Főoldal » Széll Kálmán a szomszédom

Széll Kálmán a szomszédom

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Volt ő szarvasmarha tenyésztő földbirtokos és pénzügyminiszter is. Érdemeiként emlegetik, hogy rendet teremtett az államháztartásban. Az állami bevételeket addig nem sejtett magasságra emelte. Adóemelései megoldották a magyar költségvetésnek az 1870-es évek közepére fellépő válságát.

A költségvetést stabilizáló jövedelemadó-emeléseiért keményen meg kellett küzdenie saját miniszterelnökével, Tisza Kálmánnal is (aki olyan látszatintézkedéseket támogatott, mint a fegyveradó, fényűzési adó, biliárdadó és a vadászati adó) Neveztek el róla utcát, teret, mára már egy terv is a nevét viseli. De csak nagyon kevesen tudják ki is volt ő valójában. Én sem tudtam róla sokat. Habár a nevével születésem óta szinte nap, mint nap találkoztam. De ha az ember hét kastély árnyékában nő fel, olyan helyen, ahol minden második ember szegről-végről rokona valamelyik grófnak, fel sem tűnik, hogy ez a „Széll” az a „Széll”. Pedig az.

 Nyényjénél van egy icipici kép a falon. A házukkal szemben lévő kastélyt ábrázolja teljes pompájában. Tátott szájjal álltam mindig a festmény előtt. Gyönyörű kék kastélyt ábrázolt, kicsi tornyocskákkal, hatalmas kerttel. Ábrándos szemekkel néztem mindig az épületet. Elképzeltem milyen lehetett amikor ott még volt élet. Amikor hintó állt meg az ajtóban. “Nagyurak” jöttek-mentek. Amikor grófkisasszonyok viháncolva kergetőztek egymással a hatalmas udvaron, és huncut tekintetükkel csábították a fiatal Széll Kálmánt. Elképzeltem milyen is lehetett, amikor a gróf udvarolt. Szédített, lódított . Fantáziám a kis képből táplálkozott. Azt mondanom sem kell, hogy a kastély már régóta nem kék, nem gyönyörű és még kertje sincs. De mégis van benne valami. Valami, amivel több, amitől szebb, mint a másik hat. Falai erőt, magabiztosságot sugároznak még így, romosan is. Árad belőle valami földöntúli.

Tegnap a temetőben kószáltam. Az országútiban. Mert az én faluban nem csak kastélyból van sok, de temetőből is. Gyerekkorom óta tudom, hogy a sírkert legvégén lévő 3 „tornyú” kriptában nyugszik Széll Kálmán. Soha nem mentem el a sírig. Most megtettem. Kíváncsi voltam, hogy most, hogy már tervet is elneveztek róla, nem csak utcát és teret, eszébe jut e valakinek, hogy legalább egy gyertyát gyújtson…. pont az láttam, amire számítottam. Az egyetlen sír volt, amin se virág, se koszorú, de még egy szál gyertya se. De miért is vártam mást. Mikor senki nem tudja, hol nyugszik. Dobálóznak a nevével, mert marketing eszközként kiválóan használható, és ezzel vége is. Senki nem tudja ki volt valójában, milyen volt emberként, tudott e szeretni, és szeretett e egyáltalán. Vagy őt szeretette e valaki, úgy igazán őszintén. Vagy egyszerűen csak “megérte” egy pénzügyminiszter kegyeit keresni..és lehet , hogy már akkor sem érdekelt senkit, hogy milyen ember. Lehet, hogy már akkor sem tudta senki, hogy ki ő… még a Nyényje se.. pedig neki Széll Kálmán a szomszédja volt.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?