Főoldal » A génkészletek feltérképezése

A génkészletek feltérképezése

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A génkészletek feltárása és összegyűjtése nemzetbiztonsági kérdés – hangsúlyozza ennek fontosságát a VM. Sajtóiroda közleménye.

A XXI. században a nemzetek biztonsága attól függ, hogy az erőforrások kinek a kezében vannak. A génkészletek a meghatározó nemzeti erőforrások közé tartoznak, amelyeket évszázadok során alakított ki a magyarság, illetve kiválogatódott az idők során – mondta Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a növényi genetikai tartalékokról szóló tudományos konferencián, a gödöllői Szent István Egyetemen.

A tanácskozást a Tudomány Ünnepe eseménysorozat részeként neves tudósok és akadémikusok részvételével rendezték meg, a konferencia fővédnöke Ángyán József volt.

Az államtitkár megnyitó beszédében a génkészletekről szólva úgy fogalmazott, hogy azt sem tudjuk, milyen értékek vannak a kezünkben, éppen ezért a feltárás, a rendszerezés valamint az összegyűjtés nemzetbiztonsági kérdés. A munkát még azelőtt el kell végeznünk, mielőtt mások teszik meg helyettünk, a saját tőkeérdekeik mentén.

Ángyán József hozzátette, kiemelten fontos, hogy a biotechnológia korszerű eszközeinek felhasználásával vizsgáljuk meg a genetikai értékekeinket.

Azért kell ezt megtenni, hogy saját fajtáinkat, nemesítéseinket helyzetbe hozhassuk, és minőségi fejlesztést valósíthassunk meg az élelmiszergazdaságban és a szaporítóanyag-ellátásban.

Mindezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a genetikai erőforrások területén is csökkentsük a jelenlegi kiszolgáltatottságunkat és visszaszerezzük nemzeti önrendelkezésünket – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.