Cinetrip vízi cirkusz a Rudas Fürdőben
Turizmus és vendéglátás

Cinetrip vízi cirkusz a Rudas Fürdőben »

Cinetrip Látvány Fürdőshow februárban ismét a Rudasban. Évekkel ezelőtt, 1998-ban kreatív fiatalok agyából pattant ki az ötlet, hogy a fürdők nem csak az egészségügyi panaszok kezelésére alkalmasak, hanem a szórakozásnak, bulizásnak is kiváló terepei. A  környezet pedig csak tovább fokozza a hangulatot. Miért is ne lehetne fény effektekkel turbózott zenés bulit rendezni egy török… Elolvasom
8 feb, 2011
880
Szerző
V. Böllértalálkozó Túrkevén
Turizmus és vendéglátás

V. Böllértalálkozó Túrkevén »

2011. február 12-én immár ötödik alkalommal rendeznek Böllértalálkozót Túrkevén. A rendezvény célja a hagyományos népi disznóvágások hangulatának felélesztése. A 2010-es találkozón 32 csapat vett részt, még külföldről is érkeztek a megmérettetésre.  A programra ellátogató vendégek hagyományos disznóvágáson érezhetik magukat: betekintést nyerhetnek a húsfeldolgozás… Elolvasom
8 feb, 2011
198
Szerző
Szerelmi Pince Túra
Turizmus és vendéglátás

Szerelmi Pince Túra »

Valentin nap jegyében  Tokajba invitálják a bor szerelmeseit szerelmi bájital kóstolóra és szerelmet próbáló túrára, hiszen köztudott, hogy a tokaji az egyik leghatékonyabb vágykeltő ital. A Szerelmi pincesoron, a Benkő Borházban vágykeltő borok kóstolójával kezdődik a program: Tokaji Szamorodni, Tokaji Fordítás, 5 Puttonyos Aszú borokat és csokoládét lehet kóstolni, majd… Elolvasom
8 feb, 2011
361
Szerző
Az Apolló mozi
Turizmus és vendéglátás

Az Apolló mozi »

Nagyon szeretem a filmeket, viszont alig járok moziba. Ennek nagyon egyszerű oka van, sajnos, manapság nem gyártanak olyan jó minőségű filmeket, amiért megérné jegyet váltanom. Minőség alatt a tartalomra gondolok, és nem a technikai dolgokra. A művészlelkemnek sokkal jobban esik egy európai film, mint egy amerikai baromság. Nyilván sok kiemelkedő amcsi filmrendező van, de szeretek gondolkodni… Elolvasom
8 feb, 2011
369
Szerző
Lézerpont Látványtár Miskolcon
Turizmus és vendéglátás

Lézerpont Látványtár Miskolcon »

Ha egy kiállítást akarunk megnézni, akkor általában múzeum, galéria, kiállítóterem vagy valami hasonló felirat van az épület falán. Miskolcon viszont van egy „múzeum”, amely a Lézerpont Látványtár nevet viseli, de bizony nagyon sok múzeum elbújhat gazdag gyűjteménye mögött. A kis irodagép-összeállítás, az optikatörténeti tárlat és az erdélyi ásványok gyűjteménye… Elolvasom
8 feb, 2011
601
Szerző
Helytörténeti előadássorozat a Kossuth Klubban
Turizmus és vendéglátás

Helytörténeti előadássorozat a Kossuth Klubban »

Mesélő Palotanegyed – helytörténeti és kultúrtörténeti barangolás palotáról-palotára 6 előadásSzakmai vezető: Győri Judit (Civilek a Palotanegyedért egyesületet(CaPe) lakossági részének vezetője) Minden második hétfő, 17.30 óra Palotanegyed, Mágnásfertály, Belső-Józsefváros. Festeticsek, Széchenyi-ek, Károlyiak, Zichyek, Dégenfeldek, Almásyak, Pálffyk, Wenckheimek… Elolvasom
7 feb, 2011
359
Szerző
Előadás a  Belvárosi plébániatemplomban folyó kutatásokról
Turizmus és vendéglátás

Előadás a Belvárosi plébániatemplomban folyó kutatásokról »

időpont: 2010. február 7. 18 órahelyszín: FUGA Breuer Marcell terem (Budapest V., Petőfi S. u. 5.)előadók: Kovács Eszter régész (BTM), Papp Adrienn régész (BTM), Derdák Éva festő-restaurátor   Előadásunkban szeretnénk bemutatni a templomban végzett kutatás igen jelentős és látványos eredményeit. Ehhez kapcsolódik az is, ami az elmúlt 100 évben építkezés, kutatás, helyreállítás… Elolvasom
7 feb, 2011
245
Szerző
Szerelmesek hétvégéje Noszvajon
Turizmus és vendéglátás

Szerelmesek hétvégéje Noszvajon »

Valentin-nap hétvégéjén Noszvaj különböző helyszínein többféle programlehetőséggel várják a szerelmeseket. Noszvajon, Heves megye egri kistérségének községében az alábbi programok fogadják a hosszú hétvégére ide látogatókat:Február 11-én, pénteken esti fáklyás túra indul az Attila kúthoz, indulás 18.00-kor a Síkfőkút Hotel elől.19 órától vacsora  Bálint-nap… Elolvasom
7 feb, 2011
285
Szerző
A debreceni MODEM
Turizmus és vendéglátás

A debreceni MODEM »

Hétről hétre olyan külföldi települések nevezetességeit tervezem bemutatni, amelyek valami miatt érdekesek lehetnek számunkra. Gondolok a kiállítások és a filmek szerelmeseire, a világutazókra, a sportrajongókra, a növény – és állatvilág funokra, továbbá a buli – őrültekre is. Mivel Debrecen mellett élek, úgy gondoltam, hogy Debrecen városával indítok. Azt hiszem,… Elolvasom
7 feb, 2011
456
Szerző
Utazás Kiállítás márciusban
Turizmus és vendéglátás

Utazás Kiállítás márciusban »

Március 3-6. között rendezik az év legnagyobb turisztikai vásárát a Hungexpo Vásárközpontban Utazás Kiállítás 2011 címen, melyen többféle utazási kedvezmények várják a látogatókat. A kiállítás külföldi díszvendége idén India, aki többek között tánc hagyományainak bemutatásával fogadja az érdeklődőket. Belföldi díszvendégként Győrt köszöntheti a közönség,… Elolvasom
7 feb, 2011
270
Szerző
Márciustól végigjárható a Magyar Zarándokút
Turizmus és vendéglátás

Márciustól végigjárható a Magyar Zarándokút »

Esztergomtól Máriagyűdig (Siklós város része) teljes hosszában végigjárható lesz március második felétől a Magyar Zarándokút. A Magyar Zarándokút hazai szent helyeket, különleges kisugárzású helyeket összekötve, Esztergomból vezet Máriagyűdre mintegy 420 km hosszú szakaszon. Az emberek régóta tapasztalhatják, hogy bizonyos helyek különleges erővel rendelkeznek, hatással… Elolvasom
7 feb, 2011
249
Szerző
Az érdi minaret
Turizmus és vendéglátás

Az érdi minaret »

Magyarország számos török emlékkel rendelkezik. Néhány minaret is emlékeztet a 150 éves török uralomra. Ilyen például a pécsi és az egri minaret, de kevesen tudják, hogy érden is van egy. A török imahely a XVII. században épült a már XVI. században létező palánkvár kibővített területén. A 23 m magas érdi minaret a magyarországi török tornyok között zömökségével tűnik ki. Törzse… Elolvasom
7 feb, 2011
1094
Szerző
Forgó kávézó a magasban
Turizmus és vendéglátás

Forgó kávézó a magasban »

Mégis jut uniós forrás a siófoki víztorony átépítésére – írja a somogyi hírportál, a Sonline.hu.Míg a város korábbi pályázatát elutasították, most sikerrel jártak: háromszázmillió forintos támogatást hagyott jóvá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség bíráló bizottsága a rekonstrukcióra. A tervek szerint a nyári szezonra újulhat meg a víztorony. Lift visz majd fel a toronyba,… Elolvasom
6 feb, 2011
388
Szerző
Hajózástörténeti Múzeum Zebegényben
Turizmus és vendéglátás

Hajózástörténeti Múzeum Zebegényben »

Zebegényről többnyire az embereknek a Dunakanyar és Szőnyi István festőművész jut eszébe. Pedig van a településen több látnivaló is. Például a Hajózástörténeti Múzeum. A múzeum alapítója Farkas Vince hajóskapitány, aki több évtizedes gyűjtőmunkával és saját készítésű tárgyaival hozta létre az 1984-ben, Zebegényben, saját házában megnyílt kiállítást. Látható… Elolvasom
5 feb, 2011
466
Szerző
Budafok Borváros projekt indul
Turizmus és vendéglátás

Budafok Borváros projekt indul »

Február végén indulhat a budafoki Borváros kivitelezése. A részben európai uniós forrásokból finanszírozott budafoki Borváros projekt megvalósításáért a Képző- és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért nevű civil szervezet a felelős. Döbrente Katalin, a projekt szóvivője szerint a tervek nagyon impozánsak, hiteles másolatát adják az egyes borvidékek… Elolvasom
5 feb, 2011
367
Szerző
A szezon utolsó síbörzéje a Petőfi Csarnokban
Turizmus és vendéglátás

A szezon utolsó síbörzéje a Petőfi Csarnokban »

2011. február 6-án ismét síbörzét rendeznek Budapesten, a városligeti Petőfi Csarnokban. Ez az egyik legnépszerűbb síeléssel foglalkozó rendezvény a fővárosban. Mintegy 40 árus kínálatából lehet választani új és használt síléceket, cipőket, kabátokat a síeléshez szükséges összes felszereléssel együtt. Emellett segítséget nyújtanak  kezdő síelőknek a megfelelő… Elolvasom
5 feb, 2011
320
Szerző
Gerbeaud Esküvő-nap
Turizmus és vendéglátás

Gerbeaud Esküvő-nap »

A Gerbeaud Ház szeretettel várja  az esküvő előtt álló párokat és az érdeklődőket 2011. február 6-án. Az Esküvő-napon az esküvői készülődés minden részletére kaphatunk ötleteket. A Gerbeaud Ház bemutatja termeit, dekorációs ötleteit, megkóstolhatják a programra látogatók a ház esküvői tortáit, esküvői ruhákat és gyönyörű ékszereket válogathatnak, kalandozhatnak… Elolvasom
5 feb, 2011
320
Szerző
Zsidó örökség – zsidó kultúra (1. rész: Előadás)
Turizmus és vendéglátás

Zsidó örökség – zsidó kultúra (1. rész: Előadás) »

  2011. február 10-én (csütörtök) ingyenes előadást tartunk „Zsidó örökség – zsidó kultúra”címmel melyre minden, az Országos Idegenvezetői Címjegyzékben regisztrált idegenvezetőt szeretettel várunk. Az előadás egyben az első, bevezető része a háromrészes (előadás + 2 gyalogos bejárótúra), a magyarországi, ill. azon belül a budapesti zsidóság kultúráját,… Elolvasom
4 feb, 2011
410
Szerző
A Budapest-kártya is sérti az idegenvezetők üzleti érdekeit
Turizmus és vendéglátás

A Budapest-kártya is sérti az idegenvezetők üzleti érdekeit »

 Rendelet készül a jogosulatlan idegenvezetés szankcionálásáról, de a szakmai szervezet kevesli a büntetési tételeket.A Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének közgyűlésén a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályának vezetője, Nemes Andrea elmondta, hogy a jogosulatlan idegenvezetés visszaszorítása érdekében rendeletmódosítást terveznek, emelve… Elolvasom
4 feb, 2011
308
Szerző
Gejzír Szlovákiában
Turizmus és vendéglátás

Gejzír Szlovákiában »

Ha azt a szót halljuk, hogy gejzír, akkor többnyire a hideg észak, Izland jut eszünkbe. Pedig ha ilyen természeti jelenséget akarunk látni, nem kell olyan messzire utazni, hanem Szlovákiában is megcsodálható. A herlányi gejzír Kassától keletre található a Szalánci-hegységben, ahol a vulkanikus tevékenység már befejeződött. A gejzír felszínre törését egy 400 m mélységben végzett… Elolvasom
4 feb, 2011
981
Szerző