Főoldal » Napi – Agrár…

Napi – Agrár…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Sarccal a kamara felé

Miután az Alkotmánybíróság júliusban hozott határozatában közteherként értékelte a 2012-ben bevezetett kötelező kamarai hozzájárulást, nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a gazdasági kamara évente csaknem négymilliárd forintot szedjen be a „kötelező kamarai tagság előszobájában”.

Bukik a kukoricán a gazdák fele

A kukorica esetében hasonló lesz a helyzet, mint a búzánál, vagyis a termelők közel fele nem tud a jelenlegi árak mellett rentábilisan működni.

Kevesebb gazdálkodó az EU-ban

Ötmillió mezőgazdasági munkahely tűnt el tíz év alatt az Európai Unióban – áll egy az unió agráriumát vizsgáló tanulmányban. Az EU farmjai ráadásul kicsik, művelőik pedig gyakran idősek.

Pályázati felhívás a hungarikumok népszerűsítésére

A vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság elnökeként nyílt pályázatot hirdet a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésnek, kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvénynek megfelelően.

Rekordot dönthet a világ a kukoricakészlete

Az alacsony kereslet és az idei jó termés rekordmértékűre növelheti a világ kukoricakészleteit. A tavalyi aszály után drámaian növekvő árak még ma is éreztetik hatásukat a készleteket tekintve.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.