Főoldal » Pályázat az Év Fája 2013. díjra

Pályázat az Év Fája 2013. díjra

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az Ökotárs Alapítvány 2013-ban is meghírdeti az Év Fája versenyt, amelyre különleges történetek kíséretében várja a nevezéseket.

A pályázat célja

A verseny keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem amelyik a jelölőknek, a körülötte élőknek valamiért fontos, s ez a fáról elmesélt történetből derülhet ki.

Pályázók köre

Magánszemélyek. A versenybe bárki (baráti társaságok, családok, iskolás csoportok, civil szervezetek, vállalkozások stb.) nevezheti kedvenc fáját.

A pályázat részletei

A nevezés egy fotóval és a hozzá kapcsolódó történet leírásával történik.

A nevezések közül egy négytagú szakmai zsűri választja ki azt a 12-13 fát, melyek a döntőbe jutnak. A döntős fák közül pedig a közönség választja ki kedvencét az ősszel rendezendő on-line szavazáson. Az Év Fája címet az a fa nyeri el, amelyik a legtöbb szavazatot kapja! Az elmúlt három évben rendre több, mint tizenötezren adták le a voksukat az ország minden táján található fákra, és nemegyszer szoros versenyben alakult ki a végső sorrend.

A nyertes fa egy speciális ápolásra, gondozásra feljogosító utalványt kap a Magyar Faápolók Egyesülete jóvoltából, amelyet díjátadó ünnepség keretében nyújtunk át a fát jelölőknek. A támogatást a fa egészségét biztosító kezelésre, közvetlen környezetének rendbetételére, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, ugyanazon településen őshonos csemeték ültetésére lehet felhasználni. A verseny döntősei közül az Országos Erdészeti Egyesület egy általa választott fát különdíjban is részesít.

A pályázat benyújtása

Jelölés határideje: 2013. június 10.

A jelöléseket a evfaja.okotars.hu oldalon, kizárólag online lehet beadni.

További információ

További információ: Sólyom Éva (411-3500, solyom@okotars.hu)

Év Fája Verseny 2013 – Pályázat az Év Fája 2013 díj elnyerésére

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.