Ünnepel „Beatles-város”

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

50 éve, 1962. augusztus 16-án Brian Epstein menedzser kirúgta Pete Bestet, akinek helyére Ringo Starr érkezett. Ettől a naptól számítják a legendás Beatles együttes létezését. 30 éve, 1982. augusztus 18-án Liverpoolban utcát neveztek el a Beatles-fiúkról. 2012-ben rendezvények sorozatával ünnepli híres szülötteit a város. A programáradat csúcspontja az augusztusi nemzetközi Beatles hét, amely az egész világról a városba csábítja a gombafejűek rajongóit.

Liverpool lakosai magukat nem angoloknak, hanem Liverpudliknak, „Scouser”-öknek tartják, mely elnevezés a jellegzetes liverpooli étel (vagdalt húsos főzelék) nevéből származik. A városnak két világhírű focicsapata ( Liverpool FC és Everton FC) is van, ám fő attrakciói mégis a Beatles-múzeum és a Magical Mystery Tour (utóbbi a Penny Lane-től a Strawberry Fields-ig minden kultikus Beatles helyre elvezeti a turistát).

A Beatles létrejöttét 1962 augusztusára teszik. Két hónappal később elkészítették első, Love Me Do című dalukat, amellyel kezdetét vette az egész világot behálózó Beatlemánia.

A poptörténet talán leghíresebb zenekara 1959-ben Liverpoolban alakult, akkor még Quarryman néven, majd Silver Beatlesre módosítottak (e néven hamburgi éjszakai klubokban játszottak), majd 1962-től folytatták Beatlesként. Tagcserék után alakult ki a legendás négyes: John Lennon (ének, gitár), Paul McCartney (ének, basszusgitár), Gerge Harrison (szólógitár, ének), Ringo Starr (dobok) felállással. Egy liverpooli lemezboltos, Brian Epstein segítségével jutottak el a lemezgyárig, ahol végül szerződést kínáltak nekik.

Második kislemezük, a Please, Please Me az angol listák első helyére került, s 1963-ban megjelentek első nagylemezeik. 64-től már Amerika és az egész világ a Beatlemaniától zengett. Ez volt az az év, amikor a toplista első helyén öt Beatles-dal szerepelt. A Beatles állt az új ifjúsági lázadás és a köréje szerveződő szubkultúra (öltözködés, haj, magatartásfoprmák) középpontjában. Az együttes munkásságáról és mindennapjairól több film (Help, A Hard Day’s Night) és egy rajzfilm (Yellow Submarine) is készült. Epstein 1967-es halála után a zenekar tagjai maguk vették kezükbe ügyeiket, s megalakították az Apple vállalkozást. 1968 környékén a tagok között fokozatosan romlani kezdett a viszony.

Utolsó két albumuk, az Abbey Road (1969) és a Let It Be (1970) megjelenése után a helyzet már tarthatatlanná vált, az együttes 1970-ben feloszlott.

A rockzene legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara (világszerte több mint 1,3 milliárd lemezt adtak el). A művészetek bármely ágát is nézzük, kevesen voltak, akik népszerűségükhöz, kritikai elismertségükhöz és széles körű kulturális hatásukhoz mérhetőek.

Több mint ötven Top 40-es kislemezük jelent meg. Az első brit zenekar volt, mely folyamatos népszerűségre tett szert az USA-ban, nem kevesebb, mint 27 no.1. helyezett dalt jegyezve csak Nagy-Britanniában és az USA-ban; ennek köszönhetően a Beatles a 20. század legsikeresebb zenekara lett.

A Beatles tagjai 1965-ben a Brit Birodalom rendjének tagjai (MBE) közé kerültek, mivel zenéjük exportjával alaposan hozzájárultak az addigra már megroggyant brit oroszlán gazdasági erősödéséhez. Ez az elismerés nagyon sok méltóságot zökkentett ki lelki nyugalmából, jó néhányan vissza is küldték kitüntetéseiket a királynőnek. Az udvart azonban nem rendítette meg az ügy, hiszen a gombafejű társaság addigra már szinte nemzeti intézménynek számított.

1997 óta Paul McCartneyt a Sir lovagi előnév illeti meg (az Angol Királyi Trón lovagja). A címet a kormány javaslatára adományozta a királynő Maccának (birodalomszerte így emlegetik őt). Paul azzal érdemelte ki, hogy rendszeresen adományokat utalt át a különféle segélyszervezeteknek. Egymillió fontot fizetett be például a liverpooli művészeti akadémia számlájára. Ez az intézmény a szegény, de tehetséges gyermekek képzését segítette az adományok felhasználásával.

McCartney lovaggá ütése már közel sem kavart akkora vihart, mint a négyük kitüntetése jó három évtizeddel korábban. (John Lennon egyébként lemondott kitüntetéséről, tiltakozásul a vietnami háború ellen.)

Az idei augusztusi ünnepi héten többek között emlékkoncerteket, előadásokat és a világ legnagyobb Beatles-konferenciáját is megrendezik. A programsorozat részeként Beatles témájú auckiókra kerül sor, valamint lesz idegenvezetés egy rajongó szemével, és zenei csapatok fellépése. Majd negyed millió ember gyűlik itt össze, részben azért is, mert a Mathew Sreet Music Festivalt is ekkor rendezik meg.

Októberben nagy Love Me Do hétvégére kerül sor, decemberben pedig a 32 éve meggyilkolt Lennon emlékére istentiszteletet tartanak.

A jubileum magyar vonatkozású rendezvénye: A VAM Design Center (Budapest VI. kerület Király utca 26) „A Beatles örök” című kiállítása még augusztus 19-ig látogatható. A tárlatot Beatles emléktárgyakból, fotókból és relikviákból állítottak össze, melyen az érdeklődők ízelítőt kapnak az ősszel Egerben megnyíló Beatles Múzeum anyagából is. 

A rock történetének leghíresebb együttese 1970-ben a Let It Be-vel búcsúzott hatalmas rajongótáborától, és a csúcson abbahagyva vált hallhatatlanná.

Képek: nidokidos.org, mixonline.hu, the-reaction.blogspot.com, my.opera.com, sf.funcheap.com, fanpop.com, vegancinegrub.blogspot.com, serene-musings.blogspot.com, berjack.deviantart.com, dominictyer.wordpress.com, killsmedead.com



MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?