Esküvőszervezők III. Szakmai Konferenciája

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

2013-ban immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a hagyományosnak tekinthető esküvőszervező konferencia, melyet Varga-Kovács Tímea és Losonczi Viktória díjnyertes esküvőszervezők neve fémjelez.

A konferencia mottója: esküvőszerveztől, esküvőszervezőknek, esküvőszervezőkről. E három szóban benne van a konferencia lényege: aktívan dolgozó esküvőszervezők állítják össze a konferencia tematikáját. Olyan emberek, akik nap, mint nap e szakmában dolgoznak, így jól tudják, hogy 2013-ban kollégáik (és ők maguk) milyen problémákkal, feladatokkal és kihívásokkal szembesülnek. A rendezvény ettől sikeres. A megelőző két évben mindig teltházzal zajlott az esemény, és a szervezők bíznak benne, hogy ez idén sem lesz másképp.

Kiknek ajánlják?

Természetesen esküvőszervezőknek, de ezen belül, azoknak, akik:

– már több éve dolgoznak esküvőszervezőként, hiszen minden évben bemutatnak egy-egy új szolgáltatást, lehetőséget; emellett igyekeznek inspirációt adni a közelgő szezon előtt;

– most indulnak/indultak, és gyakorlati tanácsokra, kapcsolatokra, barátokra van szükségük;

– akik most végeztek ezen vagy hasonló területen, és nem tudják, hogyan is fogjanak hozzá.

A konferenciáról bővebb információ a www.eskuvoszervezo.hu oldalon található.

A konferencia helye és időpontja:

2013. március 24. Budapest

Zsófia Rendezvényhajó

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?