Minimundus a Bódeni-tónál

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Németországban a Bódeni-tó közelében található Meckenbeurenben  bejárhatjuk az egész világot néhány órán belül. A “Mini Világban” 1:25 arányban csodálhatók meg a világ legszebb épületei. A 40 ezer négyzetméternyi területen sétánkat Keleten kezdjük és a  sivatagban. Majd kaktuszokkal, pálmákkal körülölelve a Gur Emir Mausoleumot (Üzbegisztán) pillantjuk meg. A Mauzóleum modelljét 329.000 részből állították össze, a súlya 5 tonna.  10 ezer munkaórára volt szükség a modell elkészítéséhez.
(Adatok: http://www.minimundus-bodensee.de/)

Majd körbeutazhatjuk a Bódeni-tavat útközben megcsodálva a Lindaui Kikötőt, Ravensburg házait, valamint egy hajógyárat.
A Hotel Burj Arab épülete 13 méter magas, a londoni Tower-Bridge pedig 8 méter hosszú. A híd alatt egy kisebb folyó árad, majd kiszélesedik és a 40 méter széles Niagara vízesésbe torkollik. Találkozhatunk a süllyedő Titanic-kal is.
Ezután Kelet-Ázsiába utazunk, ahol világörökségi helyszíneket fedezünk fel: Angkor Wat, Borobodur templom és a Pottala-palota Tibetben tárul tekintetünk elé.
A világ híres épületei között találjuk a berlini Brandenburgi-kaput, a bécsi Óriáskereket a Práterben, a budapesti Mátyás templomot.
A park egyik különlegessége a drezdai Zwinger mészkő modellje, amelynek a megépítése 600 ezer euróba került.
A világ két leghíresebb labirintusát is megcsodálhatjuk.
Különleges látnivaló a világkörüli utunk végén a Minimundus-Óceán hajókkal, háttérben a Niagara-vízeséssel.
A park legújabb darabjai közé tartozik egy Boeing 747 – Jumbo Jet gép, a Pisai Ferdetorony, Mount Palomar a világ legnagyobb csillagvizsgálója.
Kicsiknek s nagyoknak egyaránt nagy élmény. A közelben felkereshetjük a Ravensburgi Játékvilágot is és természetesen a Bódeni-tó csodálatos világát.
A park április 28-tól tart nyitva.

Fotók: www.geo-reisecommunity.de

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?