Ezt látni kell! – Hallstatt – a sóba zárt világ – 2. rész

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Hallstatt és környéke az emberiség 7000 éves történetének tanúja. 1846-ban, amikor új bányarészt nyitottak meg temetőre bukkantak, ahol kb. 1000 sírt találtak. A csontvázak mellett számtalan egyéb tárgy került napvilágra: ékszerek, díszes fegyverek, bronzedények, amelyek az elhunytak gazdagságáról és magas szociális helyzetéről tanúskodtak. A leletek azt is bizonyítják, hogy az itt élő emberek kereskedelmi kapcsolatban álltak távoli vidékekkel a Földközi-tengertől az Északi-tengerig. A hallstatti emberek sóval fizettek az árúért.

A sónak nagyon nagy kultúrtörténeti jelentősége van. Nem csak mint ételízesítő, hanem mint konzerválószer, amely lehetővé tette az embereknek, hogy az élelmiszereket hosszútávon tárolják, vagyis tartósítsák.

A hallstatti sóbányászat kezdetei a kőkorszakra nyúlnak vissza. A jégkorszak elmúltával erdők születtek az Alpokban, emberek telepedtek meg a vidéken. A kutatások szerint a sóbányászat is már megkezdődött 7000 évvel ezelőtt. A bronzból készült eszközök megkönnyítették a bányászok nehéz munkáját, amellyel 300 méter ásás után elérték a sóhegyet. A sót ökölnagyságú darabokra vágták és állatbőrből készült zsákokban szállították a felszínre. A gazdag leletek alapján ezt a korszakot “hallstatti kultúrának” nevezték el, és a késői vaskorszakot hallstatti korszaknak is nevezik. Világhírre tettek szert az ún. “hallstatti szívek” is. A bányászok szívalakban bányászták a sótömböket. A sóhegybe vájt szív alakok a mai napig is láthatók.

Majd természeti katasztrófák vetettek véget a bányáknak és a bányászok gazdagságának. Rendszeresen elárasztották a vizek a bányákat, a felszín beomlott és elzárta a bejáratokat a bányájáratok felé. A túlélők megpróbálták újra a sóbányászatot, de kevés sikerrel.

Majd a kelták jelentek meg, utánuk a rómaiak, akik szintén foglalkoztak a só kitermelésével.

Az első írásos dokumentumok a Hallstatti bányáról a 13. századból származnak. 1273-ban megválasztották Habsburg Rudolfot német királlyá, aki Ausztriát fiának Albrechtnek adta, aki pár évvel később Salzkammergut vidékét feleségének ajándékozta, aki szívén viselte a sóbánya sorsát, s nagyban hozzájárult annak felvirágoztatásához.

Induljunk hát útra, időutazásra a “só birodalmába”.

Jó szerencsét!

Hallstattból liften keresztül juthatunk a fogadó épülethez, ahol védőruhát ölthetünk magunkra, majd kezdődhet a kaland. Kedves “bányászlány” fogadja az időutazót és kiséri végig évezredeken, sőt évmilliókon kersztül. Sétánkat a Krisztina bányában kezdjük, amelyet 1719-ben nyitottak meg. 928 méter tengerszint feletti magasságban a bányavasút sínei között lépkedünk egyesével. Majd elérjük a bányatermeket, ahol különböző érdekes technikai megoldásokkal hozzák közelebb a vendégek számára a só világát, időutazást teszünk. A következő alattunk fekvő szintre csúszdán jutunk, amelyet korábban a só szállítására használtak, zsákokban csúsztatták a lentebbi szintre a sót. Ma pedig látogatók ezrei csúsznak nap mint nap. Igazi kaland. Kétszer lehet benne részünk a túra során. A második csúszda 60 méter hosszú. Minden bátor vendégről fotó készül közben. Általában 20-30 km-es sebességgel száguldanak a vendégek, de a tapasztalt vezetőnk csúszási sebessége megközeletíti a 40 km/h-t.

Sétánk, utazásunk, csúszkálásunk során megnyílnak a titkok előttünk. Kedves vezetőnk mellett modellek, filmek, fényjátékok vezetnek be a titkokba. Majd túránk végén 400 méteren át egy keskeny és szűk bányajáraton keresztül bányavasút repít bennünket újra a napvilágra. Védőruhánkat leadva újra liften szállhatunk le a mesebeli, festői szépségű városkába, Hallstattba.

Kis pihenő után sétát teszünk a város egyetlen kis utcácskájában, amely tengernyi szépséget és látnivalót kínál.

Minden évszakban más, de egy valami mindig ugyanaz: szavakkal leírhatalan szépsége.

Ezt látni kell! Indulj hát! Jó szerencsét!

Ezt látni kell! – Hallstatt – a sóba zárt világ – 1. rész

Fotók: Schmidt Valéria

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?