Februári látogatás – 0. nap: Kiutazás

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 Második gyergyói utamat rosszabbul bírta a szervezetem, mint az elsőt, és kevesebb alkalmam nyílt a helyiekkel való kötetlen beszélgetésre, ám így is szép emlékekkel tértem haza. Ez alkalommal nem bontom le napokra az eseményeket, mert ezúttal csak két és fél napot töltöttem ezen a csodálatos helyen. Kezdjük az elejéről!
 Mindenképpen el kell mesélnem a kiutazás katasztrofális, ám kalandos körülményeit. Eleve akadályokba ütköztem (na jó, volt amit magamnak csináltam), meg hát ugye, tél lévén, havazott is. Kicsiny országunkban azonban már ez is elég a közlekedés lebénulásához. Az egész azzal kezdődött, hogy pénteken (február 3.) ismét GYERKI Klub volt az irodában a Budapesten élő gyergyóiaknak, ami igen jól sikerült (erről majd külön cikkben írok). Hazatérve vettem észre, hogy az irodában felejtettem a mappámat, amiben benne volt a kinyomtatott beszállókártyám és nem kis összegű román valuta. Gyorsan felhívtam Lórit (Pál Lóránt – ebben a hónapban is ő jött hozzánk dolgozni Gyergyóból), aki megígérte hogy másnap elhozza nekem. Vonattal szándékoztam kimenni a reptérre, ahonnan 12:20-kor indult a gépem (vizer;) ) Marosvásárhelyre. Megbeszéltük, hogy a nyugatiban találkozunk – Lóri egyébként is ott lett volna kísérőként, mert két gyergyói lánynak (akik a pénteki klubon is ott voltak, pár napra jöttek Budapestre állampolgársági papírokat intézni) segített eligazodni. Más miatt is össze kellett futnunk, ugyanis csak reggel jöttem rá, hogy a kontaktlencsefolyadékot nem vihetem fel a gépre. Kitaláltam hogy odaadom Lórinak, aki elvileg aznap találkozott volna a főnökeimmel, akik vasárnap jöttek utánam Gyergyóba autóval. Terv szerint a 10:28-as gyorssal utaztam volna Ferihegyre. Ha ébredés után lett volna némi önfegyelmem (öhm… önfegyelmünk), akkor el is értem volna, igaz csak néhány perccel késtem le. Sebaj, 10 perc múlva indul a következő, ha azt elérem, még akkor is teljesen jó vagyok, a többiek a reptéren vártak. Szerettem volna megtudni, hogy melyik vágányról indul, de ó, milyen naiv voltam, hogy azt gondoltam, ez ilyen egyszerű lesz. A vágányszám helyén csak egy gondolatjelecske volt, vonatok sehol – egyetlen szerelvény állt bent, ami valahova egészen máshova ment. Odamentem az információs pulthoz, hátha megtudok valamit. Igen, magyar állampolgár létemre felvetődött bennem, hogy van értelme. Az ablak mögött egy nyolcvanéves, szódásszifon szemüveges, belassult, beszélni alig tudó bácsi volt, aki olyan arckifejezéssel hallgatta végig kérdésemet (indul-e a 10:38-as reptéri vonat és melyik vágányról?), mintha szuahéli nyelven beszéltem volna hozzá. Ez fordítva is megismétlődött, miközben válaszolt, mert csak az orra alá motyogott valamit, de a lényeg az volt: igen, indul, de még nem lehet tudni, melyik vágányról. Köszi, ezt eddig is tudtam. Megvettem a jegyet, s visszamentem a kijelzőhöz. Ekkor már ki volt írva, hogy késik a vonat 20 percet…

 Elkezdtem aggódni, rossz előérzetem volt. Odajött hozzám egy magántaxis és kedvesen felajánlotta, hogy 7-8 ezer forintért elvisz a reptérre (anyád!!!). Kezdett fogyni a türelmem. Kisebb tömeg állt a kijelző előtti téren, s öt másodpercenként felfelé meredve, topogva bámulták az infókat, miközben idegesen szívták a cigiket. Csatlakoztam hozzájuk, így megláttam egy újabb potenciális járatot: 11:03, zónázó vonat, Ferihegy… Gondoltam egyet: ha a 10:38-as vonat késik 20 percet, akkor 10:58-kor indul, de az személyvonat, így talán érdemesebb lenne a zónázót választanom, de nem nagyon volt fogalmam arról, hogy mi az. Visszamentem az információs pulthoz és megkérdeztem a bácsikát, érdemesebb lenne-e a 11:03-assal kimennem. Valamit visszagagyogott, hogy igen menjek azzal mert az 20 perc vagy ilyesmi, de még véletlenül sem szólt ám, hogy jobban tenném ha most azonnal hívnék egy taxit, mert hogy itt nem lesz semmiféle vonatindulás az fix. Oké, visszamegyek a bejárathoz. Elhatároztam, hogy ha még 10:55-kor sem írják ki, hogy honnan indul a 20 percet késő vonat, átmegyek a 17-es vágányhoz a 11:03-as vonathoz. Nem írták ki. Semmit sem írtak ki, ellenben bemondták hogy nemsokára indul a zónázó vonat. Ekkor már az sem érdekelt, hogy érvényes-e a már megvett, személyvonatra szóló jegyem a zónázóra – ha ezek után bárki elkezdett volna cseszegetni emiatt, leütöttem volna a csomagommal. Átbattyogtam a 17-es vágányhoz, ahol szintén kisebb tömeg állt az üres vágányok előtt, s bámultak a semmibe, hátha a nagy hóesésben felbukkan valahol egy vonat, ami talán az általuk kívánt vágányra fog beállni. „Zónázó vonat indul (…) 11 óra 3 perckor, a 17. vágányról. Kérjük, szálljanak fel a vonatra!” – így a hangosbemondó. Az emberek kínjukban nevettek. Könyörgöm, mire szálljak fel? Egy pillanatra elöntött a düh, hogy még ezt a két vonatot sem tudják koordinálni. Hihetetlen, hogy elkezd esni a hó, s egy óra múlva már nem lehet közlekedni a fővárosban.
– Szia, te is a reptérre mész? – szakította meg zsörtölődésemet egy srác (de csak hogy utána együtt folytassuk). Kiderült, hogy ugyanazzal a géppel mennénk, de ő Csíkszeredáig folytatja útját. Megbeszéltük, hogy hív egy olcsóbb taxit és megfelezzük a költségeket. Ekkor már nagyon szorított minket az idő, elméletileg 11:50-kor volt kapuzárás. A taxis 11:20-ra ígérte hogy megérkezik a nyugatiba (!), és hogy 20 perc alatt kiér a reptérre. Íííí, necces. Nem baj, megpróbáljuk. Kiálltunk a bejárat elé, elbeszélgettünk. Antonio (így hívták) mesélt egy anekdotát azzal kapcsolatban, hogy itt Magyarországon mekkora cirkusz, hisztéria és közlekedési káosz van egy kis hó miatt, nem úgy mint Székelyföldön. Egy vicces interjút olvasott, amely egy magyar újságíró és egy székely (ha jól emlékszem) polgármester között zajlott. A magyar afelől érdeklődött, hogy ott Romániában hogyan készülnek fel a télre. „Hát, semmi különös” – válaszolta a székely – „tél van, hó van, hideg van.” „Na jó, de mégis, hát nagy hó és -30°C lesz! Milyen intézkedések várhatóak?” – erőlködött az újságíró. „Hát, a kutyát éccakára béengedjük a házba…” :)
 Elmúlt fél 12, és a taxi még sehol. Antonio telefonon érdeklődött a helyzetről. „Egy perc és itt van, csak akit először küldtek az „elakadt” valahol a hó miatt” – továbbította nekem az infót. Ehh…
 Valóban megérkezett a taxi, de mondanom sem kell, nem tudtunk valami gyorsan haladni. Közben rendszeres telefonos kapcsolatban voltam a reptéren izguló Lórival (a két gyergyói lány persze már rég becsekkolt). 11:45-kor aztán felhívott, s közölte velem a kegyetlen információt: bezárták a kaput. Fasza. De megpróbál szólni a személyzetnek, hogy úton vagyunk és legyenek már kedvesek beengedni minket az időjárásra való tekintettel. Végre megérkeztünk, berohantunk, Lóri ott állt, tartotta a kezében a mappámat, rajta előkészítve a beszállókártya :) Kirántottam a kezéből, belenyomtam a lencselötyimet, elhadartam egy köszit és húztam is az első akadályhoz. A fiatal mosolygó hölgy átvette a beszállómat és a személyimet, majd kellemes utat kívánt. Jesz!
 Lecibáltam magamról a sok szart, laptop ki, gyűrű, öv cipő le, nem csipogtam be, szuper, minden ruha vissza, túl vagyunk rajta, beállás a sorba. Megtaláltam a gyergyói lányokat is, s lassan elindult a sor a buszhoz. Volt előttem egy csaj akinek kb. feleakkora csomagja volt mint nekem, és lecsapolták 40 euróval, izgultam is rendesen, de Antonio ellátott néhány tanáccsal annak érdekében, hogy minél gyorsabban és feltűnésmentesebben kijuthassak a forgóajtón. Sikerült, s ahogy felszállt utánam a buszra, vigyorogva monda, hogy eléggé utánam (vagy inkább a csomagom után) néztek, de túl fürge voltam, így inkább hagytak.
 A gép jégtelenítése eltartott egy ideig, több mint fél órás késéssel szálltunk fel (tudtam hogy ez lesz), én rendhagyó módon a leghátsó sorban és az ablaktól távol ültem – elég sokan utaztak most, alig akadt szabad hely. A felhők között volt egy kisebb (nekem akkor halálosnak tűnő) turbulencia, ami miatt, kissé felment a vérnyomásom, de amint vége lett elbóbiskoltam. Arra ébredtem, hogy leszálltunk… Ismét eljöttek értünk kocsival Gyergyóból. Felhívtam Dénest (ő is volt már nálunk), hogy megérkeztünk, s azt válaszolta: „Rendben, mindjárt ott vagyunk.” De azért hozzátette: „Üljetek be addig valahova” Hmm. Újabb székely találós kérdés. „Mindjárt”… Mit jelenthet ez a szó? És ha mindjárt itt vannak, minek üljünk be valahova? Nem nagyon tudtam mit kezdeni a kérdéssel, de inkább hagytam a dolgot és beültem a lányokkal a váróba – olyan álmos voltam, hogy majd’ lefolytam a székről. Nem is nagyon emlékszem erre az időszakra, csak arra, hogy megláttam Dénest, úgyhogy összeszedtük magunkat és megkezdtük 2,5 órás utunkat Gyergyóba. Ezt az utat is nagyjából végigaludtam. Emlékszem, legutóbb is ez volt: az időeltolódás, a hidegebb klíma, a hegyi levegő és a magasság miatt az első nap csak ásítoztam és egész nap csak aludtam volna.  A mostani alkalommal ezek a tünetek kitolódtak egészen a hazautazásig, megspékelve egy jó kis gyomorrontással, ám erről majd később.
 Este hét óra felé érkeztünk meg a városba – ezúttal az Astoria hotelben szálltam meg (vicces, hogy Budapesten az Astoriától 3 percre lakom), amit nem rég újítottak fel. Semmihez sem volt már energiám, csak egy kiadós vacsorához, ami után már nagyon sóvárogtam, mivel reggel 9-kor ettem utoljára. A hotel éttermében ismét szembetalálkoztam a „vega-szindrómával”: csak külön kérésre tudtam húsmentes kaját rendelni, mert ilyesmik nem szerepelnek az étlapon (egy-két levest, a köreteket és a desszertet kivéve). Gyergyói látogatásom során ez volt az utolsó alkalom, hogy éhséget éreztem, a következő napokban jó gyerek módjára ettem reggel, délben, estem de éhes soha nem voltam – nyilván ez is hozzájárult a későbbi problémákhoz. Este még elintéztem néhány telefont a következő napok teendőivel kapcsolatban, egy gyors zuhany aztán (helyi idő szerint) 11-kor eltettem magam, felkészülve a másnapi koránkelésre.
 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?