A Nemzeti Vidékstratégia központi eleme a vidéki vállalkozások több lábra állítása, olyan tervek szerint kell tehát építkeznünk, amelyek megteremtik a magyar termékek nemzetközi versenyképességét – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. nagyszentjánosi telepbővítésének avatóünnepségén. 

A VM. Sajtóiroda tájékoztatója kiemeli, hogy az üzem által termelt évi 18-20 millió liter tej értékesítése 2-2,5 milliárd forint árbevételt jelent a vállalkozásnak, ami egyben tisztes megélhetést ad 160 alkalmazottnak és a családjaiknak – hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter. A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. nagyszabású fejlesztése példa értékű. Biogáz erőművük csökkenti a cég kiszolgáltatottságát, a szarvasmarha trágyára alapozott biogáztermelés javítja az állattenyésztés jövedelmezőségét, egyúttal bővíti a szarvasmarha trágya szántóföldi felhasználásának lehetőségeit. Ezzel érvényesül a nemzeti vidékfejlesztési programnak az a stratégiai eleme is, hogy termőföldjeink védelmében mérséklődjön a műtrágya-felhasználás a magyar mezőgazdaságban-folytatta avatóbeszédét Fazekas Sándor.

A siker egyik titka, hogy meg kell szereznünk az európai uniós forrásokat mezőgazdaságunk fejlesztéséhez, és visszaállítani azt a rendet, amiben természetes, hogy a befektetett munka sikere, eredménye azt illeti meg, aki megdolgozott érte. Ez a „jó gazda” szemlélete, ami majdnem kiveszett a magyar mezőgazdaságból. De nem veszett ki a magyar gazdákból és a mezőgazdásági szakemberekből, akikben a föld, a jószág, az agrárium iránti elkötelezettség mindennél erősebb. A jó gazda gondossága, az erős tulajdonosi szemlélet az alapja az egyéni, és a családi gazdaságok, a mikro-, kis- és középvállalkozások sikerének, éppúgy, mint a nagyüzemek eredményességének – fejezte be beszédét a vidékfejlesztési tárca vezetője.

A kétezer tehenet tartó, 3600 hektáron gazdálkodó társaság a világpiacon versenyképes zárt rendszerű hígtrágyás, pihenőboxos technológiát valósított meg. A beruházás keretében ezer állat számára egyebek mellett fejőházat építettek, új istállókat létesítettek, ahol a tehenek tiszta környezetben tartózkodnak, így tőgyük kevésbé van fertőzésveszélynek kitéve.

Az invesztíció másik pillére a biogázüzem. Az erőműbe emberi beavatkozás nélkül kerül a tehéntrágya, ahol ebből az alapanyagból állítják elő a gázmotorhoz szükséges biogázt. A biogázból a gázmotor villamos áramot termel. A biogázüzem elektromos teljesítménye 526 kilowatt, hőteljesítménye pedig 550 kilowatt. Az elektromos áram egynegyede fedezi a telep áramszükségletét, a többit értékesítik 

A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. nagyszentjánosi telepén három év alatt, 2,5 milliárd forintból – fele részben pályázati forrásból – megvalósított bővítés részeként olyan technológiát építettek ki, amely európai szinten is versenyképes, és megfelel a legmagasabb környezetvédelmi elvárásoknak.