Egy vadgesztenyés halálára

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Vasas közepén – mondhatom bátran annak, mert itt a bolt – templom – kocsma, ahogy faluhelyen illik – állt egy vadgesztenyés – nem is tudom minek nevezzem. Nevén nevezve (tulajdonosa után) a Fischer – kert. De ez itt nem volt kert, nem volt park és tér sem volt.

Ez a vasasi állandóság egyik része volt , a régi Fischer – kocsma kertje, régi idők nagy tanúja a “B” utcát megfelezve álló – fekvő vadgesztenyés.

[token node title-raw]

Csodaszép volt tavaszi virágzáskor. Csodaszép a nyári rekkenésben, amikor hűs árnyat adott. Csodaszép volt ősszel amikor érlelte termését a szelíd barnaszínű gesztenyéket és rengeteg színű lombját. Még a téli szépsége is megvolt,  a hatalmas, komor, lombtalan fák uralták a szürke égboltot…

De miért a múlt idő? Mert naponta járok el mellette, és naponta eszembe jut – látva azt, ami lett (illetve nem lett) – az, miért hagytuk, hogy így legyen. Szerintem akkor csak szembesültünk vele sokan, olyanok akik esetleg szólhattak volna érte, tehettek volna valamit. Talán elérhettük volna, hogy legalább nyolcan éljék túl….

A történet még 2009 áprilisának végén kezdődött, amikor – az akkor még meglévő kert egyik sarkán sok – sok raklap téglát láttam. Csak nem? – kérdeztem. Csak de – volt a válasz….

[token node title-raw]

Valahogy azonnal – villámcsapásként – eszembe jutott erről gyerekkorom sok gesztenyeszedegetős pillanata, és szintén gyerekkorom egyik kedves regényének megható és szívszorító záróképe:
“- Építeni fognak.
– Itt?
– Igen. Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot… csinálnak pince… fundamentum…
– Mi?! – kiáltott Boka. – Ide házat építenek?
– Házat – mondta egykedvűen a tót -, nagy, háromemeletes házat… akié a grund, az csináltatja házat.”

Az csináltatja a házat… Az vágatja ki a fákat, a teljes virágzásban? Mert itt ez történt akkor, azon a május elsejei “hosszú” hétvégén.

[token node title-raw]

Akkor – 2009. június elején írtam egy blogomba ezeket:

Egyszer volt – volt és most nincs. Bevégeztetett….

Egy település zöld szíve, ami nem volt park és nem volt játszótér, és nem volt semmi tulajdonképpen, csak ott volt. És nem az örökkévalóság óta állt ott, csak azóta – mióta én (és még pár száz vasasi) az eszemet tudom.
[token node title-raw]
Nem fog állni már az örökkévalóságnak. Bevégeztetett…. Nem ajánlotta fel a tulajdonosa a helyieknek, hogy ugyan már itt ez a huszonakárhány szép gesztenyével övezett parkocska és milyen jól mutatna a falu közepén egy játszótér, pár szép hintával, paddal – neadjisten pingpong asztallal…. Esetleg egy – egy kismama és kisgyerekes anyuka az árnyas fák alá be tudott volna ülni, vagy idősek esetleg sakkozni. Úgy mint más ilyen falvakvan, városokban, ahol erre lenne igény. Itt nálunk az sincs, semmi nincs. Közömbösség az van – nagyon nagy közömbösség és befelé – illetve elfordulás.

Egyáltalán, hogyan kerülhetett erre sor? Miért hagytuk, hogy így legyen? Mindegy – most már késő, túl késő…. És most már csak abban bízom, bízhatunk, hogy a ház vagy akármi, ami ideépül szép lesz és mondjuk jobban beleillik a körötte lévő 150 éves bányatelepi hangulatba úgy, vagy jobban mint az a gesztenyés ami egyszer volt, és most nincs. Mert az nagyon beleillet ide……

___________________________

Aztán sokáig nem történt semmi. Az esztelen módon “kitermelt” gesztenyés sokáig ott hevert. Apránként elhordták. Néha jött pár ember, vagdosta a megmaradt ágfákat, majd valaki elvitte azokat is, és jött egy bagger is – tuskózni…  A telken körben csak a kiforgatott tuskók – gyökerek maradtak, aminek jó része a mai napig itt csúfoskodik – így ebben a formában.

[token node title-raw]

Majd valami építkezés – felvonulási terület formát kialakítottak 2009. őszére.

[token node title-raw]

Az építkezés pedig elkezdődött itt a régi vadgesztenyés helyén. Igaz, hogy ehhez már igazából semmi közöm, ez egy szigorú értelemben vett magántulajdon kialakítása…. Memento mori – mondom inkább….

Pár kép 2010. -ből, a gyönyörű vadgesztenyék helyére ezek kerültek:

Én azért azt gondolom, a régi Fischerkertes – vadgesztenyés állapotjában szebb volt:

…mindenikért egy -egy gyertya égjen!

Az azóta eltelt időben többekkel beszéltem erről, hogy mit is tudtunk volna tenni mi ott, és akkor? Tulajdonképpen nem sokat. Ez egy magántulajdon volt, és a tulajdonosa eladta. Valószinűleg építési telekként volt nyilvántartva, ha az építésügyi szakhatóság engedélyt adott az építkezésre.  Talán, ha nem Pécs városhoz tartoznánk közigazgatásilag, talán ha önálló település, falu lennénk, akkor megmenthető lett volna. Talán…

A témához pedig kaptam egy verset egy kedves barátomtól – íme:

“Aznap a madarak késő estig zokogtak,
a stiglic jajgatott, rémülten verte szárnyát,
s harkálylelke sokáig kísértett még a lombnak,
amikor a fákat kivágták.

Hány évtizedbe telt, míg ilyen nagyra nőttek;
míg fölénk boltozódott terebély lombjuk áldón!
S pár óra lám elég volt, hogy elpusztítsa őket:
kivágták valamennyit egyetlen délutánon.

Tüzelhet már a nap, nem véd meg tőle árnyék.
Lomb többé nem fedez, csak a hiány fáj még.
De néha valami zsongást hallani éjjel:
a holt fasor beszél egy álombéli széllel.

Mint koporsón a rög, úgy csattogtak a fejszék.
Döbbenten néztem a gesztenyefák pusztulását.
Félig-meddig az én életemet temették,
amikor a fasort kivágták.”

(Rónay: Amikor a fákat kivágták)

___________________________________

Kiegészítés: egy mai fotó (2010-02-07), hogy behavazva sem szebb….

[token node title-raw]

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?