A huszadik század géniusza

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Szilárd Leó halálának ötvenedik évfordulóján

Ha meg kellene jelölni a tudósok között a legnagyobb sztárt, egyértelműen Szilárd Leóra esne a választás. Feljegyezték róla, hogy mindig ügyelt arra, nehogy azt mondja, amit elvárnak tőle, így sok esetben meghökkentette a környezetét.

Ha ki kellene választani azt a gondolkodót, aki a legnagyobb mértékben megváltoztatta a világot, a helyes válasz Szilárd Leó lenne. Először a maghasadást fedezte fel, majd ő indította el az amerikai atomprogramot, a világháború végén pedig meg próbálta akadályozni a szörnyű fegyver bevetését, az első atommáglya megszerkesztésével pedig modern korunk energetikájának a megalapozójává vált.

Ha a huszadik század legjelentősebb békeharcosát kellene megjelölni, aki nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy még egyáltalán vagyunk, ugyancsak Szilárd Leót kell megemlítenünk. Így aztán nem véletlen, hogy új hazájában, Amerikában a róla szóló egyórás dokumentumfilmnek A zseni és a bomba címet adták.

Ma már sokan tudják róla, hogy neki köszönhető a „marslakók legendájának” legismertebb változata, amely szerint az embernél sokkal fejlettebb, rendkívül intelligens lények csak azzal bukhatnak le, hogy pocsék az angol kiejtésük és magyaroknak mondják magukat. De ki is volt valójában ez a kivételes személyiség, aki, ha napjainkban élne, rendszeresen újságok címlapján, tévécsatornák legnézettebb műsoraiban szerepelne?

Budapesten született 1898. február 11-én. Abban a városban és abban a korban, amelyet világhírű honfitársa, a hangnál sebesebb repülőgép megszerkesztője, Kármán Tódor úgy ír le, hogy ekkor és itt volt a világon a legjobb élni. Aztán kiderült: csak két évtizedig.

A Kármán Mór – Tódor édesapja – által alapított Mintagimnáziumban érettségizett, majd a Műegyetem hallgatója lett. Csakhogy forradalmi lendületében bekapcsolódott az 1919. évi diákmozgalmakba, amikor forróvá vált talpa alatt a talaj, jobbnak látta Bécsbe távozni. Minden bizonnyal ekkor alakult ki benne az a páratlan politikai szimat, amely minden nehézségen túlsegítette, sőt képessé tette évtizedekre előre megjósolni az eseményeket. Ezt követően Berlinben találjuk, ahol a Műegyetem hallgatója lesz. Viszont hamarosan a kor legjelentősebb tudósai: Max von Laue, Albert Einstein és Erwin Schrödinger – valamennyien előbb-utóbb Nobel díjasok lettek – hatása alá került. Ezért átlépett a berlini tudományegyetemre. Legfőbb példaképe Laue volt, akinek megmutatta néhány munkáját. Ő Albert Einsteinhez, a Vilmos Császár Kutatóintézet vezetőjéhez irányította. Kettejük között komoly tudományos együttműködés, majd szoros barátság alakult ki. Több szabadalomlevelet is szereztek, közöttük volt részecskegyorsító, elektronmikroszkóp, de a legismertebb a hűtőszekrény. Egy újsághír indította be a fantáziájukat, amely arról szólt, hogy egy család amiatt lelte halálát, mivel hűtőgépük szelepe meghibásodása folytán kéndioxid mérgezést kaptak. Elhatározták, hogy mozgó alkatrészek nélküli berendezést szerkesztenek, amelyben elektromágnesek mozgatják a folyékony fém hűtőfolyadékot. Találmányuknak volt egy szépséghibája: szobahőmérsékleten egyedül a higany folyékony, amelyről köztudott, hogy rendkívül mérgező. Napjainkra épp emiatt tiltották be a hagyományos lázmérők gyártását. Az 1931-ben kiadott szabadalomlevél viszont nagyon is hasznosnak bizonyult: bár a háztartásokban nem terjedt el, viszont a későbbi évtizedek atomreaktorainak hűtésében nagy szerep jutott neki, tekintve, hogy a radioaktív környezetben nem hibásodik meg.

Hamarosan viharfelhők gyülekeztek Európa egén: 1933 elején Hitler átvette a hatalmat Németországban. Szilárd ezúttal is tanúbizonyságát adta páratlan szimatának, amit így ír le: „Bepakoltam két bőröndömet, hogy bármelyik pillanatban elhagyhassam az országot.”

Ettől kezdve egész életén keresztül az ágya alatt tartotta két bőröndjét, csak élete alkonyán bérelt lakást, szállodákban lakott, hogy bármikor odébbállhasson.

A Reichstag felgyújtása másnapján elérkezettnek látta az időt az újabb cselekvésre: felszállt a Bécsi expresszre. Alig voltak rajta kívül a szerelvényen. A következő napon kitört a pánik, már fel sem lehetett férni erre a vonatra. Életének erre a fontos döntésére a későbbiek folyamán ekképp emlékszik vissza: „Az embernek nem kell sokkal okosabbnak lennie a többinél, ha boldogulni akar az életben, az is elég, ha csak egy nappal megelőzi őket”.  

Azonban úgy érzi, az egykori császárváros már nem a régi, a közhangulat itt is radikálissá válik, ezért néhány hónap elteltével Angliába távozik, ahol a St. Bartholomew kórházban helyezkedik el. Itt kerül kapcsolatba Alan Chalmers vegyésszel, akivel közösen kidolgozza a kettejükről elnevezett folyamatot a gyógyászatban használatos radioaktív izotópok neutron besugárzással történő előállítására és elkülönítésére. Ez a tevékenység döntő jelentőségűvé válik életében. Ugyanis 1934-ben Ernest Rutherford, a kísérleti fizika legnagyobb élő alakja, az első radioaktív bomlás felfedezője és elem átalakítás megvalósítója egyetemistáknak előadást tart a maghasadásról. Egy hallgatói kérdésre, hogy szerinte lehetne-e energiatermelésre felhasználni ezt a folyamatot, a világhírű, Nobel díjas professzor azt válaszolja, hogy ebben csak a holdkórosok hisznek.

Szilárd Leó a Times-ban olvasta az előadásról szóló tudósítást. Azonnal elhatározza, hogy meggyőzi a nagyhírű fizikust a tévedéséről. Meg is látogatja a laboratóriumában, de még be sem tudja fejezni a mondandóját, máris kipenderítik az irodából. Ettől viszont beindul az agya: már tudja, hogy a neutronok fontos szerepet játszanak az elem átalakításban. Ezen a ponton ismét a legendák világába kerülünk: állítólag a Southampton Road egyik kereszteződésében a piros lámpánál várakozva hasított bele a felismerés, hogyan jöhetne létre az általa elképzelt folyamat. Ismerősei kétkedve fogadták ezt az állítását: legföljebb zöld lápmánál történhetett mindez. Szilárd ugyanis híres volt arról, hogy épp a forgalmi lámpa pirosra váltásánál indult meg a zebrán, nem kis riadalmat okozva a fegyelmezett angol közlekedők körében. Ami viszont tény, hogy hamarosan megfogalmazta szabadalmi kérelmét, amely a későbbi maghasadás minden fontos elemét tartalmazta: neutron besugárzással váltható ki a folyamat, kritikusnál nagyobb tömeg szükségelteti4k hozzá és ekkor láncreakció jön létre. Ki is adták rá a szabadalomlevelet, csakhogy Szilárd annyira megrettent a lehetséges következményektől, elsősorban attól, hogy Hitler kezébe kerülhet egy ilyen fegyver, hogy a hadügyminisztériumtól kérte a titkosítását. Mondani sem kell, hogy kinevették. Végül is megtalálta a kiskaput: az Admiralitás is külön minisztériumot alkotott, ők hajlandók voltak eleget tenni kérésének. Ennek megfelelően csak 1949-ben – amikor már a szovjeteknek is volt atombombájuk – engedélyezte nyilvánosságra hozatalát.

Nyilvánosan kijelentette, hogy egy évvel azt megelőzően, amikor „ez az őrült” (Hitler) kirobbantja a háborút, ő Amerikába távozik. Erre 1938 elején került sor. Csak pár hónapot tévedett: a következő év szeptemberében Európa lángokban állt.

A Naturwissenschaft 1939. januári száma leközölt egy cikket, amely arról szólt, hogy az urán 235-ős izotópja neutronbefogás után nagymennyiségű energia kisugárzása közben bomlik. Szilárd döbbenten kénytelen felismerni: megtalálták! Mégpedig Németországban! Ha ez Hitler kezébe kerül, vége a világnak. 

Lázas cselekvésbe kezd: a kor legnagyobb fizikusaként ismert régi baráthoz, Albert Einsteinhez fordul.  A Szilárd által németül megfogalmazott levelet – amelyből összesen négy változat készült – Wigner Jenő fordítja angolra és Albert Einstein írja alá. A Franklin Delano Rooseveltnek címzett, 1939. augusztus 2-án postázott levél, amely arra szólítja fel az elnököt, hogy Hitlert meg kell előzni az atombomba előállításában, indítja be végül a Manhattan tervként elhíresült atomprogramot.

A munkában Enrico Fermi oldalán vett részt, együtt készítették el a világ első atom máglyáját, amelyet a chicagói egyetem sportpályájának alagsorában indítottak be 1942. december 2-án. A működőképességhez elengedhetetlenül fontos volt Szilárd Leó eljárása, amellyel nagy tisztaságú grafitot tudtak előállítani a láncreakció szabályozására. A máglya átadásának ünnepségén Wigner Jenő is részt vett, aki részletes beszámolót adott róla és ez alapján tervezte meg a világ első ipari erőművét Hanfordban.

Az amerikai kormány elismerte elsőségüket, a szabadalomért egy dollár szimbolikus összeget kínált fel, amit Szilárd azzal utasított vissza, hogy ekkora vagyonnal nem tud mit kezdeni. Tízévi huzavonát követően, amikor már üzembe állították az első atomerőműveket és mindenki számára világos volt, hogy sok százmilliárd dolláros üzlet indult be ezzel, végül is kifizettek tízezer(!) dollárt Szilárdnak. 

Az már kevésbé ismert, hogy született egy második Einstein levél is: amikor Párizs felszabadítása után Szilárd Leó megtudja, hogy Frédéric Joliot Curie Nobel díjas kutató értesítette a szövetségeseket, hogy a náciknak nincs és a háború végéig nem is lesz atombombájuk, azonnal a program leállítását javasolja. Csakhogy közben Roosevelt meghal, utódját, Harry Trumant meg nem érdeklik az aggályok. Hogy milyen viszonyok uralkodtak, pontosan mutatja, hogy az első kísérleti robbantás után a program katonai vezetője, Groves tábornok azt mondja, hogy egy új csillagot látott – mármint a paroliján -, vele szemben Szilárd azt feleli, hogy a világvégét. Egyébként az ambiciózus katona elérte, amire vágyott: valóban előléptették. Szerencsére Szilárd látomása nem valósult meg, bár ehhez nagyon is hozzátette a magáét. 

A háború után – épp a fegyverkezési versennyel szembeni tiltakozásként – hátat fordított a fizikának, biológiával kezdett foglalkozni. Ezen a téren is maradandót alkotott: kidolgozta negatív visszacsatolású enzimműködés szabályozását és az öregedés folyamatának az elméletét. Közben hatvanhárom éves korában hólyagrákot állapítottak meg nála. A kezeléseket radiológus felesége írta elő. Persze ezúttal sem kell Szilárdban csalódnunk: az adag többszörösét rendeli meg magának, a megszeppent kezelőszemélyzet nem mer ellentmondani a legendás tudósnak. Ezúttal is igaza volt: a halál után a boncolás kideríti, hogy szívroham végzett vele, a rákot tökéletesen kikezelték.

Betegsége idején tudományos fantasztikus novellát ír, Delfinek hangja címen. Hátborzongató, hogy milyen pontosan megjósolta a jövőt. A nyolcvanas évekre teszi, hogy az atomfegyvereket már nem silókban fogják elhelyezni, hanem vonatszerelvényeken mozgatják, hogy ne lehessen őket bemérni (Pershing II).  A nagy hatósugarú rakétákat fokozatosan felváltják a középtávúak (SALT II egyezmény). A legveszélyesebb atomfegyvereket tengeralattjárókra telepítik, az amerikai kormány kénytelen elismerni a Kínai Népköztársaságot, amely így elfoglalhatja helyét a biztonsági tanácsban ( 1978-ban megtörtént), 1986-ban pedig komoly fordulatot vesznek a leszerelési tárgyalások (nem sokkal később indul be a Reagan-Gorbacsov párbeszéd).

Az alapötlet abból indul ki, hogy Bécsben közös szovjet-amerikai intézetet hoznak létre a delfinek kutatására. Kiderül, hogy ez a játékos emlős sokkal fejlettebb az embernél, ezért a leszerelés kérdései mellett megoldják az emberiség élelmezését algák szaporításával, a műtrágyagyártást feleslegessé teszik nitrogént megkötő egysejtűekkel, és egy sor olyan felismerésük van, ami miatt egymást követően ötször egy-egy delfin kapja az orvosi-fiziológiai Nobel díjat. A történet csattanója, hogy amikor egy járvány kipusztítja a bécsi delfineket, a kétségbeesett emberiséggel a „gondozók” kénytelenek közölni, hogy az állatok egész idő alatt csak játszottak, mindent ők találtak ki. Viszont Szilárd megalapítja az Élhető Világért mozgalmat, díja egy ókori római érme, amelyen egy delfin fuldokló fiút emel ki a tenger hullámai közül.

Az elsők között volt, aki mélyen beavatkozott a politikába: már az ötvenes évek végén felvette a kapcsolatot Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkárral, hogy a fenyegető háború elkerülhető legyen. A berlini válság idején – amikor a várost egy nap alatt vasfüggönnyel választották ketté – meglátogatta a szovjet pártvezért, aki nagyon szerette a borotvákat, ezért egy csinos kis készlettel ajándékozta meg. Persze nem maradhatott el a kommentárja: „Van egy kis probléma: a tartalékpengék. Megígérhetem, hogy amíg nem lesz háború, ellátjuk önt velük”. Hruscsov vette a lapot: „Ha még egy háború lesz, soha többé nem fogok borotválkozni”. A béke megőrzése érdekében javaslatot tett egy közvetlen, a Fehér Házat és a Kremlt összekötő telexvonal létesítésére, amely forró drót néven a kubai rakétaválság megoldása után meg is valósult.

Bár megrögzött agglegény volt, 1951-ben mégis megházasodott: egy régebbi szerelmét Gertrúd Weisst vette feleségül. Nagyon boldogok voltak, miután feltalálta az ideális frigy receptjét: Gertrúd Denverben adott elő az orvosi egyetemen. Ő Chicagóban dolgozott, miközben egy New Yorki szállodában lakott. Közös lakásuk – az utolsó néhány évet leszámítva – nem volt.

A múlt század ötvenes éveinek a végén részt vett a San Diego melletti La Jollában annak a biológiai intézetnek a megalapításában, és munkájában, amely e tudomány társadalomra gyakorolt hatását vizsgálja. Itt érte álmában a halál fél évszázaddal ezelőtt, a mai napon, 1964. május 30-án.

Haló poraiban is hű maradt önmagához: egyharmaduk Budapesten, a Kerepesi temetőben található, hogy tisztelői leróhassák kegyeletüket. Egyharmadukat választott hazájában helyezték örök nyugalomra. A maradékot pedig végakarata szerint léghajóról szórták szét a levegőben.

Tevékenységét egy interjúban így összegezte: „Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam, s a fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem”.

Ami pedig a pályatársakat illeti, arról a legpontosabban Wigner Jenő fizikai Nobel díjas vall: „Hosszú életem folyamán, amit tudósok között töltöttem el, senkivel se találkoztam, akiben több lett volna a képzelőerő és eredetiség, akinek a gondolkodása és véleménye olyan önálló lett volna, mint Szilárd Leóé. Amikor ezt mondom, kérem, gondoljanak arra, hogy Albert Einsteint is jól ismertem”. Szó se róla: nem unatkozott, világunkat a felismerhetetlenségig megváltoztatta. Az utókor is méltón ápolja az emlékét: az amerikai fizikusok társasága díjat nevezett el róla, a Holdon kráter őrzi a nevét, a 38442 számú kisbolygó a Szilárd nevet viseli.                                                                                                                       

                                                                                                       Ozogány Ernő           

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?


Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client0/web5/tmp) in Unknown on line 0