Boszorkányőrület – Riegersburg

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A 17. század utolsó harmadában Stájerország dél-keleti részén  boszorkányperek sorozatára került sor, amelyeken állítólagos boszorkányokat és varázslókat kínzásokkal vallomások tételére kényszerítettek, amely után pedig szörnyű ítéleteket hoztak. Gyakran elég volt egy jeges eső, ami a termést elverte, hogy a bűnöst keressék, akinek természetfeletti erőt tulajdonítottak. Emellett a boszorkányperek arra is jók voltak, hogy a nem kívánatos személyeket eltávolítsák.
A számos vádlott között ismert  riegersburgiak is voltak, pl. Michael Zirkelius, akit azzal vádoltak meg, hogy az erdőben orgián vett részt. A vádemelés után hamarosan titokzatos körülmények között halt meg.
A hetzendorfi papnak, Gregor Agricolának is bíróság elé kellett állnia, akit kínzással vettek rá a vallomásra.
A stájermarki boszorkányperekben nagy szerepet játszott Purgstall gróf, a Gallerin lányának a férje.
A Riegersburgi várban a boszorkány szoba és a boszorkány múzeum emlékeztet ezekre a sötét időkre.
 

A legendát és a valóságot gyakran nehéz megkülönböztetni. Bizonyított tény, hogy voltak boszorkányperek, de a forrásokkal bizonyított szörnyűségeket a szájhagyomány el is torzította.
 

A boszorkányőrület áldozata lett a „virágos boszorkány” („Blumenhexe”), Katharina Paldauf, akinek a legenda szerint sikerült virágokat télen virágba borítania. Galler bárónő szolgálatában állt. 1675-ben vádolták meg, kínzással hallgatták ki és kivégezték.

A vár 1822 óta a Liechtenstein családé. A családfájuk a 12. századig nyúlik vissza. I. Johannes von Liechtenstein, aki megvásárolta Riegersburg várát hadvezér volt és béketárgyalásokat vezetett Napóleonnal. Neki köszönhető, hogy Liechtenstein megmaradhatott hercegségnek.

A kastély mai tulajdonosai Annamarie hercegnő és Friedrich von Liechtenstein herceg és fiaik: Emanuel és Ulrich herceg.

Szerző: Schmidt Valéria

 

Fotók:  veste-riegersburg.at

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?