Rózsa – a virágok királynője

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A gyönyörű tulipánok után szeretnék a „virágok királynőjének”, a rózsának is méltató szavakat szentelni. A rózsa kultusza több ezer évvel ezelőtt kezdődött. Kutatók szerint az őshazája Perzsia, de valószínű, hogy a rózsa őse minden földrészen honos volt.

Elsősorban csak a gazdagok, előkelő személyiségek, uralkodók engedhették meg maguknak a rózsákat. A kínaiak már 2500 évvel ezelőtt rózsaolajat és rózsavizet készítettek belőle.

A rózsa az iszlám népek szimbólumává vált. A tulipánok mellett hatalmas becsben tartották a rózsákat is. Ha valaki megpróbált a hárem rózsakertjéből virágot lopni, vagy „csenni”, akkor bizony akár halálbüntetés is várhatott rá.

Gül baba, „ a rózsák atyja” szerzetes volt, akit Szulejmán, a nagy szultán küldött Budára. Gül baba turbánján mindig friss rózsaszálat viselt a legenda szerint. Hamarosan meghalt, valószínű sérüléseibe halt bele. A szultán elrendelte a síremléke, a Türbe felépítését.  Gül baba sírjánál és az egész környéken rózsák virágoztak és illatuk befátyolozták a környék levegőjét.

A rózsa ebben a korban a gyógynövények között szerepelt. Pozitív hatása ma is ismert a depresszió ellen, illata javítja a közérzetet, segít az alvás zavarok esetén, csillapítja az idegességet.

A rózsavíz és a rózsaolaj készítése is az iszlám országokban terjedt el. A rózsavizet áztatással, a rózsaolajat párlással nyerik. A rózsaolaj drágább, mint az arany. Kb. 1 dl rózsaolaj előállításához 3-4 tonna rózsasziromra van szükség. Egy milliliter rózsaolaj körülbelül egy grammnak felel meg szűken. Ennek a mennyiségnek az ára 15 Euró körül mozog, vagyis drágább, mint az arany. A rózsa olaja a parfümök alapanyaga. Egyes források szerint akár 4-5000 rózsafaj is létezik a földön, de ezek közül csak 3-4 alkalmas arra, hogy rózsaolajat készítsenek belőle.

Eredetileg a földön élő rózsafajok fehér színűek voltak. Egy ősi legenda szerint a vörös rózsa az istenek lakomáján keletkezett. Ámor, a szerelem istene vidám tánca közben feldöntött egy kelyhet, amely nektárral volt töltve, s az ráömlött egy fehér rózsabokorra, amely ez által vörössé változott és isteni illata lett.

A rózsa színeinek is nagy jelentőséget tulajdonítanak. Köztudottan a vörös rózsa a szerelem, a vágy, őszinteség és a bátorság jelképe, a fehér az ártatlanságé. a tisztaságé és a békéé, a sárga pedig az irigység illetve féltékenység jelképe.

A rózsa kivívta előkelő helyét a katolikus egyházban is. A „Rózsa-monda II. Endre királyunk leányának, Árpádházi Szent Erzsébetnek az emlékét őrzi.  A rózsa jelen van keresztény templomainkban.

Jelen van a művészetekben, az irodalomban, költészetben, népművészetben, az élet minden területén és talán a szívekben.

Címfotó: A szerző fotója

A galéria képei: Creative Commons

http://commons.wikimedia.org/wiki/Rose

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?