Főoldal » In vitro hús?!

In vitro hús?!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Hihető és ehető?

Winston Churchill, talán maga sem gondolta mennyire pontos jövőképet fest 1932-ben az élelmiszerekről. Fél évszázadon belül – mondta – lehetségessé válik a csirkemell és -szárny növesztése “egy egész csirke felnevelésének abszurditása” nélkül.

Lehet, hogy egy kicsit optimista volt, az elmúlt 20 évben mindenesetre komoly előrelépések történtek az állattenyésztés nélküli hústermelés irányába. Az sg.hu közleménye szerint a  világ első laboratóriumban előállított kolbásza a tervek szerint hat hónap múlva jelenik meg, amit egy hamburger húspogácsa követ. Bár a fejlődés elismerésre méltó, az in vitro hús értékesítési terveit egyvalami, a közvélemény fogadtatása erőteljesen befolyásolhatja.

Holland szakemberek élő malacból vett sejtekből petri csészében idézték elő a fejlődési folyamatot.  A kinyert mioblaszt (izomsejt) az izmok növekedéséért, illetve az állatokat ért sérülések gyógyulásáért felel. A sejteket ezt követően tápláló oldatba helyezték, hogy szaporodni tudjanak. Ez a különleges oldat állati magzatok vérét is tartalmazza. Ezt a tudósok szándékai szerint szintetikus oldattal lehet majd felváltani.

Ha tanúsítottan biztonságos is az emberi fogyasztása, a laborban termesztett húsnak kétszeresen is le kell gyűrnie a fogyasztói társadalom előítéleteit.

Nyugodtan el lehet felejteni az etikai aggályokat, az élelmiszerek birodalmában a fogyasztó a király, ami megmagyarázza, miért mozdul olyan kevés gyártó a laboratóriumi húsok irányába. Nem véletlenül vártak ilyen sokat az első szintetikus hús beharangozásával, az első benyomás ugyanis rengeteget számít. Ha a korai in vitro húskészítmények megkóstolása után a fogyasztók rossz szájízzel távoznak, akkor igen sok időre lesz szükség, hogy újra megjelenjenek a kínálatban, pedig több szempontból is előnyösek lennének.

Az új technológia nagy lehetőséget jelent az üvegházgáz kibocsátás visszaszorítására, hatalmas gazdálkodásra elvett területeket adhatnánk vissza a természetnek, drasztikusan csökkenthetnénk az állattartáshoz felhasznált víz- és energiamennyiséget.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.