezek. Közülük az utóbbi két kerekes, mely a Europcar csapatát erősítik, leginkább Pierre Roland hegyi trikóját próbálták védeni, a pöttyös trikóért folytatott harcban. Nos bár leginkább erre mentek, azért azt meg kell jegyezni hogy nagyon jól dolgoztak így ketten, mert 37 km elteltével már több mint 12 percesre duzzadt az előnyük.  

Körülbelül a 120.kilométerig az Orica csapat leginkább csak tartotta a különbséget, egészen addig míg nem az Argos-Shimano és a Lotto-Belisol csapatok sprinterei meg nem unták a tekergetést, és belehúztak. Ezzel meg is kezdődött a nagy hajsza a szökevények után. 

Az élen eközben De Gent majdnem az összes hajrát megnyerte, ám akármilyen szép tempót mentek így együtt a szökevények, a mezőny már sokkal gyorsabb lett a vége felé haladván, így pedig 55 kilométerrel a cél előtt elkezdték felőrölni őket. Előbb csak Sicard-ot és Delaplace-t fogták be, majd miután már csak 21 másodperc volt a maradék szökevények előnye, így tudni lehetett hogy valószínűleg ma előjöhetnek a nagy sprinterek és mezőnyhajrával kell számolni. 

Sokan bízhattak abban hogy ma egy normális nagy gondok nélküli nap lesz, ám ezen álmuk hamar meghiúsulhatott mindazoknak akik ebben reménykedtek.  A Col de la Gineste-n egy nagyobb bukás történt. Több mint 30-an elestek, többek között (hogy csak a nagyobb neveket említsük) Voeckler, Bookwalter, Rogers és Kittel is tanyázott egyet. Voltak azonban olyanok is akik megúszták, ezek között volt Mark Cavendish, aki így gyakorlatilag tiszta helyzetben mehetett több társával együtt a szakaszgyőzelemért. 

Ennek megfelelően ahogy jöttek lefelé, Chavanel nagyon nagy tempót ment, amivel Cavendish-t akarta felvezetni szépen, pontosabban azt a felvezetést akarta a lehető legjobban előkészíteni. 

Az a kis csapat mely az utolsó méterekre együtt indult el, a végére szétszakadt, ám ez sem állhatott ellen annak hogy Mark Cavendish betegsége ellenére is simán lehajrázva az üldözőket, megnyerje az ötödik etapot. 

A trikók ezúttal nem cseréltek gazdát, az összetett állása szintén változatlan. De Gendt a piros rajtszámmal vigasztalódhat.

Ami a trikókat illeti mindenki maradt a helyén, az összetett állása pedig ugyanolyan mint egy nappal ezelőtt 

Tour de France – 5.szakasz:

1. Mark Cavendish (brit, Omega Pharma-Quick) 5:31:51
2. Edvald Boasson Hagen (norvég, Sky) azonos idővel
3. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) a. i.
4. André Greipel (német, Lotto-Belisol) a. i.
5. Roberto Ferrari (olasz, Lampre) a. i.

Az összetett állása:

1. Simon Gerrans (ausztrál, Orica-GreenEdge) 18:19:15
2. Daryl Impey (dél-afrikai, Orica-GreenEdge) a. i.
3. Michael Albasini (svájci, Orica-GreenEdge) a. i.
4. Michal Kwiatkowski (lengyel, Omega Pharma-Quick Step) +1 mp.
5. Sylvain Chavanel (francia, Omega Pharma-Quick Step) a. i.

Képforrás: Action Images/Zimbio.com/Theage.com.au

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?