Az FM Sajtóiroda tájékoztatása szerint a helyi termékek szülőföldünk ízlését, évszázados gasztronómiai hagyományát idézik, a termelőtől vásárolt portéka biztonságos, környezetkímélő, emellett segíti a vidék munkaerő-megtartó képességét is. Aki felelősen és igényesen akar választani, az helyben előállított élelmiszert tesz a család asztalára – hangzott el Kecskeméten a Helyi Termék Éve Program folytatásaként „Helyből Jobb!” néven, megújult tematikájú fórumsorozat őszi első állomásán.

A kormány és a szaktárca legfőbb célja, hogy a családok asztalára mindenkor kiváló minőségű, egészséges és biztonságos élelmiszerek kerüljenek – fogalmazott az államtitkár, s mint elmondta, e cél érdekében és egyúttal a magyar termelők hatékony segítésének szándékával – a kormányzat az elmúlt években számos jogszabály-módosítással könnyítette a kistermelői tevékenységet és a helyi termelői piacok létrehozását.biokert

A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a helyi termékek előállításának ösztönzésére, az értékesítési csatornák kiépítésére, bővítésére és a termékek vásárlókkal történő mind szélesebb körű megismertetésére. Ebből a célból a tárca a NÉBIH-el, a Nemzeti Művelődési Intézettel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen tovább folytatja a fórumsorozatát.

A programsorozat december 2-áig folytatódik, legközelebb Szécsényben, Zalaegerszegen, Balatonfüreden, Debrecenben, Pécsett, majd Budapesten bővíthetik ismereteiket a kistermelők, őstermelők, mikro-és kisvállalkozók.