Főoldal » Amerika ringe száll – első menet…

Amerika ringe száll – első menet…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ma már teljesen egyértelmű, és megszokott tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok jelenkorunk vezető gazdasági, és katonai nagyhatalma. Jóllehet már jó pár éve vannak olyan vélemények, amelyek megkérdőjelezik az USA nagyhatalmi egyedülállóságát, mégis talán leszögezhetjük, hogy ha még ezeket az igen komoly szakmai érvekkel bíró véleményeket a jövő igazolni is fogja, az Egyesült Államok egy jó darabig vezető hatalom lesz akár egyedül, akár más országokkal „karöltve”. E nagyhatalmi státusz történeti kialakulása azonban már kevésbé ismert és egyértelmű, ezért a következő bejegyzések erről fognak szólni.

            Nehéz egyetlen dátumhoz kapcsolni az Egyesült Államok fellépését a világpolitika színpadán, mégis általában ezt a momentumot az első világháborúba való belépéshez kötik, az igazi nagyhatalmi státusz kezdetét pedig a második világháborúban való részvételhez, illetve a háború utáni rendezéshez, és nem utolsó sorban a bipoláris világ kialakulásához. E megállapítások kétségtelenül helytállóak, azonban mindezeknek a gazdasági és ideológiai alapja már a 19. század végén illetve a 20. század elején megjelent.

            A 19 század második felére az USA olyan gazdasági fejlődést produkált, amely túlszárnyalta Angliát és Németországot is. A kor egyik kiemelkedő amerikai történésze, Frederick Jackson Turner úgy gondolta, hogy Amerika további gazdasági fejlődésének záloga az új, szabad földterületek meghódítása. Ez a tézis több amerikai politikusra is nagy hatással volt, azonban a földszerzés ebben a korban már nem volt megvalósítható, mivel gyakorlatilag már nem volt új, szabad földterület, ezért Turner gondolatát többen is továbbfejlesztették, azaz az expanziót más területeken kívánták véghezvinni, és így jött képbe a kereskedelmi és gazdasági terjeszkedés. Hasonló véleményen volt a kor másik kiemelkedő történésze, Alfred Thayer Mahan, is, aki úgy vélte, hogy Amerika az igen fejlett gazdasági technológiájának köszönhetően egyre több felesleget fog termelni, és ezért létfontosságú, hogy ezeknek a feleslegeknek piacot teremtsenek a tengerentúlon, ehhez pedig elengedhetetlen egy hatalmas hadiflotta kiépítése. A századfordulóra tehát több olyan gazdasági elképzelés is született, amely már megfogalmazta, hogy Amerikának előbb vagy utóbb fel kell tűnnie a világpolitikában.

            A nagyhatalmi státusz ideológiai alapját, két elnökhöz köthetjük: egyik Theodore Roosevelt, a másik pedig Thomas Woodrow Wilson. Ők voltak az első olyan kiemelkedő politikusok akik, szembementek az akkori amerikai külpolitikai elképzeléssel, amely az európai és más földrészek ügyeitől való elszigetelődést mondta ki. Habár mind a két elnöknek alapvetően hasonló külpolitikai célkitűzése volt, a módszert és az eredményt illetően jelentős eltérés mutatkozott kettőjük között.

            Theodore Roosevelt 1901 és 1909 között töltötte be az elnöki pozíciót. Úttörőnek számított abban a tekintetben, hogy felismerte, hogy Amerika külpolitikai érdekei sokkal fontosabbak, mint az elszigetelődésből származó előnyök. Ő volt az első amerikai elnök, aki teljes mértékben átlátta az akkori nemzetközi politika működését, amelyben hazájának vezető szerepet szánt. Habár Roosevelt egész pályafutása alatt igen erőteljesen képviselte álláspontját, mégsem sikerült rávennie az országát arra, hogy nagyobb külpolitikai akciókba kezdjen.

            Woodrow Wilson azonban már sikerrel járt. Wilson legfőképpen abban különbözött Roosevelt-től, hogy míg Roosevelt gyakorlatilag az addig meglévő hatalmi erőegyensúlyt azzal akarta kiegészíteni, hogy Amerika méltó helyet kapjon benne, addig, Wilson az egész erőegyensúly politikán felülemelkedett, és úgy gondolta, hogy Amerikának a feladata a demokrácia terjesztése, amely sokkal fontosabb, és magasztosabb cél, mint bármelyik korábbi nagyhatalmi törekvés. Wilson gondolkodása mérföldkőnek számít az amerikai külpolitikában, ugyanis a mai napig érezhető a hatása. Talán nem véletlen, hogy ez az igen erős ideologikus külpolitikai elképzelés ébresztette rá a politikai elitet és a közvéleményt arra, hogy ennek az új nagyhatalomnak igenis szerepet kell vállalnia az első világháborúban. Természetesen az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ideológiai háttéren kívül igen nyomós reálpolitikai érvek szóltak az első világháborúba való beavatkozás mellett. Súlyos érv volt a háború mellett, az, hogy Amerika hatalmas mennyiségű hadianyagot adott el a briteknek és szövetségeseinek, és annak ellenére, hogy eleinte az amerikaiak ragaszkodtak a készpénzfizetéshez, később elfogadták a kölcsönök és bankhitelek lehetőségét is, és mivel Amerika természetesen vissza akarta kapni a kölcsönöket, ezért létfontosságú lett számukra a brit siker. Így hát nem csoda, hogy a politikai elitben megnőtt beavatkozás melletti vélemények száma.  Egy másik fontos löket az USA háborús szerepvállalásában, a német tengeralattjáró-háború kihirdetése volt, amelynek egy amerikai hajó, a Lusitania is áldozatul esett 1915. március 7-én. Wilsont felháborította az eset, ezért meg is fenyegette Németországot: hogyha Németország nem hagy fel a tengeralattjáró háborúval, megszakítja a két ország között a diplomáciai kapcsolatokat. Németország eleinte ígértet tett arra, hogy ilyen este nem fog többet előfordulni, és ezzel valamennyire enyhült a viszony a két ország között. 1917-re azonban változás történt, Németország úgy gondolta, hogy a háborút a tengeralattjárók maximális kihasználása nélkül nem tudja megnyerni, ezért újból meghirdette a korlátlan tengeralattjáró-háborút, így Amerika előtt nem maradt más választás: belépett a háborúba az antant hatalmak oldalán….

 

Felhasznált irodalom:

Magyarics Tamás: Az Egyesült Államok külpolitikájának története. Eötvös József Kiadó, Budapest, 2000.

Charles  Sellers – Henry May – Neil R. McMillen: Az Egyesült Államok története. Maecenas, 1995.

Henry Kissinger: Diplomácia. Panem-Grafo, Budapest, 1998.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.