Főoldal » Á L L A T I !

Á L L A T I !

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az erdők, mezők vándorainak kéretlen „útitársai” a kullancsok elképesztő tulajdonságokkal bírnak. Egy nőstény példány testtömegének akár 120-szorosának megfelelő vért képes magába szívni. Élelem nélkül is évekig életben maradnak hibernálódott állapotban. Ám nem csak a kullancs az egyedüli „szuperlény”, mert az állatvilág más tagjai is rendelkeznek rendkívüli adottságokkal.

– Az Ausztráliában és Tanzániában élő kengurupatkány képes akár 3-5 évig(!) is elélni víz nélkül.

– A patkányok képesek túlélni még 15 méter magas zuhanást is! A közhiedelemmel ellentétben rendkívül tiszta állatok, életüknek kevesebb, mint az egyharmadát saját maguk tisztogatásával töltik.

– A kínai és az amerikai aligátorok is képesek áttelelni olyan módon, hogy a fejük belefagy a jégbe és csak az orruk van kint a levegőn.

– Az elefántok 20 kilométerről megérzik az érett gyümölcs illatát.

– Az afrikai szívorrú denevérnek olyan kifinomult a hallása, hogy közel két méter távolságból meghallja, ha egy bogár mászik a homokon.

– A kondorkeselyű több mint másfél kilométert képes repülni csőrében egy kifejlett báránnyal.

– Egy hangya akár két hetet is kibír a víz alatt és a testméretéhez képest a legnagyobb aggyal rendelkezik az összes élőlény közül.

– A zsiráfok egyszerre 5 percet alszanak, összesen kb. 20 percet naponta.

– Az orrszarvúbogár saját testsúlyának 850-szeresét is képes elmozdítani, akárcsak a szkarabeuszok fajtájához tartozók. A hangya a testsúlyának ötvenszeresét, egy gorilla pedig akár 900 kilót is.

– Egy ausztrál óriáskenguru képes akár 13 és fél méternyi távot és három méternél magasabbat is ugorni. Testmérethez képest a bolha a „bajnok”: két és fél milliméteres méretével akár ötven centiméternyit is ugrik.

– A gepárd 200 méteres távon óránkénti 103 kilométeres sebességgel képes végigfutni.

– A vándorsólyom legnagyobb repülési sebessége óránként 230 kilométer körüli.

– A fekete nyársorrú hal 130 km/óra sebességgel képes úszni.

– A lassúsági világrekorder a dél-amerikai lajhár. Amikor nagyon siet és jó napja van, akkor öt métert tesz meg egy perc alatt. Emellett napi húsz órát alszik, hogy ezt a „rohanást” kipihenje.

– A garnélarák a szívét a fejében hordja.

– Az osztriga szeme nagyobb, mint az agya.

– Ha egy homár elveszti az egyik szemét, növeszt helyette másikat.

és a végére: Az iguánok és a koalák két hímvesszővel rendelkeznek.

Pontosan mi célból is?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?