Főoldal » Vizes Vb: Csütörtöki látnivaló

Vizes Vb: Csütörtöki látnivaló

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Volt mit nézni csütörtökön, főleg magyar szempontból, mivel két számban is volt magyar döntősünk, összesen három. Hosszú Katinka végig a két él menő sarkában volt és bronzérmes lett a 200 pillangó fináléjában, Jakabos Zsuzsanna ugyanitt 5., míg Cseh László a végére kissé elfáradva lett szintén ötödik 200 vegyesen. Gyurta Dániel már a középdöntőben nagyon profin úszott, így pedig a legjobb idővel van ott a döntőben. Bernek Péter, Balog Gábor és Verrasztó Evelin is medencébe ugrott. Nézzük mi történt csütörtökön!

Férfi 100 m gyors:

Az egyik slágerszám, a 100 méteres férfi gyorsúszás volt a csütörtöki versenynap egyik nagydurranása. Itt Nathan Adrian, Cameron McEvoy, James Magnussen, James Feigen, Vlagyimir Morozov, Marcelo Chierighini, Luca Dotto és Fabien Gillot állt rajthoz. A start után az orosz Morozov nagyon jól kezdett és az első 50 végén (tehát a fordulás után) elképesztő tempót diktálva a világcsúcson belül úszott. A remek kezdéssel a végére csak kifárasztotta magát, így a forduló után 25-el a vége előtt már a negyedik és az ötödik helyre kezdett el vissza esni. James Magnussen ekkor vette át a vezetést, majd az ausztrál nagyszerű úszással megnyerte a futamot ezzel pedig a világbajnoki címet is. Bár így elsőre nagyon sima ügynek tűnik a dolog, azért meg kellett dolgoznia a győzelemért, miután az így később ezüst és bronzérmes Feigen és Adrian (tehát a két amerikai) vezetett a vége előtt nem sokkal, ám Magnussennek a második helyen záró James Feigen-t 11 századdal sikerült megelőznie. Ausztrál arany és egy amerikai ezüst valamint bronzérem. Ez volt a 100-as száguldozás eredménye Barcelónában.

Férfi 200 m vegyes döntő:

Ez volt a nap egyik olyan száma, ami igen érdekelt minket, ez a férfi 200 vegyes volt. Cseh László révén mi is érdekeltek voltunk a fináléban és nagyon reménykedtünk abban, hogy dobogóra tud állni. Laci nem rajtolt valami jól, egy kicsit beragadt míg Ryan Lochte már az első perctől kezdve vezetett. Az egyetlen aki igazán tudta vele az elején tartani a tempót az a japán Hagino Kosuke volt, majd az első 50 végére érve Laci belehúzott, így pedig a 3.helyen fordult! Nagyon jó volt ezt látni, mert a rossz start után visszább is csúszhatott volna. 


A következő részben  jött a hát, ahol Laci még mindig ott volt a dobogón, de Lochte nagyon szépen elkezdte otthagyni a mezőnyt. Mire a mellre fordultak, Laci visszaesett a negyedik helyre, ám még mindig nagyon jó esély volt a gyorsban, egy nagy hajrával a bronzéremre. Sajnos nem úgy alakultak a dolgok ahogy vártuk, mert a gyorson Cseh elkészült az erejével, így pedig a végén még egy helyet visszaesve az ötödik helyen zárt. A dobogó legalsó fokára Thiago Pereira ért fel Kosuke és Lochte mögött. Az amerikai úszó jól megverte a mezőnyt, miután a végén több mint másfél másodperccel elment az ezüstérmes japántól. 

Cseh László a végén így nyilatkozott a döntőről: “Ezen nincsen mit szépíteni, kikaptam rendesen. A többiek most sokkal gyorsabbak voltak, de ami a legeslegjobban bosszant, hogy rossz időt úsztam. Egyszerűen nem merek odaállni rendesen versenyezni, hiszen a közelmúltban voltak balszerencsésen sikerült versenyeim, és ezek beépültek a lelkembe. Fejben kell megtalálnom önmagam újra” – na ezt hívják úgy, hogy nagyon őszinte nyilatkozat, ami pedig plusz előny lehet a későbbiekre, hogy pontosan tudja min és hol kellene fejlődnie és többet dolgoznia. Ezek tekintetében valószínűleg fogunk még látni egy nagyon erős Cseh Lacit. Legalábbis nagyon reméljük, nagyon szurkolunk neki továbbra is!

Női 200 m pillangó döntő:

Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is ott volt a 200 pillangó döntőjében, ami nagyon jó előjel volt magyar szempontból. Katkának bár nem ez a legerősebb száma, ő ide is nyerni jött ezért sem volt véletlen, amikor lemondott két számot is. A vegyesen már szerzett egy aranyat, így gyakorlatilag már elérte a célját, de itt is bizonyítani szeretett volna. Csakúgy mint a 7-es pályán úszó Jakabos Zsuzsanna is, aki a 6.legjobb idővel úszta be magát a fináléba. Hosszú a harmadikkal. A rajtnál az a Liu Ce-ko szerezte meg a vezetést, aki Pekingben már szerzett egy olimpiai aranyat is és már csak a világbajnoki győzelem hiányzott a vitrinjéből. Vele a start után csak a hazaiak nagy kedvence (ezt fontos megemlíteni, mert két spanyol is volt a döntőben) Belmonte García tudott elmenni, mögöttük pedig gyakorlatilag a kezdettől fogva ott volt Hosszú Katinka. Jakabos az első fordulás után a hatodik-hetedik helyen úszott.

Az első százon nem nagyon változott a dolog, aztán az utolsón jött az utolsó nagy hajrá. A spanyol nagyot akart menni a végén és az utolsó 50-re fordulva igen közel került a kínaihoz, ám a végére ő is elkezdett fáradni és bár Hosszú úgy tűnt közelebb kerülhet hozzá, maradt a harmadik helyen, így a Vb arany után, egy bronzérmet is begyűjtött! Jakabos Zsuzsa a végén nagyon szépen tört egyre feljebb és végül az ötödik helyen zárt. Bravó lányok, szép munka volt! Az ezüstérmes a spanyol Mireila Belmonte García lett, míg az aranyat Liu Ce-ko szerezte meg. 


Hosszú Katinka így nyilatkozott a döntő után: Teljesen kiúsztam magam, nagyon örülök ennek a bronzéremnek – nyilatkozta Hosszú Katinka a Nemzeti Sportnak. Az első három jobbat úszott, mint a londoni olimpián, én pedig három éve nem úsztam 2:07-en belül. De a legvége nehéz volt, úgy éreztem, nem haladok előre, azt hittem, sosem érem el a falat…” – mondta Katinka.

Jakabos Zsuzsanna nyilatkozata: “Életem legjobb eredménye ez a világbajnoki ötödik hely, vagyis elégedett vagyok – értékelt Jakabos Zsuzsanna. Vasárnapig, a négyszáz vegyesig van két teljes napom, ám az már most biztos, hogy azon a távon már az előfutamban maxra kell úsznom.”

Női 100 m gyors középdöntő: 

Ez volt az a szám, melynek középdöntőjében Verrasztó Evelinért is szoríthattunk, miután ő is benne volt a délelőtti előfutamok után a legjobb 16 mezőnyében. Ehhez egyébként némi szerencse is kellett, mert Evelin nem jutott be egyeneságon a középdöntőbe, hiszen az előfutamok után az összesített táblázat 17.helyén zárt, de mivel Camille Muffat visszalépett, így ő is úszhatott. A magyar versenyzőnk sajnos nem jutott be, tekintve hogy 8-an vesznek részt a döntőben, ő pedig csak a 15.legjobbat úszta. Ott lesz viszont az amerikai Missy Franklin is, aki az ötödik legjobb idővel jutott be a fináléba, de ott lesz még egy olyan nagy név is, mint a svéd Sarah Sjöström.

Férfi 200 m mell középdöntő:

 A nap harmadik olyan száma amit szintén nagyon vártunk, az a férfiak 200 méteres mellúszása volt. Nem véletlen Gyurta Dániel olimpiai és világbajnoki címvédőként jöhetett ide és bár edzője nélkül készült, ennek ellenére profizmusát mutatja, mennyire preczízen és pontosan felkészült mindenre. Az első futamban úszott a nagy rivális, a tavalyi londoni olimpián Dani mögött második helyen végző Michael Jamieson, aki ott a harmadik helyen zárt, közvetlenül az orosz Vjacseszlav Szinkevics és honfitársa Andrew Willis mögött. Ők később az összesítésnél, a harmadiktól a hatodik helyig tartó pozíciókban jutottak be a fináléba.

A következő futamban ott volt már Gyurta is, aki az elején szokásának megfelelően nem erőltette a dolgokat, helyette a második százon gyújtotta be a rakétákat és a végére már 11 százados előnnyel tudta megnyerni saját futamát, egy 2:08.50-es idővel, ami azt jelentette, hogy az első és legjobb időeredménnyel jutott be a döntőbe! Nagyon jó kezdés volt ez Danitól, aki láthatóan most is nagyon jó formában van és ő sem mondott mást akkor, amikor nyilatkozott ezekről. Mögötte a második helyen a német Marco Koch végzett, aki a tavalyi olimpián nem tudott valami fényesen szerepelni, így most javíthat majd a döntőben. Ő Danihoz hasonlóan a futamban megszerzett helyezésén jutott tovább, mert az összetettben is második lett. 


Gyurta Dániel nyilatkozata: “Jó formában érzem most magamat, de majd meglátjuk mi lesz holnap” – mondta a tegnapi futam után Gyurta. ” A többiek is nagyon jó formában úsztak, így örülök az időmnek, de majd a döntőben kell igazán jónak lennem. Érzéseim alapján minden úgy alakult eddig ahogy azt elterveztem.”

Férfi 200 m hát középdöntő:

Ha nem is mind a két magyar úszónk, de egy biztosan ott lesz a 200 hát döntőjében. Ez az ember Bernek Péter lesz, miután mindkét magyar (Bernek Péter és Balog Gábor) is az elsó futamban szerepelt. Ebben a futamban a 4. és az 5.helyen zártak, előbbi ideje 1:57.37, míg utóbbi 1:57.42-őt ment. Mind a két idő jónak mondható volt, de a második futamban nagy nevek is úsztak, így csak Bernek ideje volt elég a fináléba jutáshoz. Péter a 8.helyen jutott, be Balog pedig a 9.lett. Berneknek már van egy-két szép eredménye, miután 2011-ben rövidpályás Vb-n bronzérmes lett, a tavalyi olimpián pedig a váltócsapattal lett 8. Most sem lesz egyszerű dolga, mert ott lesz a döntőben, a negyedik helyen bejutott Ryan Locthe, honfitársa Tyler Clary (aki nem mellesleg az első és legjobb idővel van ott) vagy például elég megemlíteni a két japánt, az idei vb-n 200 vegyesen egy ezüstérmet ugyanezen a napon begyűjtó Hagino Koszukét és Irie Rioszuke.


Bernek Péter a következőket mondta: “Egyszerűen nem értem a történteket! Reggel még nagyon könnyen úsztam és semmi gond nem volt, de ezután azthittem mindenem leszakad. Nagyon nehéz volt. Lehet az volt a gond, hogy túlizgultam a történteket, de ami jó a dologban, hogy ott vagyok a legjobb nyolc között”

Balog Gábor nyilatkozata: “Úgy 130 méternél rámentem a kötélre, talán ezen múlott a döntő. Nem vagyok szomorú, hiszen jobbat úsztam, mint délelőtt, de azért bosszant a balszerencsés kilencedik hely”

Női 50 m hát döntő: 

Ez volt az a szám, melyben ha valaki már végre igazi nagy ázsiai sikereket akart látni, akkor it megkapta. Kínai arany és ezüstérem és egy japán bronz. Így nézett ki az első három sorrendje a döntő után, hiszen a kínai Csao Csing lett a világbajnok, megelőzve honfitársát Fu Jüan-huj-t és a japán Terakava Aja-t. 

Női 200 m mell középdöntő:

Ebben a számban a dán Rikke Möller Pedersen diadalmaskodott, ráadásul nem is akárhogyan, hiszen már a középfutamok során sikerült egy világrekordot úsznia! 2:19.11, ez az új világcsúcs, amivel legyúrte Rebeka Soni (mivel magyar származású, így maradhatunk a Szőnyi Rebekánál) 2:19.59-es addigi rekordját. Nos ez nem kis dolog, pláne azok után, hogy Pedersen örömében még el is sírta magát a világcsúcs láttán. Tudta ő, hogy nagyot úszott, na de ennyire?! 


Női 4×200 m gyorsváltó döntő:

A csütörtöki versenynap zárószáma volt ez, melyben az amerikaiak majd két másodpercet vertek a mögöttük ezüstérmes ausztrálokra, így pedig már a 7.aranyukat szerezték az idei vb-n, ebben a medencében. A Katie Ledecky, Shannon Vreeland, Karlee Bispo, Missy Franklin, így ismét örülhetett. A bronzérmet Franciaország szerezte meg. 

Eredmények:

Női 200 m pillangó (döntő):

1. Liu Ce-ko (kínai) 2:04.59 p
2. Mireia Belmonte García (spanyol) 2:04.78
3. Hosszú Katinka 2:05.59
4. Hosi Nacumi (japán) 2:06.09
5. Jakabos Zsuzsanna 2:06.58
6. Csiao Liu-jang (kínai) 2:06.65
7. Camille Adams (amerikai) 2:07.73
8. Judit Ignacio Sorribes (spanyol) 2:08.40 

 

Férfi 200 m  vegyes (döntő):

1. Ryan Lochte (amerikai) 1:54.98 p
2. Hagino Koszuke (japán) 1:56.29
3. Thiago Pereira (brazil) 1:56.30
4. Vang Sun (kínai) 1:56.86
5. Cseh László 1:57.70
6. Daniel Tranter (ausztrál) 1:57.88
7. Szeto Daija (japán) 1:58.45
8. Simon Sjödin (svéd) 1:59.79 

 

Férfi 200 m mell (középdöntő):

A döntő mezőnye:

1. Gyurta Dániel 2:08.50 p
2. Marco Koch (német) 2:08.61
3. Andrew Willis (brit) 2:09.11
4. Vjacseszlav Szinkevics (orosz) 2:09.47
5. Michael Jamieson (brit) 2:09.62
6. Matti Mattsson (finn) 2:09.96
7. Jamagucsi Akihiro (japán) 2:10.00
8. Tateisi Rio (japán) 2:10.01

 

Női 100 m gyors (középdöntő):

A döntő mezőnye:

1. Sarah Sjöström (svéd) 52.87 mp
2. Cate Campbell (ausztrál) 53.09
3. Ranomi Kromowidjojo (holland) 53.29
4. Femke Heemskerk (holland) 53.68
5. Missy Franklin (amerikai) 53.78
6. Britta Steffen (német) 53.85
7. Shannon Vreeland (amerikai) 53.99
8. Tang Ji (kínai) 54.09

Férfi 200 m hát (középdöntő):

A döntő mezőnye:

1. Tyler Clary (amerikai) 1:55.16 mp
2. Ryan Lochte (amerikai) 1:55.88
3. Irie Rioszuke (japán) 1:56.14
3. Radoslaw Kawecki (lengyel) 1:56.14
5. Hagino Koszuke (japán) 1:56.24
6. Hszü Csia-jü (kínai) 1:56.42
7. Craig McNally (brit) 1:56.97
8. Bernek Péter 1:57.37

 

Férfi 100 m gyors (döntő):

1. James Magnussen (ausztrál) 47.71 mp
2. James Feigen (amerikai) 47.82
3. Nathan Adrian (amerikai) 47.84
4. Cameron McEvoy (ausztrál) 47.88
5. Vlagyimir Morozov (orosz) 48.01
6. Marcelo Chierighini (brazil) 48.28
7. Fabien Gillot (francia) 48.33
8. Luca Dotto (olasz) 48.58


Női 50 m hát (döntő):

1. Csao Csing (kínai) 27.29 mp
2. Fu Jüan-huj (kínai) 27.39
3. Terakava Aja (japán) 27.53
4. Etiene Medeiros (brazil) 27.83
5. Mercedes Peris Minguet (spanyol) 27.93
6. Georgia Davies (brit) 27.96
7. Rachel Bootsma (amerikai) 28.05
8. Lauren Quigley (brit) 28.33


Női 200 m mell (középdöntő):

A döntő mezőnye:

1. Rikke Möller Pedersen (dán) 2:19.11 p – világcsúcs
2. Julija Jefimova (orosz) 2:19.85
3. Marina Garcia Urzanqui (spanyol) 2:22.88
4. Micah Lawrence (amerikai) 2:23.23
5. Kaneto Rie (japán) 2:23.28
6. Sally Foster (ausztrál) 2:24.14
7. Viktorija Szolnceva (ukrán) 2:24.19
8. Martha McCabe (kanadai) 2:24.68

Eredmények, nyilatkozatok és a képek forrása: MTI/Nso.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?