Végre megtört az átok! Legyőztük a svédeket!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Végre! A magyar válogatott egy fantasztikus meccsen 2:1 arányban legyőzte Svédországot, azt a csapatot, amelyet 1995 óta egyszer sem sikerült megverni.

Ma este megtört az átok és a két évvel ezelőtti meccsel ellentétben ezúttal mi lőttünk gólt a 90.percben és nem Zlatan Ibrahimovic. Kiváló teljesítményt nyújtottak a fiúk, egytől-egyig mindenki végig bátran, koncentráltan, elszántan küzdött. Nyomát sem lehetett felfedezni a korábban gyakorta jellemző félelemnek, kishitűségnek, magabiztosan nekirontottak a srácok az ellenfélnek, végre elhitték, hogy meg lehet verni a régi mumus svédeket is. Ez nyilvánvalóan az edzői stábnak köszönhető, Egervári Sándor kapitány és segítői remekül felkészítették a csapatot, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat. Egyrészt több kulcsjátékosunk is sérült vagy eltiltott, úgy mint Dzsudzsák, Juhász, Gera és Szalai. Másrészt pedig a keretben szereplő játékosok közül többek nem játszanak rendszeresen a klubcsapatukban, nem igazán voltak játékban, ez pedig egy svéd szintű csapat ellen visszaüthet. 

Ezúttal azonban nem okozott problémát, mert a pályára lépők szívvel-lélekkel játszottak, jól láthatóan kellőképpen feltüzelte őket a szakmai stáb, a meccs egyetlen pillanatában sem lehetett azt érezni, hogy ne akarnák a győzelmet. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy 1:1-es állásnál sem védőket cseréltünk be, hanem támadókat, tehát egyértelműen nyerni akartunk, nem elégedtünk meg a döntetlennel. Ez a mentalitás az utóbbi években nem volt jellemző, ebben mindenképpen előreléptünk, de abban is, hogy végre tétmeccsen sikerült legyőzni egy nálunk magasabban rangsorolt vetélytársat. Erre lehet építeni a jövőben, sőt kell is.

A meccs krónikájához tartozik, hogy a mérkőzés elején Hajnal Tamás révén elhibáztunk egy büntetőt, de ez nem zavarta meg a csapatot, mert tovább folytatta a fegyelmezett, bátor játékot és a félidő lefújása előtt egy gyönyörű támadásból, Rudolf Gergely zseniális passza után Szabics Imre káprázatos góljával megszereztük a vezetést! Ennél jobban nem is zárulhatott volna az első félidő.

A második félidőre persze egy kellőképpen feltüzelt svéd csapat futott ki a gyepre, és érezhetően össze is kapták magukat, többet veszélyeztettek, néha csak a szerencsén múlott, hogy nem lőttek gólt. De jó csapatnak szerencséje is van, így megúsztuk kapott gól nélkül. Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, nekünk is megvoltak a helyzeteink, de sajnos a svédeknek is. Viszont ezeket megúsztuk, ellenben a svédekkel. A mérkőzés 90. percében Priskin Tamás gyönyörűen tört a tizenhatoson belülre, majd nem tudni hogyan de 3 védő mellett is be tudta adni a labdát, amire Rudolf Gergely érkezett tökéletesen és a mérkőzés legjobbja bevágta a győztes gólt! Tombolt az egész stadion, minden magyar egymás nyakában lógott, a svédek pedig nem igazán hitték el, hogy mi történt. Nem ehhez voltak szokva… Mostantól viszont jobban teszik, ha komolyan vesznek minket, ugyanis itt vagyunk és bejelentkeztünk a második helyért!

A mai káprázatos győzelem azonban akkor válik igazán értékessé, ha kedden idegenben sikerül legyőznünk Moldovát, amire minden esélyünk megvan, csak ugyanilyen bátran, magabiztosan, ellentmondást nem tűrően kell játszanunk, ahogyan ma este és akkor elkezdhetünk számolgatni a második helyet illetően.

A helyzet úgy áll, hogy nekünk két meccsünk van hátra, Moldova ellen idegenben és Finnország ellen hazai pályán. Ezeket mindenképpen meg kell nyernünk, hogy legyen esélyünk a második hely megszerzésére. A svédeknek ezzel szemben még három mérkőzésük van hátra, kedden idegenben San Marino ellen játszanak, ahol teljesen biztos a győzelmük, utána pedig mennek Finnországba, majd hazai pányán zárják a selejtezőket Hollandia ellen. Ez a két meccs azonban elég rázósnak ígérkezik, mert a finnek otthon azért nem verhetőek olyan könnyen, Hollandia pedig igyekszik majd százszázalékos teljesítménnyel továbbjutni, tehát reménykedhetünk benne, hogy a svédek valamelyik meccsen pontot veszítenek. És akkor jövünk mi! De ehhez nyernünk kell a hátralévő két meccsen. Ha ilyen teljesítményt nyújtunk,mint ma,akkor nyerni is fogunk.

Hajrá magyarok! Szép volt fiúk!

Magyarország – Svédország   2:1

Puskás Ferenc Stadion, 25000 néző

Magyarország:

Király – Varga J., Lipták (Sándor Gy.),Korcsmár, Laczkó – Pintér Á., Elek Á. – Koman, Hajnal (Stieber), Rudolf – Szabics (Priskin)

Svédország: 

Isaksson – Lustig, Granqvist, Majstorovic, Wendt – A. Svensson (Elm), Källström (Wernbloom) – S. Larsson (Toivonen), Elmander, Wilhelmsson – Ibrahimovic

Gólszerzők: Szabics (44.), Rudolf (90.) ill. Wilhelmsson (60.)

A csoport további eredményei:

Finnország – Moldova 4:1

Hollandia – San Marino 11:0

A csoport állása:

1. Hollandia  7 meccs – 7 gy – 21 pt

2. Svédország 7 meccs – 5 gy – 2 v – 15 pt

3. Magyarország 8 meccs – 5 gy – 3 v – 15 pt

4. Finnország  7 meccs – 3 gy – 4 v – 9 pt

5. Moldova    7 meccs – 2 gy – 5 v – 6 pt

6. San Marino 8 meccs – 8 v – 0 pt

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?