Virtuális túra a Wartburg várban – Eisenach

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Wartburg vár Németország egyik legismertebb és legkedveltebb vára, amely 1999-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Valószínűleg  1067-ben Springer Lajos gróf alapította. A palota építését 1155-ben kezdték meg, így jelentős románkori értéket képvisel. 

Wartburg vára

II. András és Gertrud von Meranien lánya, Erzsébet 4 évesen Lajos Thüringiai őrgróf menyasszonyaként érkezik a várba, majd tíz évvel később az őrgróf felesége lesz. Három gyermekük születik: II. Hermann, Sophie, Brabant hercegnője és Gertrud. Erzsébet Istennek szenteli életét, ápolja a betegeket és segíti a szegényeket. Amikor Lajos őrgróf keresztes hadjáratba indul, Erzsébet a vár élelmiszer tartalékát szétosztja a szegények között és kórházat alapít a várhegy lábánál. A kereszteshadjáratból férje már nem tér vissza, ami ahhoz vezet, hogy elűzik a várból. Ezután Marburgba megy, ahol szintén kórházat alapít. 24 évesen hal meg, halála után négy évvel szentté avatják.

Erzsébet terem

Luter Márton a pápa által kiátkozva ide menekül és itt fordítja le az Új Testamentumot görögből németre.

Luther szobája

A város a zene fellegvára lesz. A zenei élet kezdete 1206-ra nyúlik vissza, amikor megrendezik a legendákkal övezett dalnok versenyt (Sängerkrieg), amelyet Wagner operájával világhírűvé válik.

Dalnokok szobája

Johann Sebastian Bach 1865-ben született Eisenachban és élete első tíz évét itt töltötte.

1836 után, amikor megalapítják az Eisenachi Zenei Egyesületet Liszt Ferenc gyakran vendégeskedik a városban.
Carl Alexander von Sachsen-Weimar-Eisenach 1838-ban megkezdi a vár felújítását, amelyet Liszt Ferenc is nagy érdeklődéssel követ.
A freskókat Moritz von Schwindt készíti, amelyek elsősorban Szent Erzsébet életét elevenítik meg. Ezek a freskók ösztönzik Liszt Ferencet a “Szent Erzsébet legendája” oratóriumának a megírására. A művet a vár fennállásának 800 évfordulóján mutatják be a Díszteremben (Festsaal).

Díszterem

A festő megörökítette Liszt Ferenc alakját is Wolfram von Eschenbach alakjában, a festmény a Dalnokteremben ( Sängerssaal) látható.

Wartburg és Eisenach – egy vár és város, amit látni kell!

Szerző: Schmidt Valéria

 

Wartburg oldalak

Fotók: Creative Commons


 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?