Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A leánykökörcsin (Pulsatilla grandis Wender.) a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, erősen szőrös-gyapjas évelő, fogyatkozóban lévő faj (SimonSeregélyes, 2000). Tőlevelei fiatalon szőrösek, később megkopaszodnak, szárnyasan szeldeltek. Virágzáskor 3-25 cm, terméséréskor viszont 25-45cm magasra nő, sőt néha eléri a 60 cm-t is. A levélszeletek 2-12 mm szélesek, szálas lándzsásak, hegyesek. Tőlevei a virítás közepétől kezdenek fejlődni. Márciustól áprilisig virágzik, virága felálló, tágra nyíló, 5,5-8,5 cm átmérőjű, harang alakú, sötét- vagy halványkék, illetve kékes-ibolya színű. Termése termetes aszmagcsoport, tollas bóbitákkal. Megállapítható, hogy a populáció egyedein belül nincs két egyforma egyed, különbséget fedezhetünk fel lepelleveleik számában és színárnyalatában egyaránt, valamint a növény magasságában és még számos más bélyegben (Molnár, 1999a). Inkább mészkedvelő, jellegzetes élőhelyei a homoki rétek, erdőspuszta-rétek, homokpuszták, homoki legelők, sziklafüves és pusztafüves lejtők, sziklagyepek, karsztbokorerdők, homoki tölgyesek tisztásai, hegyi rétek, irtásrétek.  Síksági, dombvidéki, olykor montán elterjedésű pontus-pannóniai faj, mely keleti, északkeleti irányban Lengyelországig, Nyugat-Ukrajnáig és Romániáig, délen Horvátországig terjed, nyugati irányban Bajorországig, onnan tovább Nyugat-Európában az ugyancsak védett Pulsatilla vulgaris Mill. veszi át a helyét (Csapody, 1982), éppen ezért a nemzetközi irodalma meglehetősen szegényesnek mondható.

Főbb hazai előfordulásai a Zemplén, Cserhát, Aggtekei-karszt, Upponyi-hegység, Bükk, Mátra, Gödöllői-dombvidék, Pilis, Visegrádi-hegység, Budai-hegység, Vértes, Bakony, Balaton-felvidék, Mecsek, Villányi-hegység (Farkas, 1999).

Hazánkban védett, de nem veszélyeztetett faj (Király, 2007), még sokfelé megtalálható, de egyes állományait a kirándulók rendszeresen károsítják. Természetvédelmi értéke 10 000 forint. A fajt veszélyeztető tényezők között említhető továbbá a terepmotorozás, a gyepek tél végi felégetése, egykor legeltetett termőhelyek becserjésedése, és nem utolsó sorban virágainak leszedése, töveinek kiásása. Neve ótörök eredetű, a „kök” szócska kéket jelent, a kökörcsin ennek a szónak a kicsinyítőképzős alakja, tudományos neve (Pulsatilla) harang alakú virága utal, a pulsare szó jelentése ugyanis harangozni. Számos népi elnevezése (kükörics, alamuszvirág, kokasharang, tikdöglesztő kikirics, varjúkikerics, lókökörcsin) utal arra, hogy a faj a magyar nép régóta ismert vadvirága. Régi nevének fennmaradását igazolja, hogy hasznos növénynek tartották, gyökerét festék készítésére és a juhok himlőjének gyógyítására is használták (FarkasMolnár, 2011). De nem csak az állategészségügyben alkalmazták, a népi gyógyászatban a növény virágából és leveléből készült teát szamárköhögésre, fejfájás és asztmás görcsök csillapítására, köszvény és csúz enyhítésére, valamint vesebetegségek gyógyítására használták (FarkasMolnár, 2011). Boros Ádám botanikus 1924-ben húsz olyan védett növényt sorolt fel, köztük a leánykökörcsint (Pulsatilla grandis Wender.), amelyeket a Budapesti piacokon árusítottak (Molnár, 1999c). Védelmének érdekében nagy forgalmú turistautak, kirándulóhelyek környékén célszerű ollóval óvatosan félbevágni a virágzó kökörcsinek lepelleveleit, kellően „elcsúfítva” így a növényt a virágszedők, és gyűjtők számára, viszont ez a módszer a megporzó rovarokat egyáltalán nem zavarja és a termésérést sem akadályozza (Molnár, 1999b). 

Forrás:

Csapody I. (1982): Védett növényeink, Gondolat, Budapest, 347 p., 82. p., 257-258.p

Farkas S. (szerk.) (1999): Magyarország védett növényei, Mezőgazda, Budapest, 416 p.

Farkas S., Molnár V.A. (2011): Az év vadvirága a leánykökörcsin, Madártávlat 18 (1), 27. p.

Király G. (szerk.) (2007): Vörös Lista. a magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai, Saját, Sopron, 73 p.

Molnár V.A. (1999): A magyar flóra veszélyeztetettsége In: Farkas S. (szerk.) (1999): Magyarország védett növényei, Mezőgazda, Budapest, 416 p., 35 . (c)

Molnár V.A. (1999): A magyar növényvilág védelme In: Farkas S. (szerk.) (1999): Magyarország védett növényei, Mezőgazda, Budapest, 416 p., 24. p. (b)

Molnár V.A. (1999): Növényrendszertan és nevezéktani ismeretek In: Farkas S. (szerk.) (1999) Magyarország védett növényei, Mezőgazda, Budapest, 416 p., 54. p. (a) 

Simon T., Seregélyes T. (2000): Növényismeret. A hazai növényvilág kis határozója, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 276 p

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?