A természet szeretete szárnyakon

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

„Az élet villámaival szemben olyan légy, mint a madár, mely ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.” / Eötvös József/

 

Van, akinek szenvedély, van, akinek hivatás és van, akinek egy felejthetetlen élmény a madarászás. Volt szerencsém mind a három érzelmű emberrel megismerkedni. Jól képzettek és ami a legfontosabb feltétel nélkül szeretik és tisztelik a madarakat.

Szakmai szempontból sokrétű ez a tevékenység, kezdjük is az elejétől.Aki a madarakkal szeretne foglalkozni annak bizony korán kell kelni és árkon-bokron, vízen és völgyön keresztül kell gázolni, hogy a madárhálókat kifeszítse még az állatok érkezése előtt.

A hálók kihelyezését követően meghatározott időközönként ellenőrzéseket végeznek, a hálóba került madarakat kiszabadítják, meggyűrűzik és meghatározzák. A madarakról a faj, kor, ivar adatokon túl sok biometriai adatot (pl. szárnyhossz, szárnyformula, kondíció, testtömeg, vedlés, stb.) vesznek fel. A hálókat különböző vegetációtípusokban állítják fel, a nagyobb gyűrűző táborokban így akár 12 méteres pontossággal meg lehet határozni, honnan került bele a madár. Itt nem állnak meg az adatgyűjtéssel, vérmintát, parazitákat is gyűjtenek egy-egy fajról. Számtalan szakdolgozat összpontosít a vonuló vagy áttelelő fajokra, természetesen nem csak az egyed szám meghatározása, nyomon követése a cél, hanem egyéb például vonulás, betegségek, ivararány-változás, stb.. is szerepel a témájukban.

 [token node title-raw]
 Dryocopus martius-Fekete harkály

Eszközök:

  • Begyűjtéshez:

          Madárháló (japán típusú)

          Kis vászonzsákok a szállításhoz

          Zsák (madarak szállításához)

  • Gyűrűzéshez, adatok felvételéhez:

          Mérleg

          Vonalzó

          Madárhatározó

          Egyed jellemzése: zsír, izom, kor, nem

 

A hálok az állatokat nem sértik meg, sőt a gondos és gyakorlott kezek hamar ki is szabadítják őket fogságukból. Több év alatt megszerzett tudásra alapozva az általam megismert emberek könnyen meghatározzák a fajt és az ivart, sőt ami még jobb, hogy a séta alatt, amit a hálóknál végzünk a tájat nézve még a legtávolabb lévő madarakat is hangjuk, röpképük vagy esetleg a hátrahagyott nyomaik (fakopáncs) alapján is képesek megmondani mit látunk éppen. A befogást követően elsőként gyűrűt kap minden egyes egyed és meghatározzák a fajt, a kort és az ivart, amit a terepei naplóban rögzítenek. Ezután sorban felveszik a biometriai jellemzőit, elsőként a kondícióját becsülik meg a hasfalukon látható zsírraktár és a repüléshez szükséges mellizomzat vizsgálatával. Ehhez megfújják a begyükön és a hasoldalukon végig a tollakat, hogy alatta láthatóvá váljon mennyi zsírt halmozott fel az egyed. A kisénekeseknek, mivel vékony a bőrük, ezért ezt könnyen megfigyelhetjük. Ezenkívül az evezőtollak kopottságát és a tokos tollak arányát nézzük meg a fújás során, ezekből meg tudjuk állapítani, hogy a vedlés melyik stádiumában van adott egyed, illetve ez segíthet minket a korbecslésben is.

 

A hálózás egy módja madarászásnak, de emellett természetesen lehetséges másféleképpen is megfigyelni őket. Volt szerencsém odúkat is ellenőrizni.

Ebben az esetben az ember aktívan részt vesz a madarak fészkelésének segítésében a mesterséges odúk kihelyezésével. A kialakítás során figyelembe veszik a madarak fészkelési szokásait, így különböző méretű és bejáratú odúkat helyeznek ki megfelelő magasságokban.

Létrával közelítjük meg a madarak fészkét. Kihelyezett odúk számát és a benne lévő fiókák számát felírjuk egy terepi könyvbe. A gyűrűzhető korban lévő fiókákat meggyűrűzzük és ezt feljegyezzük az erre rendszeresített füzetbe. Mindezeket követően visszahelyezzük őket az odúba és folytatjuk a terület ellenőrzését.

[token node title-raw]

 

Egyéb módon is megfigyelhetők és tanulmányozhatók a madarak, de számomra ez a két terepi élmény a legmaradandóbb, mind az emberek mind pedig az állatok végett. Meg kell jegyezni, hogy mindazt, amiket leírtam szakképzett emberek végezték. Aki részt vesz egy hálózáson vagy egy odú ellenőrzésen és a kezében foghatja a rémült, de olykor harcias kis élőlényeket az soha nem felejti el és számára is könnyen szenvedéllyé válhat a madarászás.

[token node title-raw]

 Alcedo atthis-Jégmadár

Így biztatok mindenkit, hogy keresse az alkalmat és ha kirándulás közben betéved egy ilyen helyre használja ki és menjen bátran az ornitológusokhoz, hisz ők bármikor képesek bevonni és a szenvedélyükkel magukkal ragadni az embert.

Köszönettel tartozóm Ágh Nórának-egy leendő ornitológusnak. :)

Fotókat készítették: Ágh Nóra és Szőke Krisztina

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?