A program 2016-os folytatása érdekében a védjegy-tanúsítási rendszer működtetéséhez az idén 150 millió forintot biztosítanak, marketingcélra pedig 200 millió forintos keretet kívánnak felhasználni.kms2

A magyar emberek évente 25-28 kilogramm sertéshúst fogyasztanak, míg például Németországban, Spanyolországban 55-60 kilogrammot. Január elsejével a sertés tőkehús áfája 27-ről 5 százalékra csökkent. Ez a magyar költségvetés számára 25 milliárd forint kiesést jelent, amely biztosan a fogyasztóknál marad. Az elmúlt hónapokban az áruházakban, kiskereskedelmi láncoknál tapasztalt fogyasztói árak azt mutatják, hogy az áfacsökkentést a kereskedők átadták a fogyasztóknak. Ez jelentős mértékben segítette az egyébként Európa-szerte nem könnyű helyzetben lévő ágazatot.

Az ágazat stratégiai fejlesztésében a minőség is fontos szerepet kapott. kms3A védjegyrendszerrel kapcsolatban fontos, hogy abban a minőség és a nyomon követhetőség szempontjai egyaránt érvényesülnek. Ma mintegy 650 vállalkozás rendelkezik védjegy-hasznosítási joggal, köztük telepek, vágóhidak, feldolgozó üzemek, kiskereskedelmi láncok, és vendéglátók is.

Tájékoztató a KMS Védjegy használatra pályázók részére