Főoldal » A sumer zikkurat, avagy Bábel tornya

A sumer zikkurat, avagy Bábel tornya

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A monumentális szentélyek felállítása jól szervezett közösségi esemény volt az ókori Keleten, de a babiloni templomépítés mégis „zűrzavarba” fulladt. 

Bábel tornyáról a héber ószövetségi történetben olvashatunk, midőn a keleti kultúra „globalizálódni” kezdett Babilon város tekintélye alatt. A város és a térség szellemi központja az új égig érő toronytemplom lett volna, amit nagy lendülettel, teljes összhangban el kezdtek építeni, de egy isteni beavatkozás meghiúsította a nagy egységet: a nyelvek összezavarodtak, a népek szétszéledtek a föld színén. A konfliktus mögött nem az emberi egység megléte állt, hanem célja az antropomorf istenekkel közvetlenül érintkezni akaró emberek megfékezése volt.    

Sorozatom elején beszéltünk arról, hogy Babilont a sumerek alapították „Isten kapuja” néven, ami aztán az akkádoknál „Bab-illi” lett. A sumer elnevezés sugallja a város státuszát, hogy azt természetfölötti érintkezések miatt/céljából alapították. A héber kifejezés ezt a jelenséget ezzel a szóval írja le: Zűrzavar. (Óhéber bábal szó fordítása.) Éles tehát a kontraszt a város szellemi állapotának megítélésében: nem mindegy, hogy Isten kapujában állok, vagy a Káosz szélén. A szellemi ellentétpár és konfliktus végighúzódik a Biblia könyvein, átnyúlva egészen a Jelenések könyvének végéig. 

Mezopotámiában a sumerek letelepedése után indult meg igazán a templomépítés. Megjelenésük előtt rituális termékenységkultusz dívott, míg amazok magukkal hozták antropomorf isteneiket. Így aztán a kettő összefonódott, és a termékenységi rítusok az ember alakú istenekhez kezdtek kötődni. Rengeteg zikkurat épült Mezopotámiában. Volt, hogy egy városban több is. Méretük a jelképezett istenség tekintélyét fejezte ki. A térség legnagyobb, babiloni templomának főistene Marduk volt, (a sumer amar-utu = borjú kifejezésből). Itt két szentély volt összeépítve, nevük: Észagila és Étemenanki. 

A zikkuratokat rendszeresen átépítették, felfelé való terjeszkedéssel. Az átépítés mindig úgy történt, hogy egy bizonyos szinten „legyalulták” a tetejét, az egyenetlenségeket a romokkal töltötték fel, mintegy kocka alakra, aztán kezdték el az új jellegű építéseket. A régészeknek gyakran 7 ilyen rétegen át kellett lehatolni. A templomot magánszemélyek is látogathatták, áldozatot, felajánlást mutathattak be, adományt vihettek, gyógyítást, ráolvasást kérhettek, stb. Ilyenkor fel kellett menniük a templom meghatározott szintjén levő szolgálati helyre. Minden szentély speciálisan egyetlen istennek vagy istennőnek volt szentelve, ezért a papi szolgálat is arra az egyre szakosodott. Az isten feldíszített szobra mindig a szentélyben állt, az isten „lakhelyén”. 

Láthatjuk, hogy ez az építmény nagyban különbözött az egyiptomi piramisoktól, mivel nem temetkezési helyül szolgáltak. Kultikus célkitűzéseik miatt viszont mégis hasonlóságot mutatnak. 

A Galéria képei: 

1. Babilon elhelyezkedése térképen Hammurapi idejéből (i.e. 1750 k.)

2. Babilon II.Nabukodonozor idejében. (zsidó fogság, i.e. 580 k.)

3. Ur városa – modell.

4. Hammurapi babiloni király törvényoszlopa

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.