Februári látogatás – 1. nap

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

  Fél 8-kor keltem, odakint még nem volt teljesen világos. Lekászálódtam az étterembe, majd egy gyors reggeli után visszatértem a szobába, hogy felkészüljek a napi feladatokra. 10 órakor megittam egy kávét Gáll Gyulával, annak a gyergyói halláskárosult kisfiúnak az édesapjával, akiért nagyszabású gyűjtésbe kezdtek a gyergyóiak. Az egyéves Tamáska műtétre szorul, hogy képes legyen hallani, ám az eszköz, amit beültetnének neki és a műtét horribilis összegekbe kerül. Ismerjük az ehhez hasonló történeteket és a hozzájuk fűződő rémsztorikat (mindenki hallott már adománynak szánt milliók ellopásáról), éppen ezért szerettünk volna személyesen találkozni a szülőkkel, mielőtt támogatnánk őket. Munkatársaimmal ugyanis elkezdtük fontolgatni, hogy szervezetünk, a GYERKI is beszáll a gyűjtésbe. A találkozó nagyon jóra sikerült, fel is vettem diktafonra, rögzítve ezzel olyan kedves, jóindulatú és bölcs mondatokat is, amelyeket nagyon jól esett hallani. Az édesapa beszámolt küzdelmük kezdetéről, a gyűjtés szervezéséről, s a sok segítségről, amit kaptak az emberektől. Elmondta, hogy mennyire megváltozott a hozzáállása a világról, s a körülötte élőkről, miután megtapasztalta, hogy mekkora ereje van az összefogásnak, s mennyi jóindulatú ember veszi körül. Olyan helyekről nyújtottak neki kezet, ahonnan nem is számított rá. Még személyemet is ellátta olyan hasznos tanácsokkal, amelyek megfontolásával elkerülhető egy sor terhesség alatti és gyermekágyi betegség. Szinte a lelkemre kötötte, hogy (majd ha aktuális lesz) csináljam meg ezt és ezt a vizsgálatot (pl. a TORCH-ot, ami a Toxoplasma, Rubeola, Cytomegalovírus és Herpes vírus kimutatására alkalmas), nehogy úgy járjak mint ők, mert hát sosem lehet tudni, ugye.

  Szóval ez a beszélgetés elég nagy hatással volt rám, mert ez az ember olyan erős akaraterőt és elszántságot sugárzott, ami azt hiszem egy picit rám is átragadt. Rövid pihenő és munka után gyorsan megebédeltem, mert fél 2-kor akartunk indulni Dénessel a Gyilkostóhoz. Végre úgy alakult, hogy lehetőségem volt szánni erre egy szűk délutánt! Kicsit mondjuk aggódtam, mert az idő nem packázott: nem volt súlyosan hideg (-5 °C körül), viszont nagyon nagyon sűrűn esett a hó, az út pedig nem egyszerű a tóig. Több mint 1500 méter magasságba kanyargó, szűk szerpentinút a fenyőerdővel borított hegyen… háromnegyed órányi autózásra a várostól. Persze az út gyönyörű volt, nem győztem fotózni, még a Pongrácz tetőn is kiszálltunk körülnézni – annak ellenére, hogy fokozatosan csökkent a hőmérséklet, és mi ezt bizony éreztük… Felértünk a hegy (egyik) tetejére, a tó melletti pihenőhöz. Leparkoltunk, s elindultunk a Békás szoros felé. Azt hiszem, ezután a „könnyed séta” után megváltozott a hóban mászkálásról alkotott, elkényelmesedett hozzáállásom. Arra gondoltam: ha legközelebb le kell ugranom a 150 méterre eső boltba, miközben szállingózik a hó, nem bosszankodnom kellene az idő miatt, hanem hálát adni az égnek, hogy nem kell 5-6 kilométert gyalogolnom a csípős hegyi széllel szemben, -10 °C-ban, bokáig érő ropogós hóban és teljes erővel az arcba csapódó sűrű hóesésben egy szorosban. Nem tagadom, jólesett, de legközelebb majd inkább nyáron jövök :) Útközben a fizikai nehézségeket kompenzálta a hatalmas hegygerincek, és az aranyos, elhagyatott (és 95%-ban eladó) faházak látványa. Még egy kápolnát is építettek ide. Merthogy itt 160 ember él, hivatalosan: kb. 50 kilométerre a várostól, a hegy tetején, az erdő közepén a Gyilkostónál. Még saját óvodájuk is van, amelynek épülete egyben az alsó 4 általános iskolai osztálynak is otthont ad. Amikor elhaladtunk ez előtt az épület előtt, éppen a bejárata elől lapátolták a félméteres havat, amit össze-vissza fújt a szél.

  Természetesen lementünk a tóhoz is, bár sokat nem láttam belőle: a 30 centis jégen még vastagabb hóréteg állt, a vízben álló híres fatönkök tetejéből is csak itt-ott látszott ki valami. Meg kellett kérnem Dénest, hogy mutassa meg, hol kezdődik a tó, mert mindent egybefüggő, térdig érő hó borított. Kicsit mászkáltunk a „vízen”, nézelődtünk, fotóztunk, kísérőm megmutatta, a tónak melyik részén volt alig egy hete a kutyaszánhúzó verseny.

  Mondtam Dénesnek, hogy nekem legkésőbb fél 5-re vissza kell érnem a szállásra, mert este 6-kor érkeznek a főnökeim és megyünk vacsorázni (egy itteni kollegához, Kisildihez), de előtte még van egy kis dolgozni valóm. Ó, meglesz az. Fél ötkor még kürtős kalácsot rendeltünk a Gyilkostónál lévő fogadó előtt :) Na de a gyergyói kürtőst ki kellett próbálni – másodszorra is. Először decemberben, a városnapokon ettem, s már akkor is megállapítottam, hogy mennyire jó.

  Közben letelefonáltam többiekkel az érkezést-találkozást. Megbeszéltük, hogy Kisildi férje eljön értem a szálláshoz, ők ugyanis a szomszéd faluban, Gyergyóalfaluban laknak. Eredetileg 6-ra beszéltük meg a fuvart, aminek örültem is, mert negyed 6-ra értünk vissza a szálláshoz, én csupa víz voltam, és nem mellesleg eszméletlen álmos is. Most vagy a repülés utóhatásait éreztem még mindig, vagy oxigéntúladagolásom volt, nem tudom, de ezt a súlyosan rám nehezedő álmosságot egész ottlétem alatt, folyamatosan éreztem. Szóval arra gondoltam hogy átöltözöm, és a tudok, legalább egy 10 percet alszom, mert nem bírom nyitva tartani a szemeimet. Ez körülbelül így is történt. Csak rázuhantam az ágyra és aludtam 8-10 percet, majd csörgött az ébresztő, mert le kellett menni a recepcióra, ahol Robival (Kisildi férje) találkoztam. Gyergyóalfaluba hamar eljutottunk, de az utak nagyon csúsztak. Mire megérkeztünk, a főnökeim már ott voltak. Kisildi olyan drága volt, hogy külön készült számomra is ehető élelemmel: házi kecskesajtot sütött! Ennél jobb nem is történhetett volna velem, gondoltam, főleg hogy valaminek fel kellett szívnia a kötelezően elfogyasztott köszöntőpálinkát. Meg a búcsút is, amit utána ittunk.

  A nap lezárásaként még betértünk Kalamárékhoz (róluk a decemberi gyergyós blogban meséltem már), akik 4 házinyulat kértek Budapestről. Úgyhogy a főnökömék, akik autóval jöttek, 10 órán keresztül szállítottak a csomagtartóban négy ketrecet bennük négy megtermett nyúllal. Jót röhögtünk amikor elmesélték, hogy meg kellett állni a hóviharban az út szélén, hogy megitassák a nyulakat :) Vendéglátóink még marasztaltak minket, de mi szerettünk volna már lepihenni és megállni 3-4 pálinkánál. Én is siettem volna már vissza a szállásra, mert másnapra el kellet készítenem egy munkát, és még sok volt hátra. A szállásra visszaérve összeszedtem magam és befejeztem a melót, de ekkor már éjjel 1 óra volt. Holnap reggel 8 órakor reggeli a szálláson a polgármester úrral…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?