Morbus sacer, azaz „szent betegség”

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Már a Biblia is említést tesz róla. Az ókorban szent betegségnek hívták. A történelem nagyjai közül is sokan küzdöttek vele. Julius Caesar és Nagy Sándor életét is megkeserítette. De Dickens, Dosztojevszkij, Van Gogh és Alfred Nobel is nehezen viselte, ha kitört rajta a frász.

Az ő példájuk is jelzi, hogy a betegség az emberi értékeket, értelmet és az élet értékét nem befolyásolja. Nálunk, mégis nagy előítélet övezi. Pedig előfordulási aránya igen magas. A gyermekek 1%-a, a felnőtteknek pedig 1,5%-a szenved tőle. Hazánkban mintegy 150000 ezer embert érint, és mintegy félmillió ember életében egyszer vagy többször átéli. Mégsem akarunk tudomást venni róla.

Semmit nem tudunk róla, fél információkból táplálkozunk. Ha véletlenül élőben találkozunk ilyennel félelem, pánik, undor és a szánalom ül ki az arcunkra.

Az enyémre is…

Pár éve egy hipermarket pénztáránál álltunk sorban. Mögöttünk állt egy hasonló korú pár. A nő vonzotta a tekinteteket. Volt benne valami, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem. Ma sem tudom eldönteni, hogy a mű haját, a mű száját, a mű mellét, vagy az extravagáns ruháját néztem, de azt tudom, hogy mint a ventilátor forgolásztam hátra. Az egyik ilyen fordulásnál, azt láttam, hogy meredten néz rám, sosem fogom elfelejteni azt a nézést. Sápadtan fordultam vissza. Aztán hirtelen egy éles visítást hallottunk, én újra fordultam és azt láttam, hogy a mögöttem álló nő hirtelen érdekes táncba kezd. Ez volt az a pont, amikor azt hittem megbolondult. Mire ez végig futott az agyamon a párja már nyúlt is hóna alá, és a nővel együtt –alatta zuhant a földre, és közben kiabált, hogy hívjanak mentőt.

A mellettünk lévő sorokban az emberek mind pánikoltak, ahogy én is. Látszott a szemükben a félelem, a szánalom, és az, hogy fogalmuk sincs, mi történik, de hogy valami nagy baj, az biztos. 

Sokkolva mentünk hazáig. Ezerszer álmodtam ezzel a jelenettel, milliószor megfogalmazódott bennem, hogy bármilyen betegséget, csak ezt ne…

Természetesen engem is utolért a végzet. Igaz, én segítettem neki. A sok éjszakázás, buli, a nem alvás, az alkohol és a stressz meghozta gyümölcsét. Rajtam is kitört a frász. Érdekes érzés volt. Elvesztettem az eszméletemet, és amikor magamhoz tértem nekem nagyon jó volt. Megszűnt bennem az összes addigi stressz, elmúlt minden rossz érzés, és boldogság töltött el. Olyan volt az egész, mintha szoftvert cseréltek volna a fejemben. Nekem akkor nagyon jó volt. Persze csak nekem. Mindenki más hulla fehéren állt az ágyam mellett. Én nem értettem, mit bőgnek, mikor én még életemben nem voltam ilyen jól. Akkor még fel sem fogtam hol vagyok. Aztán jött egy kék ruhás, copfos lány és elkezdte magyarázni :  

Ez egy tónusos-clonusos roham ami végigterjed az egész testen. Melynek során elvesztette az  eszméletét. Az összes izom megfeszült, az alsó és felső végtagok teljesen nyújtott állapotban rögzültek. A hirtelen izom-összehúzódás a tüdőkből a levegőt hirtelen kipréseli, ami furcsa kiáltás idézte elő. Másodpercekkel később az összes izom rángásokba kezdett. A rángógörcsök rövid ideig tartanak, majd a test ellazul. További percek elteltével lassan visszanyerte az  eszméletét, de tudata még hosszú ideig ködös, homályos lehet, vagy elalszik. A köztudatban ez a legismertebb epilepszia fajta.

Ennél a mondatnál sokkot kaptam. Ahogy eszméltem az első dolog,  ami eszembe jutott az volt, hogy hogyan fogok ettől megszabadulni. Hamar lelohasztottak, hogy sehogy…ezzel együtt kell élni. Mert lehet együtt élni vele.

A betegség gyógyszeres kezeléssel és a játékszabályok betartásával tünetmentessé tehető. Az esetek nagy többségében. Mert vannak olyan esetek, amikor a rohamok olyan gyakorivá válnak, hogy már a legjobb, legmodernebb gyógyszerek sem segítenek. Ezek az emberek sokszor esnek össze utcán, köztereken. Az emberek nagyon közönyösek. Senki nem foglalkozik a másikkal. Képesek elmenni egy földön fekvő ember mellett, pedig nem feltétlenül részeg minden ember, aki az utcán fekszik. Semmit nem vesztünk azzal, ha odamegyünk és megbizonyosodunk arról, hogy aki elterül előttünk, az alkoholmámorban úszik, vagy épp egy roham rántotta a földre. Ha előttünk kap valaki rohamot, ügyeljünk arra, hogy a környezetében lévő összes dolgot, amiben megütheti magát, távolítsuk el, és soha ne nyúljunk a merev testhez. Minden betegnek, aki gondozás alatt áll, van a személyi igazolványában, vagy a tárcájában egy papír, amin rajt van a kezelőorvosának és a gyógyszernek a neve, amit szed! Minden rohamhoz, minden esetben ki kell hívni a mentőt, mert soha nem tudhatjuk, hogy sérült e valamelyik testrész.

Fontos, hogy ne ijedjünk meg,ne undorodjunk és ne pánikoljunk, hiszen az epilepsziában szenvedő betegek is pont ugyanolyanok, mint a többiek. Az ókorban az epilepsziás betegséget istenek ajándékának tekintették, az érintetteket nagyfokú tisztelet övezte. Csak a modern kor embere néz rájuk /ránk megvetéssel…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?