I. Budavári Sörfesztivál- augusztus 25-28.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Budai Vár négy napon át 100 féle sörrel, utcabállal, színes programokkal, koncertekkel várja a sörkedvelőket. Köles, banános, barna, vörös, szűrt és szűretlen fajtákat, magyar, cseh, német, angol, ír és belga márkákat, valamint kézműves sörkülönlegességeket lehet kóstolni.

Az idén először, hagyományteremtő jelleggel megrendezésre kerülő Budavári Sörfesztivál specialitása, hogy nagy gyártók és forgalmazók közkedvelt hazai és nemzetközi sörmárkái, valamint kevésbé ismert kis hazai sörfőzdék termékei egyszerre lesznek jelen. A sörbarátok nem „csupán” kóstolhatják majd a számtalan féle folyékony kenyeret, de egy látványos bemutató keretében, folyamatában is megtapasztalhatják, miből és hogyan készül a sör. 

Egy másik sörgyártó cég kiképezi a csapolás iránt érdeklődő látogatókat, akik egy kis előképzés után élesben is kipróbálhatják tudományukat.
A sörök kóstolására és fogyasztására betétdíjas, egyedi üvegkorsó szolgál majd (0,4 L,600 Ft), amelyet igény szerint a látogatók hazavihetnek az esemény után, de vissza is válthatják azt.

PROGRAMOK

Augusztus 25., csütörtök

Oroszlános Udvar:

19:00 Dumaszínház: Hadházi László
20:30 Mystery Gang 
22:30 Zorall 
00:30 Madarak

Hunyadi Udvar:

18:00 Junkies Akusztikus (Szekeres-Barbaró)
20:00 Frenk
22:00 Mary Popkids 
00:00 Retro Disco

 

Augusztus 26., péntek

Oroszlános Udvar:

19:00 Dumaszínház: Dombóvári István
20:30 Ganxsta Zolee és a Kartel 
22:30 Blues Company
00:30 Vis Maior

Hunyadi Udvar:

18:00 Jamie Winchester 
20:00 Bin-Jip
22:00 Elvis Live – Ed Philips and the Memphis Patrol
00:00 Retro Disco

 

Augusztus 27., szombat

Oroszlános Udvar:

15:30 Lifejune
17:00 Kabinet RT
19:00 Aranyosi Péter, a fesztivál nagykövetének köszöntője
20:30 Paddy and the Rats
22:30 Szabó Balázs Band
00:30 ZUP

Hunyadi Udvar:

18:00 Kafkaz 
20:00 Budapest Acoustic Band
22:00 Magic Cats 
00:00 Retro Disco

 

Augusztus 28., vasárnap  

Oroszlános Udvar:

15:30 Joe Cocker Cover Band 
17:00 Bohemian Betyars
19:00 Riddim Colony 
20:30 Folkfree
22:30 Firkin

Hunyadi Udvar

18:00 Pély-Fecske kommandó
20:00 Doors Emlékzenekar 
22:00 G.Ras & The Chapel Jiggaz

Forrás:  Turizmus Panoráma Bulletin 2011/160

Forrás: http://www.budavarisorfesztival.hu

 

 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?